Labádi Lajos: Szentes város közigazgatása és politikai élete 1849–1918 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 22. (Szeged, 1995)
IV. A kiegyezéstől az első világháborúig
sem emelt Szentes, mint 1840 előtt megváltakozott város érdekében, de a törvényjavaslat ellen 1868. október 9-én több képviselő által beadott módosítványt — melyben a törvényt kérték kiterjeszteni az 1832/36-os országgyűlés kezdete óta megváltakozott községekre, így Szentesre is — alá sem írta. A Pulszky személye elleni jogos harag hangot kapott a városi képviselő-testület 1868. december 28-i ülésén. A képviselők az elmondottakon kívül azt is felrótták neki, hogy sem az országgyűlés alatt, sem annak berekesztése után egyetlen betűvel sem tudósította választóit az országgyűlésen történtekről, pedig a városi tanács erre külön is felkérte. A városatyák ezt „lenézésnek” minősítették, s hogy az nehogy a „választók hallgatása által helyben hagyassák”, határozatiig elmarasztalták Pulszkyt eljárása miatt. Kimondták azt is, hogy az elmarasztaló határozatot hírlapok útján hozassák nyilvánosságra.128 Pulszky Ferenc balszerencsés képviselői működésével a kormányzó Deák-párt maradék nimbuszát is lejáratta Szentesen. Ennek jelentőségét csak növelte, hogy már erőteljesen folytak az 1869. évi országgyűlési képviselőválasztások előkészületei, s biztosra lehetett venni, hogy a balpárti ellenzék nem hagyja kiaknázatlanul a kormányzó párt kudarca nyomán kialakult közhangulatot. A választási küzdelemre készülődő pártokról tudni kell, hogy még nem a mai értelemben használt politikai alakulatok voltak. Nem voltak homogén osztálypártok, ugyanis nem egyes meghatározott, elkülönült társadalmi rétegeket képviseltek. Mindegyik párt több társadalmi réteget foglalt magába, s éppen társadalmilag vegyes összetételüknél fogva nem voltak világnézeti pártoknak sem tekinthetők. Programjaikban és politikai állásfoglalásaikban nem a társadalmi, világnézeti, hanem a közjogi kérdések álltak a középpontban. Ebből adódóan 1867—68 folyamán a pártok a kiegyezéssel kapcsolatos állásfoglalásuk szerint különültek el egymástól. A kiegyezés létrejötte után kormánypárttá vált Deák-párt magába foglalta mindazokat, akik elfogadták a kiegyezés adott formáját; annak fenntartását és védelmét tekintették legfőbb politikai feladatuknak. Gyűjtőpárt jellegéből adódóan társadalmi bázisa rendkívül heterogén volt. Zömét a jómódú nemesei középosztály polgárosodot- tabb elemei alkották, de a párthoz tartoztak a liberális és ókonzervatív aulikus arisztokrácia, valamint a nagyburzsoázia képviselői is. A párt a parlamentben — mintegy 250 képviselője révén — abszolút többséget élvezett. A Balközép-párt elvileg helyeselte a kiegyezés megkötését, de hangot adott a kiegyezés adott formájával szembeni elégedetlenségének és főként a kiegyezés szilárdságával, a magyar önállóság tényleges biztosításával kapcsolatos bizalmatlanságának. Programjában a kormány lojális ellenzékének nyilvánította magát; a kiegyezés gyakorlati végrehajtásától tette függővé, hogy törekszik-e megváltoztatására. Társadalmi bázisát tekintve egységesebb volt, mint a Deák-párt. Vezetői középnemesi nagybirtokosok és jómódú középbirtokosok voltak, de helyet kapott a liberális arisztokrácia néhány képviselője is. A párt fő bázisa a középbirtokos nemesség volt. A parlamentben mintegy 100 képviselővel rendelkezett. A szélsőbaloldalt képező 48-as párt ellenezte a kiegyezést, programjában Magyar- ország függetlenségéért, az önálló hadügy, külügy és pénzügy megteremtéséért szállt síkra. Célul tűzte ki az 1848. évi törvények teljes visszaállítását és demokratikus to12* CSML (SzF) 158/1868. Közgy. jgyk. 93
