Habermann Gusztáv: Személyi adattár a szegedi polgár-családok történetéhez - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 19. (Szeged, 1992)

F

FELMAYER FELMAYER ban részt vesz a szegedi országgyűlési követek utasításainak kidolgozásában. A Szeged-Fel­sővárosi Kaszinó elnöke, a Szeged-Belvárosi Kaszinó tagja. Német ipar- és kereskedelmi iskola létesítését szorgalmazza, de az alkal­matlanná váló politikai légkörben kezdemé­nyezése meghiúsul. A Szeged-Csongrádi Ta­karékpénztár alapító részvényese. A Szegedi Kisdedóvó és Jótékony Nőegylet alapító tagja. Hitelügyletekkel is foglalkozva, magas kamat mellett kölcsönöket nyújt főleg iparostársai­nak, ezzel is tetemesen gyarapítva vagyonát. Részt vesz a Szegényápoló Egyesület szerve­zésében. Elsőnek tesz e célra nagyösszegű megajánlást. Propagálója Szegeden a Védegy­letnek. Az 1848-as megmozdulásokban nem vállal részt, Széchenyi híve. 1849-ben városi képviselő, a Szabadalmazott Kereskedelmi Testület tagja. Jótékonykodásáról közismert. 1867- ben a Ferenc József rend lovagja lesz. 1868- ban a Szabadelvű Kör választmányi tagja. Felsőtanyán, Szilléren tanyás birtoka van. Tovább vezette atyja nagyúri házát. Kla­uzál Gábor barátja, Deák Ferenc és Kossuth Lajos ismerőse volt. 1876-ban ismét városi képviselő. Szegeden köt házasságot 1826-ban Kiss Viktóriával, kitől Antal Pál, Ferenc Ágost, Zsófia, Anna, Viktória, ismét Zsófia, Anasztázia, Emília Karolina gyermekei szár­maztak. 15, 28, 32, 33, 51, 52, 53, 78, 87, 88, 96, 110, 122, 145, 163, 168, 168, 168, 168, 169, 169, 169,170, 170,170,170,203,294, 296/314—316. Felmayer Antal Pál (Szeged, 1826. dec. 25.—Szeged, 1895. máj. 10.) előbbi fia. Fű­szerkereskedő. Iskoláit Szegeden végezte és szakmai képesítése után Szegeden nyitott fű­szerkereskedést. Emellett más vállalkozásokba is kezdett. Rumot, likőrt, ecetet állított elő hidegen és ezzel csakhamar nagy forgalmat bonyolított le. A szegedi Szabadalmazott Ke­reskedelmi Testület tagja. Az 1862. évi tűz­eseteknél oltásban, mentésben kitűnik bátor­ságával. 1871-ben alapítója és tulajdonosa a Szegediner Lloyd című újságnak. Maros u. 27. sz. a. lakik. Szegeden köt házasságot Sárkány Krisztinával, kitől Antal, Nándor, Teréz, Zsó­fia, Katalin, Viktória, Ignác Lőrinc és Anasz­tázia Euzebia gyermekei származtak. 87, 89, 164, 170, 170, 170, 259/318. Felmayer Antal István Miklós (Szeged, 1856. dec. 10.—Szeged, 1885. ápr. 29.) előbbi fia. Csemegekereskedő. Iskoláit Szegeden vé­gezte, szakmát pedig atyja mellett tanult. Ma­ros u. 24. sz. alatt lakott. Eleinte atyja üzle­tében segédkezett, majd önállósította magát, megvásárolta Papányi boltját és abban nyitott kereskedést. Nőtlenül halt el. 170. Felmayer Antalné 1. Sümeghy Franciska. 169, 259/318. Felmayer Antalné 1. Kiss Viktória. 259/318. Felmayer Antalné 1. Sárkány Krisztina. 259/318. Felmayer család. Eredetileg talán Fedmayer, vagy Feldmayer néven valószínűleg Nyugat- Európából először Bécsbe települt család, ahol annak egyik ága a kékfestő mesterséget űzte. Ennek tagjai származtak Magyarországra és egyikük 1760 körül telepedett meg Szegeden. 85, 169, 170, 173, 207. Felmayer Emília Karolina (Szeged, 1836. dec. 2.—Szeged, 1871. szept. 3.) Antal kék­festő-mester (1798—1873) és neje Kiss Vik­tória leánya. Iskoláit Szegeden végezte és ké­sőbb szorgos nevelés után férjhez ment Lillin Károlyhoz Szegeden 1861. november 18-án (1. ott). Négy gyermeke származott, kik anyjuk korai elhalálozása folytán félárvaságra jutot­tak. A Dugonics temetőben nyugszik. 170. Felmayer Ferenc (Szeged?, 1820. ?—?) Gusztáv fia. (Nagyatyja Antal szűrszabó volt.) Iskoláit Szegeden végezte és mesterséget atyja műhelyében tanult. Tímár műhelyt nyit Szege­den. Feltehetően azonos azzal, aki Szegeden nő­sülve feleségül vette Görög Juliannát (1842?), kitől 1843-ban Julianna nevű leánya született. A Szeged-Belvárosi Kaszinónak 1859-ben lesz tagja. További sorsa ismeretlen. Ha — mint Czímer mondja — valóban Gusztáv fia, akkor nem lehet azonos azzal a Ferenccel, aki 1860 után visszavándorolt Bécsbe és ott alapított kékfestőgyárat. Kohenhofban 1860 után. 1863 Schwechatban dolgozott, munkásokat szer­ződtetett, akinek telket, házat biztosított. 89. Felmayer Gusztáv (Szeged, 1818. ?—?) An­tal szűrszabó és neje Sümeghy Terézia fia. Iskoláit Szegeden végezte, mesterségét atyjá­nál és másoknál tanulta. Tímár mesterséget folytat. Később ehhez megfelelő úgynevezett zsalugateros házat építtet atyja utóbb alapí­tott kékfestő műhelye mellé a Maros utcában. Házasságot köt, melyből Ferenc fia szárma­zott. 1859-ben a Szeged-Belvárosi Kaszinó tagja volt. 15, 15, 88, 89, 168, 170, 170. Felmayer János (Szeged, 1816. ápr. 4.— Szeged, 1885. ?) Antal szűrszabó és neje Sü­meghy Terézia fia. Iskoláit Szegeden végezte, mesterségét atyjánál tanulta. Tímár mester, ki önálló műhelyt alapít a Tisza folyó melletti Sánc parton, ahol később az Árpád utcát ala­kítják ki. Műhelye az úgynevezett Sörház- kaszárnya mögött állt. Zsalugáteres, kettős tetős épület volt. Ezt a szegedi egyetem klini­kai épületeinek felépíthetése érdekében lebon­tották. A Szeged-Belvárosi Kaszinónak ere­detileg is, majd annak újjá alakítása után (1859) is tagja. A Szeged-Csongrádi Takarék- pénztár igazgató választmányi tagja (1876). 79

Next

/
Thumbnails
Contents