Labádi Lajos: Szentes város közigazgatása és politikai élete 1849–1918 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 22. (Szeged, 1995)
Bevezető
rétegének aránytalanul nagy szavazatszámot biztosít, a vagyontalanoktól pedig megtagadja a szavazati jogot. A paraszt-polgári körülményeket tükrözi, hogy az iparoskereskedő réteg szintén nem kapott szavazati jogot, csak ha háza vagy földje volt. Tükrözi a kort az is, hogy míg a nemesség a létszámához képest aránytalanul nagy teret foglalt el a város vezetésében, addig a lakosság jelentős százaléka nemcsak földtulajdonhoz nem jutott, hanem jogfosztott is maradt. Az új közigazgatási rend igen rövid életűnek bizonyult. Az örökváltsági szerződésről hamarosan kiderült, hogy számos pontja ellentmond az úrbéri kötésekről szóló 1836: VIII. törvénycikknek, vagyis jogilag támadható. Ráadásul a város több vonatkozásban eltért a szerződésekben foglaltaktól, ezáltal elkerülhetetlenné vált félretételük. 1840 szeptemberében a vármegye törvényszéke megsemmisítette Szentes eddigi igazgatási rendjét, és visszaállította a földesúri törvényhatóságot. Ez azt jelentette, hogy a bíráskodás joga visszaszállt az uradalomra, megszűnt a külső tanács, a földesúr élhetett a bírójelölés jogával, és fölülvizsgálhatta a város pénzügyeit. Szentes újra úrbéres, földesúri mezőváros lett, azzal a különbséggel, hogy nem úrbéres szolgáltatásokat teljesített, hanem azok váltságát fizette. A város az 1848-as átalakulásig ebben az állapotában maradt. A „szabad” évek emlékét csupán Boros Sámuel személye testesítette meg, aki 1837-től 1848-ig (egy év kivételével) viselte a főbírói tisztséget. A város folyamatosan felszínen tartott önállósulási törekvése 1848-ban megvalósulni látszott, amennyiben nádori rendelettel elnyerte a rendezett tanácsú város jogállását, valamint az önálló országgyűlési képviselő választásának jogát. A Szemere Bertalan belügyminiszter ellenjegyzésével ellátott, 1848. július 16-án kelt nádori leirat kiemelte Szentest mezővárosi mivoltából. Kimondta, hogy a nevezett település kiterjedése, lakosainak száma és képzettsége, pénztárainak és közjövedelmeinek állapota, az ügyek gyorsabb menete, az igazgatás ellenőrzött biztossága okán felhatalmazza a várost az első folyamodású bíráskodás hatóságával, bírói és tisztviselői megválasztásának, tehát a rendezett tanács megalakításának jogával. Az új igazgatási rendet meghatározó statutum-tervezet hamarosan elkészült, de a tisztújítást többször is el kellett halasztani a nemzetőrség távolléte miatt. Átmenetileg a régi tanács maradt hivatalban, amely mellé választottak egy 24 tagú ideiglenes képviselő-testületet a közügyek intézésére. A választásokra 1849. január végén és február elején került sor az 1848: XXIII. te. előírásai alapján. Az előkészítő népgyűlésen egy 100 tagú testületet választottak, amely a tanáccsal egyesülve titkos szavazással megalakította a 10 tagú jelölőbizottságot. Ez bonyolította le a tisztújítást. A tisztviselőket — polgármester, főbíró, főkapitány, 8 tanácsnok, főjegyző, aljegyző, főügyész, árvagyám — jelölés után a szavazóképes polgárok közvetlenül választották. (A szavazóképességet az 1848: XXIII. te. szabályozta. Lényege: a nőket kivéve választó lehet minden olyan teljes korú lakos, aki nem áll atyai vagy gyámi hatalom, illetve fenyítés alatt, ha 700 pengőforint értékű házzal vagy telekkel rendelkezik; iparát, kereskedését legalább egy segéddel folytonosan űzi; értelmiségi foglalkozású; s mindazok, akik évi 400 pengőforint jövedelmet képesek kimutatni.) Polgármesterré nagy többséggel Boros Sámuel eddigi főbírót választották meg. A tisztségek betöltését követte a képviselő-testület tagjainak megválasztása. A törvény értelmében Szentes a közel 22 000 főnyi lakosságánál fogva közepes városnak számított, ezért arányosan 107 képviselőt választhatott. Ennek lebonyolítása úgy történt, hogy a választópolgárokkal fejenként fölirattak 107 nevet, s az így legtöbb 13
