Tanulmányok Csongrád megye történetéből 21. (Szeged, 1994)

Barla László: Szentes igazgatása az 1848/49-es forradalomban

a földesuraknak, megsemmisült a legelöelkülönítési szerződés is. Ha tehát fizet a város, vissza kell kapnia az elkülönített legelőket. Ebből az álláspontból kiindulva minden lehető alkalommal támadták Boros Sámuelt és híveit, és elleneztek minden egyezkedést a grófokkal. Radikális felfogásuk szembeszállt minden okos és kényszerű kompromisszummal, személyiségük pedig nem nyújtott erkölcsi fedezetet elveikhez és cselekedeteikhez. Szépe Pál ekkor már több mint harminc éve volt ádáz ellensége az uradalomnak, de legfeljebb a leginkább földéhes gazdák túlzó képviselőjét láthatjuk benne.

Az úrbéres viszonyok megszüntetése a váltság és az országos törvények útján megadni látszott azt a lehetőséget, hogy a szentesi gazdák gyarapítsák birtokaikat és átalakítsák a mezőgazdaság szerkezetét. A közlegelő felosztása újra napirendre került, s az eredményes lebonyolítás lehetővé tette volna a gabonatermesztés nagyarányú kiterjesztését. Ugyanakkor a folyószabályozások és az ármentesítés révén a legelők sem csökkentek volna számottevő mértékben, vagy ha igen, akkor a tanyahálőzat sűrítésével elterjedhetett volna az istállózó állattenyésztés. Az 1848-as átalakulás meggyorsította volna a már eddig is ebbe az irányba mutató folyamatokat. A legelőfelosztásról már jóval korábban elkészítette tervezetét Sipos Gábor mérnök, most a birtokos lakosság óriási többséggel határozatot is hozott róla, sőt a 20 000 holdas zálogos birtokot is bevonta a tervbe, a végrehajtás azonban igen hosszadalmas lett. 1848 tavaszán a legelők nagy része víz alatt volt, a zálogos földek pedig még további négy évre haszonbérbe voltak adva. Egyelőre tehát csak feltételesen lehetett kidolgozni a felosztás rendjét. 1848. szeptember 24-én a népgyűlés meghallgatta az ezzel megbízott küldöttség jelentését, majd határozatot hozott arról, hogy 1849 őszéig a tagosztálynak meg kell történnie. A két népfölkelés között, október 12-én a népgyűlés elfogadta a felosztás tervét. A közös földeket három osztályba kell sorolni: az 1. osztályba a legjobb minőségű szántók (Belsőnyomás, Királyság, Szentlászló, Eperjes, Seprűhalom, Nádashalom); a 2. osztályba a gyengébb minőségűek (Ecser, a tőkei külső puszta, a berki lapály, a fertői oldal, az allodiális és az eperjesi földek közül a gyengébb minőségűek); a 3. osztályba a rétek, a tőkei gáton túl lévő földek és a füzesek helyei kerülnek. Az 1. osztályú földeket 1849 Szent Mihály napjáig (szept. 20.), a 2. osztályúakat és a réteket Mindenszentek napjáig (nov. 1.) kell birtokba adni. A felosztás az 1836: VI. te. szerint birtokaránylag történik, minden birtokos kap — sorshúzással — minden osztályból. A felosztási kulcs szerint minden ház 1/8 teleknek felel meg. A város azonnal szerződést kötött Kocsis Pál mérnökkel a nagy művelet lebonyolítására. Az 1. osztályú földek mennyisége 7785 hold/1200 négyszögöl (5839 kh, 3360 ha) volt, ez maga mintegy egyharmadával megnövelte volna a saját tulajdonú szántóföldeket. A haszonbérietek lejártukig érvényben maradnak, de a régi árendások az új tulajdonosoknak fizetik a bért. (A 2. és 3. osztályú földek adatai hiányoznak, 1851-ben pedig, a tényleges kiosztáskor szereplő számok az 1846. évi Sipos Gábor-féle tervezet adataitól is jelentősen eltérnek). Mint ebből is kiderül, a kiosztás a szabadságharc idején nem történt meg, a császári hatóságok pedig azonnal megtiltották a megvalósítását.

A birtok szerinti felosztás szűkkeblű, de törvényes és akkor természetes elve tulajdonképpen konzerválni óhajtotta az 1836-ra megszilárdult birtokviszonyokat. A birtoktalanok kizárása a földtulajdonból szinte egy évszázadra meghatározta a nincstelenek sorsát. Pedig lett volna rá alkalom, hogy kiszélesedjék a szentesi gazdatársadalom. Azonnal az október 12-ei határozat után a birtoktalan zsellérek házhelyért és a ház után járó földilletményért folyamodtak. A birtokosok népgyűlése azonban a haza szolgálatára szólította fel őket, s megígérte, hogy javasolja az országgyűlésnek: részesítse „a helyben levő jó jellemű Magyar lelkes zselléreket” az országos telepítésben.

30