Labádi Lajos: Szentes város közigazgatása és politikai élete 1849–1918 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 22. (Szeged, 1995)
I. Abszolutista berendezkedés
folyvást kétes remény és aggódás közti helyzet és hangulatban tartja a népet”.32 Az elkövetkező hónapok főszolgabírói hangulatjelentéseiben a fenti jelenségek és megállapítások több ízben újból megfogalmazódtak. Az év végén változatlanul azt olvashatjuk, hogy „a nép csendes, hallgatag, szokása szerint ábrándozó hírekre figyelmes, különben engedelmes... A tisztesb osztály elvonulván egyedül házi gondjaival foglalkozik”. Ezen túlmenően általánosan jellemző, hogy mind a köznép, mind a vagyonosabb osztály az „ostromállapot megszüntetését, s helyébe az általános rendezést s megnyugtató községi rendszert naponként sóvárgó óhajtással várja”.33 4. A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT HANYATLÁSA A szabadságharc leverése után kinevezett szentesi elöljáróságok kezdettől fogva kiemelt feladatuknak tartották a város jogi helyzetének, státusának tisztázását. Szentes 1848 júniusában törvényesen elnyerte a rendezett tanácsú jogállást, ezen belül az első folyamodású bíráskodás jogát. 1849 első napjaiban kiépült az ennek megfelelő városi szervezet, mely a hivatalok létszámát, szakösszetételét és önkormányzati hatáskörét tekintve magasabb szintű volt, mint a korábbi községi, ill. mezővárosi modell. A szabadságharc leverését követően a szentesiek továbbra is érvényesnek tekintették a néhány hónappal korábban kiépített városi szervezetet, beleértve a bíráskodás jogának gyakorlását is. Ennek megfelelően 1849 augusztusa után valójában rendezett tanácsú szervezetet hoztak létre. Az önkormányzat csorbulását azonban már két tényező jelezte, egyrészt az elöljáróság cs. kir. hatóságok által történt kinevezése, másrészt a választott városi képviselő-testület hiánya. A kinevezéses rendszert, valamint a képviselő-testület üléseinek ideiglenes szünteteltetését a rendkívüli állapotra való tekintettel átmenetileg természetesnek találták. Az első igazi meglepetés akkor érte a város vezetőit, amikor a felettes hatóságok kezdték kétségbe vonni a város bíráskodási jogát, és 1849 novemberétől sorra érvénytelennek minősítették a városi törvényszék által hozott ítéleteket. Az elöljáróság óvást emelt ez ellen, s továbbra is gyakorolta a bíráskodási jogot. December folyamán azonban határozott parancs érkezett, amely világosan meghagyta, hogy „a tanács vagy annak egyes tagjai, mindennemű bíráskodástól, az ítélet megsemmisítése, ezen kívül pedig hivatalaiktóli elmozdítás terhe alatt eltiltatnak.”34 A város vezetői nem nyugodtak bele egykönnyen a bíráskodási jog elvesztésébe. A kérdéssel kapcsolatos általános véleménynek Nagy Sámuel főbíró adott hangot, aki a december 22-i tanácsülésen kifejtette, hogy az igazságszolgáltatás folyamatban lévő átszervezése során a város elöljáróságának résen kell lennie, „nehogy Szentes városa kezéről a már egy ízben drága pénzen megvásárlón, később pedig Ő felsége által kegyelmesen adatott első bírósági hatóság valamiképp elessék”. Ezért indítványozta, hogy folyamodványban forduljanak báró Geringer polgári főbiztoshoz, kérve az első bírósági hatóság Szentes város kezén való meghagyását. Indítványát egyhangúan elfogadták. 32 CSML (SzF) 234/1850. Megyefőnöki ir.; 104/1850. Szolgabírói levelezőkönyv 33 CSML (SzF) 7449, 8096/1850. Megyefőnöki ir. 34 CSML (SzF) 581, 742/1849. Tanácsi jgyk.; 484/1849. Szolgabírói levelezőkönyv. Barta László: Szentes igazgatása az 1848/49-es forradalomban. In: Tanulmányok Csongrád megye történetéből XXI. (szerk.: Blazovich László) Szeged, 1994. 21—44. o. 27