Labádi Lajos: Szentes város közigazgatása és politikai élete 1849–1918 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 22. (Szeged, 1995)
III. A provizórium időszaka
járult az egyes tisztségviselők munkához való lanyha hozzáállása, a tisztikaron belüli személyi torzsalkodások, valamint a gazdasági bizottmány és az elöljáróság között meghúzódó ellentétek. Kamocsay polgármester alkalmatlannak bizonyult ezek megoldására, sőt meggondolatlan eljárásával nem egyszer ő maga vált a kibékíthetetlen ellenségeskedések forrásává. A vezetési módszeréhez tartozó gyakori feljelentésekkel állandósította a tisztikaron belüli feszültséget, bizalmatlanságot. A számos eset közül kiemelkedik az az 1862 végén kirobbant botrány, amelynek alapját szintén egy polgármesteri feljelentés képezte. A szóbanforgó alkalommal Kamocsay polgármester egyszerre négy vezető tiszttársa ellen indított támadást, bortányos magatartással, paráznasággal, részegeskedéssel vádolva őket. A főispáni helytartó hitelt adott a polgármesteri feljelentésnek, s a négy tisztviselőt, két törvénykezési tanácsnokot, az aljegyzőt és a városi mérnököt azonnali hatállyal felfüggesztette állásából. A szigorú fegyelmi vizsgálat során az érintett tisztviselők nyilatkozataiból -és számos tanú egybehangzó vallomásából egyértelműen kiderült, hogy a polgármester vádjai teljesen alaptalanok, közönséges koholmányok. A főispáni helytartó az eljárást megszüntette, a meghurcolt tisztviselőket visszahelyezte állásukba. Az ügy tehát elsimult. Képzelhető azonban, hogy ezek után milyen légkör uralkodott a városi tisztikaron belül. Számos hasonló eset ismeretében nyugodtan kijelenthető, hogy kiegyensúlyozott, egyetértésen alapuló városi vezetésről sző sem lehetett. A tisztikaron belüli személyi ellentétek károsan hatottak az ügyintézés folyamatosságára is. A fenti ügy kapcsán például több héten át akadozott a tanács, a városi törvényszék és az árvaszék ügyintézése, ami érzékenyen érintette a lakosság érdekeit, s tovább csökkentette a tisztikar amúgy is kétes tekintélyét.78 1864 februárjában elkészült az a tervezet, amely a megszűnt gazdasági bizottmány helyébe léptetendő testület felállításának módozatait volt hivatva körvonalazni. Ebből kitűnik, hogy a tervezetet készítő tanácsi küldöttség leszámolt a gazdasági bizottmány helyreállításának gondolatával. Helyette egy új testület felállítását javasolták, „kül- tanács” elnevezés alatt. Ennek feladata lenne a polgármester felhívására összejönni, s a várost érintő „mindennemű nagyobbszerű közérdekű” ügyekben a belső tanáccsal együttesen tanácskozni és határozatot hozni. A kültanács tagjainak számát 40 főben határozták meg, mellékelve a szerintük szóbajöhető személyek névjegyzékét. Választásra tehát nem gondoltak, arra viszont törekedtek, hogy a javaslatba hozott jelöltek révén lehetőleg a város valamennyi társadalmi rétege képviselve legyen. Eszerint a tanácsban helyet kapott volna 16 „földmíves” (gazdag paraszt), 4 iparos, 4 kereskedő és 2 lelkész. Valamennyien a város legvagyonosabb emberei. Jellemző, hogy az előterjesztett személyek között véletlenül sem szerepelt Oroszi Miklós, vagy a csoportjához tartozók valamelyikének a neve. A tanács 1864. február 20-án vitatta meg a küldöttségi tervezetet, és változtatás nélkül felterjesztette megerősítésre a megyei hatósághoz. A felsőbb jóváhagyás azonban egyre késett. A tanács március folyamán két ízben is megsürgette a külső tanács felállításának engedélyezését, de érdemleges választ nem kaptak. Ez összefüggésben volt a megye első számú vezetői posztján történt személycserével. Az uralkodó ugyanis Petrovich Istvánt március elején áthelyezte Torontál megye élére, a helyébe kinevezett Rozgonyi Bertalan pedig csak március 31-én foglalta el hivatalát. A közbeeső időszakos CSML (SzF) 831. 832, 890/1862. Főisp. Helyt. ein. ir. 57
