Labádi Lajos: Szentes város közigazgatása és politikai élete 1849–1918 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 22. (Szeged, 1995)

IV. A kiegyezéstől az első világháborúig

szándéka. A december közepe óta intenzíven folyó tárgyalásban a koalíció fokozatosan visszavonult, feladva addigi programját. Az uralkodó ennek ellenére a rendkívüli intézkedések bevezetése mellett döntött. 1906. február 19-én katonai erő bevonásával feloszlatta az országgyűlést, a belügyminiszter gyűléstilalmat rendelt el, megszigorította a cenzúrát, megvonta a még ellenálló megyék állami javadalmazását, eloszlatta az alkotmányvédő bizottságokat, és intézkedett az adók hatalmi úton történő beszedéséről és a sorozások lebonyolításáról. A koalíció nem fejtett ki komoly ellenállást az erőszakos rendszabályokkal szemben. A vezérlő bizottság a nemzethez intézett kiáltványában elítélte az újabb törvénytelenségeket, de valódi, tömegeket megmozgató harcra már nem vállalkozott. A bizottság tagjainak többsége — köztük Kossuth Ferenc — kész volt a „tisztes alkura”. A lanyha központi vezetés mellett nem volt csodálható, hogy a törvényhatóságok az adózás és az újoncozás ügyében a legtöbb helyen meghátráltak.

Csongrád Megye Alkotmányvédő Bizottsága az országgyűlés feloszlatásának másnapján értekezletet tartott, és megvitatta az újonnan előállt politikai helyzetet. Mély fájdalommal és megdöbbenéssel vette tudomásul a komiány azon eljárását, amellyel az országgyűlést feloszlatta, és ezáltal lehetetlenné tette, hogy a „legválságosabb időszakban a nemzet törvényes képviselete az ország sorsának intézésében törvényes befolyását érvényesítse.” A bizottság indítványozta, hogy a legközelebbi megyei közgyűlés tiltakozzék az újabb törvénysértés ellen, és sürgesse az országgyűlés mielőbbi egybehívását. A nemzeti ellenállás kérdésében a további kitartás mellett foglalt állást, de javaslatában ezúttal felbukkant a meghátrálásra utaló hajlam is. Az Alkotmányvédő Bizottság ülésén ugyanis Fekete Márton és kisebbségi csoportja indítványozta, hogy oldják fel a tisztviselőket a korábbi szigorú tilalom alól, és engedélyezzék számukra, hogy az önként befizetett állami adókat elfogadhassák, illetve az önként jelentkező újoncokat besorozhassák. Azzal érveltek, hogy a további tilalom esetén a kormányzat idegen tisztviselőket ültet a megye nyakára, amiért ők nem vállalják a felelősséget. A nyomaték kedvéért bejelentették, hogy indítványuk elutasítása esetén kilépnek az Alkotmányvédő Bizottságból. Az eredeti határozatokhoz ragaszkodó többség végül engedett a kisebbség zsarolásának, azzal a megszorítással, hogy társadalmi úton széleskörű akciót indítanak az önkéntes adófizetés és újoncozás leszerelésére.355

Március végén a koalíció és az udvar közötti tárgyalások végkifejlethez közeledtek. Az államgépezet akadozása, a közállapotok fellazulása, a munkás- és parasztmozgalmak felerősödött aktivitása mind olyan tényezők voltak, amelyek a mielőbbi megegyezésre sarkallták a tárgyaló feleket. A meggyengült koalíció a hatalomra jutás érdekében hajlandónak mutatkozott korábbi programjának teljes feladására. Kormányalakítás esetén vállalta katonai követeléseinek félretételét, a költségvetés és újoncjutalék megszavazását, a külkereskedelmi szerződések törvénybe iktatását, a Tisza- és Fejérváry-kormány felmentését minden anyagi és jogi felelősség alól, valamint a választójogi reform megvalósítását. Ezen az alapon az udvar hajlandó volt a kiegyezésre, így a paktum 1906. április 4-én létrejött. Ferenc József három nappal később Wekerle Sándort bízta meg a kormányalakítással, aki élvezte az udvar bizalmát és a koalíció rokonszenvét egyaránt. Az alku során tett engedményeket a koalíció az alkotmány helyreállításáért hozott áldo355 Magyarország története 7/1. 601—604. o.; Dolmányos István: i. m. 258—277. o.; CSML (SzF) 8/1906. Törvényhat. Biz. jgyk.; 162/1906. Alisp. ált. ir.; AE, 1906. február 22—28., március 3—4., március 24.

208