Labádi Lajos: Szentes város közigazgatása és politikai élete 1849–1918 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 22. (Szeged, 1995)
IV. A kiegyezéstől az első világháborúig
székfoglalóját. Belügyminiszteri rendeletre a megyei bizottmány június 15-én rendkívüli közgyűlést tartott, s az átszervezéssel járó teendők kidolgozására egy 48 tagú küldöttséget alakított. A küldöttség, amely 3 szakosztályban végezte munkáját, az augusztus 10—11-i megyei küzgyűlésen számolt be tevékenységéről. A jóváhagyást nyert szervezési szabályrendelet értelmében a megye községeit két járásba — tiszán- inneni és tiszántúli — sorolták. A rendezett tanácsú városok — Hódmezővásárhely, Szentes és Csongrád — a járásoktól független, közvetlenül a megyei hatóság alá tartozó közigazgatási egységet képeztek. A megye székhelye változatlanul Szegvár község maradt. A lakosság létszámából kiindulva (137 406 fő) az alakítandó törvényhatósági bizottság (megyei közgyűlés) taglétszámát 274 főben állapították meg. A te. előírásai értelmében ennek felét a legtöbb adót fizetők (virilisek), a másik felét a választott képviselők alkották. A megye területét 5 választókerületre osztották. A három rendezett tanácsú város önálló kerületet alkotott, a községeket pedig a tápéi és a szegvári kerületbe sorolták be. Az új megyei bizottmányba a legtöbb tagot Hódmezővásárhely küldhette. Szentes városát 44 virilis és 28 választott tag képviselhette. A bizottmányi tagok megválasztásának határnapját 1871. november 14-re tűzték ki.143 A megyei választások előkészületei ismét aktivizálták a pártokat. Az ellenzék fő törekvése arra irányult, hogy az új bizottmányban a baloldali többség biztosításával keresztül vihesse a Deák-párti megyei vezetőség, s különösen az erőszakoskodásai miatt hírhedtté vált Török Bálint alispán megbuktatását. A megyében uralkodó ellenzéki közhangulat következtében ennek meg volt a reális lehetősége. Aggasztó jelenségnek számított viszont az, hogy a legjelentősebb választókerületekben — Hódmezővásárhelyen és Szentesen — a vezérszerep ekkorra álbaloldali elemek kezébe csúszott át, akik az ellenzéki tömegek segítségével saját személyes felemelkedésüket igyekeztek biztosítani.144 Szentesen a legnagyobb aktivitást Stammer Sándor fejtette ki, immár polgármesteri minőségében. A „modern publicola” (néptisztelő) — ahogyan az egyik lap elkeresztelte — személyesen megjelent a városi alválasztókerületek ülésein, s mindenütt azt hangoztatta, hogy a legfőbb cél: minden áron baloldali 48-as emberekből megalakítani a megyei bizottmányt. A választók dolgának „megkönnyítése” érdekében, előre elkészített névjegyzékeken mutatta be azokat, akik megítélése szerint méltók lehetnek a megyei képviselőségre. Erőteljes korteskedése többekből visszatetszést váltott ki, elsősorban azért, mivel ismerték múltját. Jellemző eset volt, hogy az I. alválasztókör november 8-i ülésén ifi. Bartha János nyíltan kétségbe vonta Stammer baloldaliságát, kijelentve, hogy szerinte sem a bal, sem a jobb, hanem az ultramontán párthoz tartozik, ezért járatja a „Reform” című lapot. A kialakult szóváltás során Babos Bálint városi tanácsnok felszólította Stammen, hogy nyilvám'tsa ki egyértelműen politikai hitvallását, mivel ő amióta csak ismeri, „többféle színűnek” találta. Stammer az egybegyűltek előtt szemrebbenés nélkül úgy nyilatkozott, hogy ő sohasem volt a kormány embere, hanem mindig baloldali 48-as. Erre Babós Bálint megjegyezte, hogy ő inkább „53-as lelkű 143 Csizmadia Andor: A magyar közigazgatás fejlődése a XVIII. századtól a tanácsrendszer létrejöttéig. Bn. 1976. 119-124. o.; Molnár László: i. m. 154-161. o.; CSML (SzF) 463, 526—527, 981—983, 1028—1035, 1501, 1530—1538/1871. Bizottmányi jgyk.; Csongrád Vármegye Szervezési Szabályrendeleteinek Gyűjteménye 62. sz.; Hódmezővásárhely, 1871. június 25., július 9., augusztus 6. 144 Hódmezővásárhely, 1871. november 26., december 3., december 1Ó., december 17. 99
