Labádi Lajos: Szentes város közigazgatása és politikai élete 1849–1918 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 22. (Szeged, 1995)
IV. A kiegyezéstől az első világháborúig
zatnak és a nemzeti eszme győzelmének igyekezett feltüntetni, tagadva teljes leszerelését. Szentes népe az Alföldi Ellenzék április 5-i rendkívüli kiadásából értesülhetett a Bécsben folyó tárgyalások eredményéről. „Bées beadja derekát” — adta hírül dr. Molnár Jenő távirata, tudatva azt is, hogy az országgyűlési választásokat rövid időn belül elrendelik a koalíciós minisztérium vezetésével. A két nappal később megjelent újabb rendkívüli szám — követve a koalíció által elhintett felfogást — már arról értesítette olvasóit, hogy az uralkodó az ellenzék minden feltételét elfogadta, ezáltal a megegyezés és a béke létrejött. Az általános elégedettséget tovább növelte Csató Zsigmond főispán felmentésének a híre. Ennek kapcsán nyomban megindultak a találgatások az új főispán személyét illetően. A fővárosi lapok előbb dr. Molnár Jenő, majd dr. Kelemen Béla várható kinevezését emlegették, a helyi újságok pedig dr. Tasnády Antalt hozták kombinációba. A döntés október közepéig váratott magára, amikor is az uralkodó Kelemen Bélát nevezte ki Csongrád megye és Szeged szabad kir. város közös főispánjának. Az időközben kiírt országgyűlési választások előkészületei során úgy látszott, hogy Szentesen Molnár Jenő lesz az egyedüli jelölt, utóbb azonban két riválisa is akadt, az újjászervezett szociáldemokrata párti Vecseri János gépész, és a magát 48-as Kossuth- pártinak hirdető Rónay Ákos budapesti bankár személyében. Sok esélyük nem volt Molnárral szemben, amelyet igazolt az április 29-én megtartott választás eredménye. A szokatlanul rövid és csendes választáson Molnár Jenő 544, Rónay Ákos 65, Vecseri János pedig 13 szavazatot kapott, vagyis 466 szótöbbséggel ismét dr. Molnár Jenő nyerte el a szentesi mandátumot. A megye többi választókerületében szintén a koalíció jelöltjei kerültek ki győztesen.356 28. A KOALÍCIÓS KORMÁNYZAT IDŐSZAKA. AZ 1908. ÉVI TISZTÚJÍTÁS Az országszerte lelkesedéssel és nagy várakozással fogadott koalíciós kormány csak rövid ideig élvezte az általános bizalmat. Igen hamar kiütközött az összetételéből fakadó ellentmondás, amelynek lényege, hogy bár a hatalomra jutott pártszövetség formális vezető ereje a Függetlenségi Párt volt, az átmeneti kormányban a miniszteri tárcák többsége mégis 67-es politikusok kezébe jutott. A párt tehát egy 67-es jellegű kormányban vállalt elsőrendű szerepet, amely óhatatlanul további elvfeladáshoz vezetett. A kormánypolitika gyakorlati lépései kezdettől fogva ellenkezésre késztette a párt elvhű, valóban függetlenségi tagjait. Az 1907 őszén létrejött, kvótaemeléssel egybekötött gazdasági kiegyezés nyilvánosságra kerülése után a párt sorai megbomlottak, többen kiléptek a pártból. 1908 januárjában a függetlenségi ellenzék az újonclétszám tárgyalásakor obstrukciót rendezett, nyíltan kifejezve elégedetlenségét a koalíciós kormányzat irányvonalával szemben. Az anyapártból kivált képviselők márciusban megalakították a Függetlenségi és 48-as Balpártot, programjuk középpontjába állítva a hagyományos függetlenségi elvek védelmét, a nemzeti követelések megvalósítását.357 Molnár Jenő 1907. október 20-án több 48-as képviselő társaságában Szentesre láto356 Magyarország története 7/1. 605—606. o.; Dolmányos István: i. m. 286—301. o.; AE, 1906. április 5—6. (Rendkívüli kiadások.), április 22.—május 2. közötti számok., május 6., május 16.; SZL. 1906. október 19. 337 Magyarország története 7/2. 609—612, 658—668. o.; Mérej Gyula: i. m. 358. o. 209
