Tanulmányok Csongrád megye történetéből 18. (Szeged, 1991)
Bratinka József–Szigeti Ferenc: Szeged város tanácsának első jegyzőkönyve (1717–1723)
nehezen olvasható — írások a 18. század átmeneti helyesírását tükrözik, s nemigen okoznak nehézséget a mai olvasó számára. A kézirat átírása-szerkesztése során ugyanakkor felmerült néhány eldöntendő kérdés. Az átmeneti formák miatt jószerivel lehetetlen a mai írású és a régi (nyújtott) í-ek elkülönítése, másfelől pedig ez utóbbiaknak a nagy S-ektől való megkülönböztetése (a kis és nagy kezdőbetűk ugyanis a mondat belsejében is váltakoznak). A szó- belseji s, .v-eket ezért egységesen mai betűvel írjuk, illetőleg nagy S' kezdőbetűt ott, ahol az íráskép ezt indokolja. — E közleményben lemondtunk a z betűk korabeli kettős írásmódjáról (z és 3); megtartottuk viszont a ez (=c), valamint az szsz ( = ssz) betűkapcsolatokat. A rövid és hosszú magánhangzók jelölése többnyire (és a figyelmetlenségektől eltekintve) pontos és mai helyesírásunkkal egyező; kivételt képez az ő és ű, ahol az időtartam jelölésének nincs nyoma: ö-vel, «-vei írtuk át két ponttal vagy rövidke vesszővel jelölt változataikat egyaránt. Mindig pont található az i betűn is; tehát így, illetve vastagon lehúzott formájában /-nek írjuk át. — Helyesírástörténeti meggondolások alapján a magyar nyelvű szövegben megtartottuk az e betűk mellé/fölé írt és az ékezetektől világosan elkülönülő „aposztrófokat” (pl. ellenevette’, illetve szó belsejében: Iste’n, hane’m). Archaikus írásmóddal csak ritkán találkozunk: ilyen az eö, a gh, az y (elvétve: y) — sok esetben latin genetivusi ii hangértékben is —, valamint a nazálisnak vonallal való jelölése (pl. semi). Ami a — szintén középkori íráshagyományokban gyökeredző — rövidítéseket illeti, a ragokat (pl. -nak/nek, -ban/ben) helyettesítő jeleket dőlt betűvel feloldjuk; a többi megszólítást, címet stb. jelölő hagyományos rövidítést a magyar szövegben a kézirat szerint közöljük, illetve lábjegyzetben oldjuk fel. A latin szövegrészek átírásában a kialakult gyakorlatot követtük: elhagytuk a magánhangzók ékezeteit, s a rövidítéseket — néhány közismert és visszatérő jelölésmód kivételével — következetesen feloldottuk (dőlt betűvel); a kéziratot követtük azonban a kis és nagy kezdőbetűk használatában, továbbá a sorszámnévi jelölések és a központozás tekintetében. A kézirat — mai helyesírásunkkal sokszor ellenkező — központozási sajátságait a szöveg egészében megtartottuk, pusztán a sorvégi kettős elválasztó jeleket helyettesítettük a mai kötőjellel. A függőleges vonalak (lineák) a kézirat sorvégeit, a félkövér számok a jegyzőkönyv eredeti lapszámozását jelölik. Á tiratunk bekezdéseinek a korra jellemző „kikezdések” felelnek meg. A szöveg eredeti zárójeleit az írásképhez igazodva kettőspont követi, illetve előzi meg; hasonló meggondolásból írtuk megemelten a sorszámnévi végződéseket. — Saját szerkesztési jeleinket szögletes zárójelbe helyeztük: [!] utal a rendhagyó vagy nyilvánvalóan téves alakra, az olvasati nehézségeket a [?] is jelzi. A magyar szöveg átírása Bratinka József munkája, a latin nyelvű részeket Szigeti Ferenc gondozta.2 Tudományos tanácsadó Büky László és Velcsov Mártonná volt. A jegyzőkönyv feldolgozását a Művelődési és Közoktatási Minisztérium ÁMB 214/1986. számú pályázata támogatta, illetőleg „Kiemelkedő eredménnyel zárultnak” minősítette. 1 1 Bratinka József—Szigeti Ferenc: Szeged város törvényszéki jegyzőkönyvéből. (1721—23) Nyelvészeti dolgozatok. 221. Kiadja a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara. Szerk.: Róna-Tas András. Szeged, 1985~1986. -no; * 96
