Labádi Lajos: Szentes város közigazgatása és politikai élete 1849–1918 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 22. (Szeged, 1995)
IV. A kiegyezéstől az első világháborúig
ban megállapított napi kenyérfejadagot a városi hatóság kénytelen volt 20 dkg-ra csökkenteni, amely április végén ismét 16 dkg-ra zsugorodott. Ez természetesen most is a kereső nélkül maradt ellátatlanokat érintette a legérzékenyebben. A május végére kialakult helyzetet a polgármester így jellemezte az OKH elnökéhez írt jelentésében: „Szentes városában az ellátatlanok száma a tízezret meghaladja, akik a legnagyobb nyomorban és nélkülözések között élnek, mert ez a tízezer ember egyszersmind túlnyomó részben a város munkás eleme s a hadbavonultak itthon lévő támasz nélküli családtagjai, akik hónapszámra húst nem esznek, azt megfizetni nem tudják, s csaknem kizárólagos táplálékuk a kenyér volna. Kenyeret azonban naponként csak 200 grammot kapnak s ez egyetlen tápláléknak oly csekély, hogy a városi élelmezési hivatalnál naponként tömegesen jelennek meg az asszonyok és azt panaszolják, hogy ők és gyermekeik az éhségtől elszédülnek, hogy apró gyermekek sírnak és élelmet kérnek. Ez az éhező népréteg a főleg hadbavonultak támasz és gyámol nélkül maradt családtagjaiból áll, akik gabona és liszt nélkül a pár korona államsegélyből tengetik maguk és gyermekeik életét, és mert napi 20 dekagramm kenyérből képtelenek megélni (hiszen Budapesten és a legtöbb helyen is 28 dekagramm a napi adag), kétségbeejtő jelenetek játszódnak le naponta hivatalomban. Ebben a végtelenül kínos helyzetben, amikor minden pillanatban várhatom, hogy az éhség nyílt zavargást robbant ki a tömegben, ha már annyi kenyeret nem adhatunk a csaknem kizárólag kenyérrel táplálkozó szegény sorsú népnek, mint amennyit pl. Budapest, Szeged vagy Hódmezővásárhely népe, szükséges pótélelemről gondoskodnunk... ” A megrázó jelentés hatására az OKH 100 q kölest utalt ki az Első Szentesi Kenyérgyár Rt. zárolt készletéből, továbbá hatósági áron forgalomba hozták a város által még 1916-ban felvásárolt 10500 kg szalonnát is. Az utóbbiból csak a kenyérjeggyel rendelkező ellátatlan családok kaphattak családtagonként 1 kg-ot, háztartásonként maximum 5 kg-ot. A gyors intézkedés csupán átmenetileg javított a nyomorgók helyzetén. Ezt bizonyítja Bugyi Antal h. polgármester levele, amelyet alig 3 héttel később intézett az alispánhoz: „Az ellátatlanok közélelmezése körül elértünk addig a pontig, hogy most már az éhező nép elkeseredésének kitörését kell minden pillanatban várnunk. Hosszú hetek óta biztatgatom, türelmességét húzom-halasztom az emberek ezreinek, de az utóbbi napokban már az üres ígéretekkel semmire sem megyek, ma már sírnak, fenyegetnek, átkozódnak, és képtelen vagyok valóban elviselhetetlen sorsukon enyhítem. Az ellátatlanok száma napról-napra rohamosan emelkedik. A vármegyei közélelmezési ügyosztály vezetője személyesen meggyőződött arról, hogy a Szentes város részére megállapított 5 vagon havi kontingensből a nyomorúságos 20 dekagrammos fejadagokat is képtelen vagyok kiadni. 20 dkg rossz kukoricás kenyéren pedig nemcsak hogy dolgozni nem lehet, de megélni is teljesen képtelenség... Én már az elkeseredés kitörését tovább nem bírom visszatartani. Bejelentem Alispán úrnak, hogy itt azonnal kell intézkedni, hogy a kenyéradag legalább napi 30 dekára felemeltessék, különben a felelősség azoké, akik a várható kitörés dacára sem teszik meg azokat az intézkedéseket, amelyekkel a súlyos katasztrófa még elhárítható volna." Bugyi Antal közel sem túlzó helyzetjelentése alapján, már másnap (június 19.) 25 dkg-ra, július 1-től pedig 30 dkg-ra emelték fel a szentesiek kenyérfejadagját.415 415 CSML (SzF) 125/1917., 9362/1918. Polgm. áll. ir.; 2204/1917. Főisp. ált. ír. 240
