Tanulmányok Csongrád megye történetéből 18. (Szeged, 1991)
Juhász Kálmán–Lotz Antal : Szerzetesek a csanád egyházmegyében a középkorban
Semmiféle címen nem volt szabad még templomban sem perselyeket elhelyezniük, vagy megőrzésre ékszereket, arany-ezüst tárgyakat elfogadniuk. Templomuk felszerelésében is kerülni kellett a pompát. Értékesebb kelyheket, szentségtartókat csak a tartományfőnök fogadhatott el az egyes klastromok részére. Felesleges építkezéstől, berendezéstől tartózkodniuk kellett. Kolostoraik, sőt templomaik, — legalább az első időkben, fából készültek. Zsigmond egyik 1428. december 5-én kelt rendelete szerint a karánsebesi várnagynak és kenézeknek elrendeli, hogy az épület karbantartáshoz szükséges nagy fákat szolgáltassák ki a ferenceseknek. 1478. július 26-án e kiváltságot Mátyás király is megerősítette.15 Általában gyalog jártak, kocsizás, lovaglás tiltva volt. Csak esetenként és fontos okból káptalani gyűlés adhatott ez alól felmentést. Kizáróan kézimunkáikra és híveik alamizsnájára voltak utalva. Elfogadtak minden természetbeni adományt a klastrom szükségletének fedezésére. Azonban oly módon, hogy a híveknek ne legyenek nagyon terhére. Egyrészt megállapították minden klastrom szükségletét — ennél többet nem volt szabad összehalmozniuk. Másfelől: Korlátozták az alamizsnálkodást. A barokk korban már területileg is megszabták, melyik klastrom — mely falvakba járhat, és milyen sűrűn. A középkorban még inkább tárgyi tilalmak léteztek: Pl. elfogadni egész életre szóló alamizsnát.16 Híveik általában ellátták őket adományaikkal, úgyhogy rendes körülmények közt ínséget nem szenvedtek. Étkezésük mégis szegényes jellegű maradt: Csak délben és este ettek, szerda—-szombaton csak délben. Ezenkívül semmit nem fogyaszthatott. A klast- romon kívül is kerülni kellett a lakmározást. „Ha temetésre hívják a testvéreket, menjenek, ahányan csak mehetnek, áldomásra, lakomára azonban nem. Ha a meghívást nem lehet visszautasítani, akkor is legföljebb kettő példáséletű szerzetes mehet el” — mondja a szabály. Vendégszeretetet azonban készséggel gyakorlották, dáridók nélkül.17 Előfordult, hogy a vendégnek jutott, sajátmaguknak nem maradt kenyér. Példa: „Még a mai napi élelemmel sem rendelkezünk. Már szorgalmasan utánajártunk, a környék lakosaitól részint a rossz termés, részint a szegénységük, — de méginkább az igazat megvallva — hitetlenségük miatt csak igen kevés alamizsnát gyűjtöttünk.” — Ezért egy ízben megengedte a tartományfőnök, hogy a jenei kusztó- diába menjenek segélyért. Más alkalommal az egyik szerzetes ismételt kérésére megengedik, hogy Csanádba mehessen élelmiszerért. Amikor a káptalan megtartására kijelölt kolostornak nem volt elég sója, a provinciális úgy rendelkezett, hogy az egyik házfőnök hozzon magával egy mázsa sót, menjen Váradig, ottan két jenei custos két laikus testvért fog melléje adni, és ezek majd elszállítják a sót.18 Ruházatuk megfelelt a szegénység szellemének. A provincia ősi hagyománya szerint szürke posztóból készült. Az anyag beszerzése elég gondot okozott a custosnak. Péld. egyszer a jenei őr közli egy gvárdiánnal, hogy a szükséges anyagot Szécsényből fogják kapni. „De most Szécsénybe bajos a közlekedés részint az árvizek miatt, részint mert az útonállók garázdálkodása a legnagyobb veszéllyel fenyegeti az utasokat.”19 Nagyobb kolostoraikban, mint Szegeden, Lippán a mai gimnáziumnak megfelelő tanintézeteket tartottak fenn. Csakis így magyarázható, hogy a külföldi egyetemeken oly gyakran találkozunk éppen e városokból való hallgatókkal. „Ennek nem lehet más oka, mint az, hogy e helyeken ferencrendi kolostorok voltak (Szegeden domonkos is) s ezeknek iskolájában sajátították el a magyar ifjak azt a latin 15 Acta Bosnae nr. 679. pg. 130. nr. 1162. gp. 289—90. 18 Századok 1898. 716—721. 17 I. h. 721—2. 18 I. h. 729. 18 I. h. 605—7. 72
