Tanulmányok Csongrád megye történetéből 21. (Szeged, 1994)

Sz. Bozóki Margit–Szabó József: Nyelvjárási szövegek a szegedi kirajzású vajdasági Temesközből

bőgött, hogy mög vöt rontva, e vöt a haszna víve. És akkő láti éccő az embör, hogy ehun gyiim macska arcába valaki, és fogja a vasvéllát, és amekkorát csag birt, akkorát rávágott a macskára. Útyhogy odaszát a dudvára a macska. Hát mikő másnap átmögy, hát a fia fekszik az ágyba. És a fia vöt neki, és ászt akarta ű mögrontani, nem a tehenet, hanem a mustohaannyát akarta mögrontani. Másnap átmönt az apja, hát fekszik | a fia ott az ágyba. Ojam beteg, me nagyom mögverte ja az apja éccaka.

(Boszorkányok nem voltak a községben régen ?)

— Hát valamiké azok is vótak, boszorkányok is. így este vöt, amikő így vöt ojan asszony is, aki hát majd most mögijeszti a lányokat, hotyha gyünnek ki onnan attú a hásztú. Szépen fehér lepedőt magára terítött, bekötötte a fejit fehér kendővé: ahun gyün a boszorkány a! Fokták a lányok magukat, ézs gyerünk, mer ahun gyün a boszorkány a! Mögzavarta űket. És akkő másnap ez az asszony nagyon nevetőit, hogy most ű becsapta a lányokat az este, me hát ugye azd beszéték a lányok. Nem is mertek asztáni mönni | másik este sehova se mán. Hát.

(Hogyan állapították meg, hogy boszorkány-e valaki ?)

— Hát úgy álapították me, hogy | akik monták, hogy boszorkány, a Lucátú egészen az éféli miséik csinátak kisszéköket. Vagy a kisszék lábát, vagy mit tudom én, és akkő összeálította, és akkő évitte az éféli misére, és ára át fő. Csak nem várta ki, hogy a misének vége lögyön, hanem ű hamarabb ... Akkő fokta a hóna alá a kisszéköt, és mönt, elszalatt onnan. De valaki mögbabonázott | vele. Mög ojam boszorkány is vöt, aki bemönt valakinek az istállójába. Na most éviszi a tehénnek a hasznát. És észrevötte az embör, mönt az istállóba, ugrót vóna ki, és lévákta a sarkát. Hát másnap möglátta az embör, hogy lé van az asszonynak vágva a sarka. És érű gondőta, hogy no ez boszorkány bisztos. Észt nem is engedi be többet a házába se, mer ez boszorkány vöt | bisztos, el akarta vinni a tehénnek a hasznát. De ijen sok történt! Régebben nagyon sok történt ijen. Ijen ardzba bemöntek, eggyik nyúl ardzba, másik macska ardzba, mög mit tudom én, hoty hocs csináták ászt a boszorkányságot. Csag bemöntek valahova, és akkő éviszi a tejhasznot. Mög émönt tejé, aggyá égy litér tejet, és akkő el is vitte annak az asszonynak a hasznát.

(Hát gyógyító asszonyok voltak-e a községben ?)

— Hát nálunk nem nagyon vótak, hanem úgy vidékre émöntünk. Vótak, vótak. Emöntünk, és akkő mökcsinátattuk, hogy gyűjjön vissza a tehénnek a haszna. És még is csináták. Akkő monta az a boszorkány asszony, aki mökcsináta, vagy mi vót, hogy mönnyünk haza, és csinájjuk észt mög esz mög, akkó máj möglássuk, hogy visszgyün a haszna a tehénnek. És vissza is gyütt. Vótak ojan esetek is, hogy a lány akarta a legényt, hogy évögye feleségű. Akkó képes vót vele mögitatni ojanokat | ojan vakcsirkét még, még mit tudom én, iejenket mögitattak még, még nem is merőm mondani, hogy mit. Mikor rajta vót a baja ászt a | mögitatta a legénnyé, hogy évögye

306