Tanulmányok Csongrád megye történetéből 18. (Szeged, 1991)

Juhász Kálmán–Lotz Antal : Szerzetesek a csanád egyházmegyében a középkorban

ismeretet, hogy külföldre mehessenek.20 Csanádi származású ifjakkal is gyakran találkozunk a külföldi egyetemek anyakönyvében. Ezek azonban a Csanádi székeskáptalani iskolát látogatták. Átélték a ferencesek a nép minden baját. Ennek forrásai általában a török pusztítások. Sokszor jegyezték fel házi krónikáikban: „pusztulunk, veszünk”.21 Tépelődtek is: Miért kell e népnek és nekik is elviselni ezeket a szenvedéseket? A bűn büntetésének tekintették. Egyikük szerint: „Nem hallgathatom el, hogy Isten ostorát látom abban, hogy ezt a szegény, szánalomra méltó országot annyi belső zavar szakítja szét, s katonái egymást öldösik.” „Mi most folytonos rettegésben élünk. A török hatalmaskodik és rabol. Milyen vége lesz ennek a szerencsétlenségnek? Ne szűnjünk meg tehát kérni a Mindenhatót, vessen véget már szenvedéseinknek és fordítsa el tőlünk haragját.” Iparkodnak megnyugodni a változ- hatatlanban: „Súlyos veszteségek értek bennünket mostanában, mindazonáltal dicsértessék az Úr neve, aki mindent jóra fordít.”

Állandóan azzal rémítgették őket: Felégeti az ellenség a klastromokat, lakóit legyilkolja, vagy rabszolgapiacra viszi. A rendi vezetőség nem akarta, hogy a szerzetesi engedelmesség miatt ok nélkül a török martalékai legyenek. Ezért elrendelte, hogy indokolt esetben hagyják el kolostoraikat. „A török részéről fenyegető veszedelem miatt költözzenek ki a szerzetesek.” — „Ha a török veszélyeztetné őket, vonuljanak el biztosabb helyekre.” Menekülésükkor ez a szabály: Előszöris meg kell menteni a templom szerelvényeit; ezután a custos egyik szerzetestársa kíséretében hagyja el a rendházat, azután kis csoportokban a többi szerzetes, utoljára a házfőnök. — Általában nem is a nagyobb hadivállalkozások okozták a közvetlen veszedelmet. Ezek elöl még idejében kitérhettek. Legtöbbet szenvedtek a váratlan, apróbb csapatoktól vezetett kóborlásoktól. Ilyenkor alig kerülhették el a felgyújtást, kirablást, s még szerencse volt, ha emberéletben nem esett kár. Többnyire önfeláldozó elszántsággal kitartottak a veszedelem színhelyén. A tartományi vezetőség ezt belátásukra bízta. „Ha remélik, hogy nem lesz báníódásuk, ám maradjanak.” „Akik kérlelhetetlen kényszer és elöljáróik parancsára elhagyták egy időre a klastromot, csakhamar a a néppel együtt visszatérhettek az elpusztult vidékre, a füstölgő romok közé. Hivatásukat, a nép vigaszát elébe helyezték saját biztonságuknak, mások lelkiüdvét saját földi életüknek.”

20 K. II. 561—2.

21 Az itt következő idézetek Karácsonyi, Bunyitay és Márki által gyűjtött szemelvények a Századok 1898. évf-ban, a 317—319, továbbá a 611—616. oldalakról.

Lotz Antal megjegyzése: A magyar ferencesekről kifejezetten új szakkönyv Szabó Pius óta sem jelent meg. Szántó Konrád egyes zárdákról és templomokról megemlékezik a Vigíliában, sőt Jászberényről monográfiát is írt. Nem azonban tájegységünkről. Magyar nyelven, de Jugoszláviában szép albumot nyomtattak ki Assisi Szent Ferencről (Harmat szerk., Agapé, Újvidéken é. n.) Új viszont, hogy Kristó szerkesztésében napvilágot látott ,,Szeged története" több kötetre tervezve, I. k. 1983. II. 1985. Ez több helyen is vissza-visszatér a kulturális, vallási, sőt még egészségi és növénytermesztési témáknál is a ferencesek több ágának itteni érdemeire. A szalvatoriánusok házáról szintén Juhász Kálmán még nem láthatta Bálint Sándor: Szeged-Alsóváros és népe, 1985-beli könyvét. — A vulgáris sajtó igen sokat támadta Márkiai Jakab működését. Erre Juhász már szintén nem tudott választ adni. Megjelent viszont Bécsben (f Marosi László szerkesztésében) „Testvéreink a szentek” válogatás, nagyközönség és nem szakkutatók számára. Ebben kisebb fejezet szól róla: II. köt. 190—1. old. (1982). A Kirschbaum-féle közismert Ikonographie (Herder, 1970—78. VII. köt. 46—7. old.) számos szakirodalmi tájékoztatás címét összegyűjtötte. Újdonság, hogy a Magyar História sorozatiban megjelent Kulcsár Péter: Kapisztrán János kötete, Bp. 1987. — Végül tartozunk az igazságnak azzal is, hogy a török kor végén Temesvárott tartózkodó ferencesekről, a passarováci béke utáni újjáépítésben való munkájukról Klny-okat adott ki Pacha Ágoston 1920—25 között. így Gott- schlich Miksa atyáról, akinek kéziratait a Temesvári Püspöki Levéltár őrizte. Ez már meghaladja jelen, középkorról szóló témánkat, de be is tetőzi azt.

73