Tanulmányok Csongrád megye történetéből 18. (Szeged, 1991)

Mátyás Sándorné Báthory Katalin : „Boldog korszak”. Németh László és Mátyás Sándor kapcsolata, összeállította és összekötő szöveggel ellátta: özv. Dr. Mátyás Sándorné Báthory Katalin

Függelék

Németh László levelei Lám Edithez

Abban a szerencsés helyzetben nőttem fel, hogy Németh László a családom szőkébb baráti köréhez tartozott. Ez a tény gyermekkorom egyik meghatározó élményévé vált, elvárásokat, magas mércét állított elém.

Ugyanakkor a büszkeség és az öröm is állandóan jelen volt, és ahogy nőttem, velem együtt nőtt az öröm is, hogy Németh Lászlót nemcsak mint írót, hanem, mint embert ismerhetem, szerethetem, tisztelhetem.

Kisiskolásként szinte minden évben meglátogattuk Németh Lászlót, vagy ő utazott le Vásárhelyre, Szentesre, melyek emlékét egy-egy tanulmányban örökítette meg.

Nagy izgalmat jelentett számomra minden személyes találkozás. A felnőttek beszélgetését türelmesen, kíváncsian hallgattam, követni alig tudtam: ilyenkor nagyon nagynak éreztem őket, én pedig nagyon nagyon kicsi és felesleges lettem. De egy-egy nekem szóló kérdés, megjegyzés sőt jótanács biztosított arról, hogy nekem is helyem van köztük. Erős kihívás volt számomra az az igény, hogy minél többet értsek a disputából, hogy ne maradjon válasz nélkül a hozzám intézett kérdés. Éreztem az elvárást a „helyes válaszra” — s ez komoly sarkalló erőt jelentett. Még nem jártam egyetemre, amikor eldöntött kérdés volt, hogy Németh László munkáival elmélyül- ten, objektiven szeretnék foglalkozni. Fel sem merült bennem, hogy szakdolgozatot más témakörből is írhatnék, mint a kimeríthetetlen mennyiségű Németh László-i műalkotás.

Szegedi Egyetemi éveim alatt csak egyszer találkoztam Németh Lászlóval Szentesen. Ezért „privát” levelezésben kellett kezdenem a szakdolgozatom miatt. Ennek köszönhető a most közreadásra kerülő három levél. Az első válaszlevelében az általam elképzelt témákat végigjárva igyekszik segíteni a választás dolgában, s közben teszi azt az iránymutató kijelentést, mely a tanulmányírói munkássága — ezen belül is a Tanú felé fordítja a figyelmem. (... „a Tanú-t, s azt én főművemnek, sajnos csaknem teljesen ismeretlen főművemnek tekintem”). így jutottam hozzá egy közel ezer oldalnyi kiadatlan („kiadatlan”) tanulmány kéziratához, amit Németh László személyes közbenjárására — mint az 1967. május 5-én írt, levélben látható — Kristó Nagy Istvántól szerzett meg számomra. Érezhetően aggódik a kézirat sorsáért s, — „Ezt szívesen kölcsön adnám, feltéve ha visszakapom” — írja s közben filológiai érdekességeket közöl: („Az Égető Eszter 50 körül úgy tűnt el a minisztériumban, ha valaki a szétdobott korrektúrát meg nem őrzi, sohsem jelenhetik meg.”)

Németh László azon kevés írók egyike, aki már életében is klasszikusnak számított, mégis a félreállítások, megbélyegzések okozta sérülésektől alig tud szabadulni:

... „éppen a tanulmányaimat...igyekeznek a nemzet emlékezetéből kinyomni vagy stemplikkel elintézni.”

293