Labádi Lajos: Szentes város közigazgatása és politikai élete 1849–1918 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 22. (Szeged, 1995)
IV. A kiegyezéstől az első világháborúig
kimondták, hogy bizalmi feliratot küldenek a kormányhoz és Deák Ferenchez abból az alkalomból, hogy az ősi alkotmány és törvényesség ténylegesen visszaállt. Már ekkor nyilvánvalóvá vált — ami a későbbiek során mindinkább beigazolódott —, hogy Csongrád Megye Bizottmányában és tisztikarában a kiegyezést létrehozó Deák-párti kormány odaadó támaszra talált.112 A szentesiek az alkotmányos megyei hatóságok helyreállításától remélték függőben lévő ügyeiknek, elsősorban a város jogi státusának mielőbbi megoldását. Egyre nyomasztóbban hatott ugyanis az a tény,hogy a város élén még mindig a provizórium idején kinevezett falusi tanács állt, és a többi szabad királyi, illetőleg rendezett tanácsú városhoz hasonlóan nem választhatnak alkotmányos tisztikart és képviselő-testületet. Az ügy előremozdítása érdekében Oroszi Miklós — mint 1861-ben megválasztott polgármester — 1867. május 23-án tanácskozásra hívta össze az 1861. évi városi tisztikart és képviselőket. Az értekezlet egy 4 tagból álló állandó küldöttséget bízott meg a rendezett tanács mielőbbi helyreállítása érdekében szükséges mindennemű intézkedés megtételével. A szentesi rendezett tanács ügye végre június 6-án a megyei közgyűlés elé került, de érdemi határozat nem született. Annyi történt csupán, hogy kineveztek egy 9 fős véleményező bizottságot az első alispán elnökletével. Egy hónapba telt, míg a bizottság jelentése elkészült, s a kérvényt pártolólag felterjesztették a belügyminisztériumhoz. A minisztériumban több mint másfél hónapon át fektették az aktát, míg végül augusztus 19-i keltezéssel megszületett a határozat. Ebben utasították a megyét, hogy népszavazás útján derítse ki, hogy a szavazó képes szentesiek valóban akarják-e a rendezett tanács visszaállítását. A BM leirat majd csak szeptember 17-én került a megyei közgyűlés elé. Érthető módon a szentesiek türelmetlensége egyre fokozódott, a közhangulat egyre feszültebbé vált. Nem volt irigylésre méltó a még mindig funkcióban lévő provizórikus tanács helyzete sem. Kamocsay főbíró indítványára július végén kérvénnyel fordultak a megyei közgyűléshez, sürgetve a kilátásba helyezett rendezett tanács mielőbbi visszaállítását, mert „a napról napra mindinkább feltűnni kezdő hidegség, elidegenedés és bizalmatlanság folytán, mely a jelen Tanács iránt a lakosság között terjedni kezd” — tovább szolgálni nem kívánnak.113 Az izgalmakat csak fokozta, hogy Oroszi Miklós — a 61-es „alkotmányos párt” és az alsóbb néprétegek szinte bálványozott vezére — vissza-visszatérő betegségére hivatkozva lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról. Elhatározása nem volt teljesen újkeletű, hisz már 1867 február elején kinyilatkozta, hogy mandátumáról kész lemondani az emigrációból hazatérő, Szentes nagy szülötte, Horváth Mihály javára. Horváth ezt nem fogadta el, ezért Oroszi nagy politikai példaképéhez — Deák Ferenchez — fordult tanácsért, hogy kinek ajánlja fel mandátumát, ill. kinek a megválasztását támogassa a sorrakerülő pótválasztáson. Deák április 7-én kelt levelében PulszJcy Ferencet ajánlotta, mint olyat, aki „széles tudományánál s ismert hazafiságánál fogva nagyon hasznos tagja leend a törvény házának”. Ilyen előzmények után mondott le Oroszi, s ajánlotta maga helyett képviselőnek Pulszkyt. Az új jelölt augusztus első 02 CSML (SzF) 1—55/1867. Csongrád Vármegye Bizottmányának jegyzőkönyve (a továbbiakban Bizottmányi jgyk.); Molnár László: i. m. 153—154. o. 03 CSML (SzF) 64/1867. Váltsági és Gazd. Biz. jgyk.; 108, 504, 861/1867. Bizottmányi jgyk.; 909/1867. Tanácsi jgyk.; Szegedi Híradó, 1867. június 2. 78
