Tanulmányok Csongrád megye történetéből 21. (Szeged, 1994)
Glück Jenő: Újabb adatok az 1848–49-es forradalom bánsági eseményeihez
jutalmul a politikai osztályon kapott hivatalt. Egyesek azonban mégis hitelt adtak románbarát Ígéreteinek, mint például Udrea lugosi polgármester. Mivel a mocsonyiak máris állást foglaltak Rajasics intézkedéseivel szemben és a császárhoz külön küldöttség menesztését fontolgatták, a pátriárka a románokat szinte kivétel nélkül törölte kormányzata soraiból. A maga részéről ő sem volt valami elégedett, mert a császári parancsnokság Temesváron leszedette a szerb zászlót, a szerb csapatokat pedig német vezénylet alá helyezték. Az „odbor” is lényegében működésképtelen volt. A császári szolgálatba szegődött Ambrózy (a bánsági konzervatív földesurak vezetője) csalódottan emlegette, hogy a robot és tized visszaállítása helyett a románok és a szerbek harcát érte meg.69 Kánitz emlékirata több adatot közöl a krassói románság érlelődő hangulat- változásáról. A döntő fordulat 1849 tavaszán, Bem győzelmei nyomán következett be. Bem április 19-én bevonult Lúgosra. A Közlöny beszámolt a lelkes fogadtatásról és arról, hogy a papok térdenállva áldották meg a honvédeket. Petőfi, aki Bem kíséretében volt, beszámolt arról, hogy az elmenekült lakosság visszatért, mivel értesült arról, hogy az otthoniakat nem bántják. A szórványos kilengésekkel szemben a tábornok a tőle megszokott szigorúsággal járt el. A jó hangulatot elősegítette Karánsebesen kiadott rendelete, amelyben a só árát 50 % -kai csökkentette.70 A Duna déli partján belépésre várakozó Bálcescu örömmel nyugtázta Bem sikereit, és kiemelte a románok jeleiüétét csapataiban, valamint 300 hadifogoly csatlakozását a honvédekhez. Kossuth komoly fenntartásokkal fogadta Bem erdélyi és bánsági intézkedéseit, azonban a román képviselőkkel folytatott tárgyalásai nyomán gyakorlatilag szabad kezet engedélyezett a bánsági helyi vezetőknek. Május 19-én újjá alakult Krassó tisztikara, és mellőzték az elmúlt év tavaszán hivatalban maradt konzervatív elemeket. Az első illetve másodalispán Makkai Sándor és Gheorghe loanovici lett. Az öt főszolgabírói állás közül hármat a románoknak jutattak (Gheorghe Atanasievic, loan Faur és Vasile Nicolaevici). Vasile Borodan és Nicolae Bojincá csendbiztosok lettek. A többi állást a magyar liberálisok és mindkét árnyalatú románok között osztották meg. Fülepp kormánybiztos lelkűkre kötötte, hogy a néppel szemben „emberi bánásmódra” van szükség. A két megüresedett mandátumra Fülepp Sándort (Oravica) és Vasile Nicolaevici-et (Facsád) választották meg, ami szemmel láthatóan kielégítette a bányász és paraszt választók igényeit. Az újoncok kiállítása a jelek szerint most már komolyabb ellenállás nélkül folyt.71 Fontos előrelépés történt az egyházi és iskolai kérdésben is. Fülepp már a tisztújításkor elismerte a verseci egyházmegye krassói részén a Lúgoson megválasztott Vuia vikárius illetőségét. Május 31-én Horváth Mihály vallás és közoktatásügyi miniszter ideiglenesen megerősítette a lugosi gyűlés választotta vikáriusokat; feladatuknak szabta meg az üresedésben lévő plébániák betöltését és a nép felvilágosítását. Véleményt kért a görögkeleti kongresszus ügyében és jelölteket a minisztériumban szervezendő megfelelő ügyosztály személyzetére nézve. A tanácsosi állásra Gheorghe Atanasievici lugosi főszolgabíró is kombinációba került. Steichescu temesvári vikárius azonban lényegében a kongresszus megtartása ellen működött. E magatartás hátterében végső fokon a lugosi gyűlés elutasító határozata keresendő, valamint az a félelem, hogy a kongresszuson a szerbek valamilyen formában meghiúsíthatják a románok számára a döntést a különálló nemzeti egyház krédéséhen. 6» Ibidem, 1895/205., 1896/10-11, 30—34. VUKOVICS SEBŐ, i.m. 431—432. S. DRAGOMIR: II. 508—509. NICOLAE CORNEANU: Monográfia Caransebe§. Caransebe§, 1940. 347—348. 70 Közlöny, 1849. IV. 26. V. 1. Honvéd, 1849. V. 28. KOVÁCS ENDRE: 71 Közlöny, 1849. V. 30. Pesti Hírlap, 1849. VI. 3. Drapelul, 1904. VI. 26., VII. 0. Temesvári Egyetem Könyvtára, kézirattár, Vukovics iratok 64. 60
