Tanulmányok Csongrád megye történetéből 21. (Szeged, 1994)

Damjanich Jánosné Csernovics Emília életrajza (1819–1909) Csernovics Lara feljegyzéseit közzéteszi Varsányi Péter István

halt. Felesége e naptól fogva letett a világi hiúságról. Soha más ruhát nem viselt többé, mint egyszerű, dísz nélküli fekete gyapjúruhát, keskeny fehér gallérral. E puritán egyszerűsége mellett ó volt Arad város társadalmi központja. Megfordult nála a város és a vidék minden számottevő egyénisége, s a háziasszony értett hozzá, hogy nála mindenki jól érezze magát. Ez az eszes nő óriási befolyást gyakorolt a gyermek lelkére. Mély vallásosságot, erős önfegyelmezést és lekötelező, kedves modort sajátított el tőle. Kora reggel kelti s küldi ki a kertbe. Eredj ki gyermekem — mondja — és imádkozz! Kinn a természetben van hozzád Isten legközelebb.

Aradról ismét visszakerült néném Simándra; s mivel anyja a gazdaság vezetésével nagyon el van foglalva, kis nővére pedig folyton beteges, szelíd őzével és zongorájával szórakozik csupán. Nagy zenei tehetség, s bár keveset tanult, szépen zongorázik. Persze inkább naturalista; amit hall, mindent lejátszik. így van az énekkel is. Gyönyörű mezzoszoprán hangja van, csak nincs elég iskolája. Nagy gondot okoz akkor nagyanyámnak, hogy Pipi bácsi Simándra akar költözni, s szerelmes pillantásokkal követi a gyermek Emíliát. A 14-15 éves kisleány fél tőle, pedig Pipi bácsi elhalmozza ajándékokkal és egy szép kastélyt kezd építeni, amelynek közepén egy kerek terem van. Mindennek véget vet Pipi bácsi hirtelen halála. A megkezdett kastély is eladódik, a Bittó család veszi meg. Nagy esemény néném akkori életében, hogy anyja fivére, Bosnyák Károly feleségével Somogyba készül rokonokat látogatni, s elviszi magával Emíliát s másik húgát, Hollaky Nincsit, Hollaky Ferenc és Bosnyák Judit leányát.

Először Pestre utaznak s a mai Rákóczi út elején, szemben a Nemzeti Színházzal szállnak meg, ha jól emlékeszem, a Fehér hattyú szállodában. Reggel 4-kor kelnek, hogy 5 órakor Bécsbe induló gőzhajót megnézzék, mert még olyat nem láttak. Aztán leutaztak Somogyba. Hogy ki mindenkit látogattak meg, nem tudom. Csak annyit hallottam, hogy többfelé jártak. Néném legtöbbet egy agglegény nagybátyát emlegetett. Úgy látszik, ott voltak legtovább Patalomban. Bosnyák Bencének hívták az öreget, s egy hosszú földszintes házban lakott. Ez után később örököltek is.

Volt Simándon abban az időben egy földbirtokos család, özvegy Házyné két gyermekével, leányával (ki később Pongráczné lett) és növendék gimnazista fiával. Ezekkel gyakran összejöttek, s a 17 éves fiú beleszeret a 15 éves Emíliába. Szünidő végére, mikor el kell ismét mennie az iskolába, a gyermek forma szerint megkéri nagyanyámtól Emíliát. Nagyanyám nevet és kérdi; mit akar Józsika, hiszen maga még iskolába jár! — Nem tesz semmit, feleli a fiú, feleségem elkísér naponta az iskoláig és eljön értem. Szegény gyermek, mikor búcsúzott, nem tudta, hogy utoljára látta imádottját. A tanév folyamán tífuszt kap és hamarosan meghal. Nővére egy kis gyűrűt csináltatott szőke hajából s elhozta Emíliának azt mondva: „...tedd el, hiszen téged szeretett legjobban a világon! ”. Ez a kis gyűrű is megvan még nálam.

Mikor Emília 16 éves elmúlt, beköltözik nagyanyám Aradra, főleg azért, hogy kisebbik leányát, Nataliet, ki akkor fejlődési korban van, orvosokkal kezeltesse. A gyermek ugyanis görvénykóros.

Férje szülei akkor már nem élnek, de a családi házat nem ők örökölték (a mai fehér kereszt szálló helyén állott), így bérházba mennek, ahol Natalie csakhamar meghal. Éppen mert gyenge és beteges volt e gyermek, nagyanyám ezt szerette legjobban. Kimondhatatlanul szenvedett tehát annak elvesztén. A fájdalomtól szintén megrendült Emília a nyakába borul s kéri anyját, hogy most szeresse őt Natalie helyett

261