Tanulmányok Csongrád megye történetéből 21. (Szeged, 1994)
Glück Jenő: Újabb adatok az 1848–49-es forradalom bánsági eseményeihez
Oravicára vonult vissza. A temesvári főhadparancsnokságnak nem sikerült Vukovicsot letartóztatnia, sőt meglepően gyorsan megszervezte a Bánság többi részének védelmét. Újabb csapatok toborzása mellett mozgósították a bányavidék gazdasági erejét. November 25-én például a bányaigazgató jelentette, hogy Aradra új szállítmányt küldött. Vukovics igyekezett az ágyúöntés megszervezésébe is bevonni a Bánság erejét. Ugyanakkor nem kis gondot jelentett a császáriak által elfoglalt bányahelyek menekültjeinek eltartása.65 A császári csapatok offenzívája Boksa—Resica—Szászka irányában elakadt, és Temesvár 40—60 km-es hatókörzetében hullámzó harc alakult ki. Csupán december 25-én sikerült Boksát végleg és Resicát elfoglalniuk, ekkor azonban már napirenden volt a Bánság kiürítése és az összes magyar erők összpontosítása a Tiszához. Sajnos — amit Kánitz és Vukovics is hangsúlyoz — a hadműveletek hovatovább elvadultak. A császári csapatok Pascu és Popovita segítségével román parasztokat mozgósítottak elnézve a földesurak, sőt a városiak elleni támadásaikat. Azzal hitegették őket, hogy az összes földeket birtokba vehetik, de nem egyszer valósággal maguk előtt hajtották őket. Kánitz fájdalommal állítja szembe a Resica eleste alkalmával történt vérengzést az Ezeres, Ternova, stb. ellen végrehajtott megtorlásokkal a honvédek vagy a nemzetőrök részéről. Kánitz arra is rámutat, hogy a császáriak a velük kapcsolatba lépett román vezetőket saját autonom terület Ígéretével ámították.66 Lúgoson a császáriak a közigazgatást egy vegyes bizottságra bízták. 14 tagjának (6 magyar, 6 román és 2 szerb), hatalma azonban csekély volt. A letartóztatások egyre folytak. Börtönbe került Balogh László, Vasile Nicolaevici, Nicolae Bojinca stb.67 A következő hetekben a lugosi román liberális vezetők jórészben csatlakoztak az erdélyiek kezdeményezéséhez, akik Bécstől engedményeket reméltek. Kánitz arról számol be, hogy 1849. január 23-án August Treboniu Laurian balázsfalvi kanonok és Popasu brassói esperes útba ejtették Lúgost Olmütz felé utaztukban, hogy csatlakozzanak a delegációhoz, amely egy autonom román koronatartomány létrehozását kérte a birodalom vezetőitől. Emlékiratuk indokolásában hivatkoztak többek között a bánsági szabadcsapatok kiálítására valamint négy ottani zászlóalj kiegészítésére is. Erőfeszítéseik azonban eredménytelenek maradtak, a március 4-i birodalmi alkotmány figyelmen kívül hagyta igényeiket. Ugyanakkor Lúgoson olyan hírek terjedtek el, hogy Bálcescu az osztrák intrikákkal szemben fel óhajtja nyitni az illetékesek szemét. Hasonló nézeteket tulajdonítottak a Lúgoson átutazó hat havasalföldi forradalmárnak, elsősorban Magheru tábornoknak, aki, mint más forrásból tudjuk, később felajánlotta szolgálatait Kossuthnak is.68 Krassó megye elfoglalása 1849 fordulóján a császári csapatok által, további lehetőséget nyitott Rajasics pátriárka tervei számára is. A szerb vajdaság császári elismerése (1848. december 15.) majd alkotmányos biztosítása arra késztette a pátriárkát, hogy nyeregbe érezze magát. Elsősorban egyházi téren intézkedett, és a rendeletére elhurcolt versec-karánsebesi püspök helyébe Patrichie Popescut, saját emberét nevezte ki. A Vajdaság újdonsült fővárosában február 9—10-én saját elnöklete alatt tartományi kormányt alakított(„Odbor”). Ebbe bevonta Vasile Fogarassyt is. A Temesvárra rendelt lugosi vezetők viszolyogva mentek oda. Marcu esperes csak a lugosi császári parancsnok biztosítása után indult el. Ioanescut viszont figyelmeztették, hogy ne agitáljon. Mindössze Pascu halmozta el dicsérettel a pátriárkát, és ezért 65 Aradmegyei Múzeum, MR 5904., ÁLA. V. 191., 200., 272., VI. 14., 1. 35., 42., 49. Kánitz Simon i.m. 1896/18-20. 185-188, 205. 66 Ibidem 174., 187. VUKOVICS SEBŐ, ki.m. 387., 389—391., 405. VAHOT IMRE; Honvédek könyve. Pest, 1861. III. 22. I. BORO§: Evenimentele. 36—37. 67 Ibidem, 29-30, Ak. 275/1956/169. 68 ILARION PU§CARIU: Mitropolia románilor ortodoc§idin Ungaria §i Transilvania. Sibiu, 1900. 10—13, 21-23. KÁNITZ SIMON. i.m. 1895/198-199. 1896/3-6. 59
