Tanulmányok Csongrád megye történetéből 18. (Szeged, 1991)
Mátyás Sándorné Báthory Katalin : „Boldog korszak”. Németh László és Mátyás Sándor kapcsolata, összeállította és összekötő szöveggel ellátta: özv. Dr. Mátyás Sándorné Báthory Katalin
Németh László elment Vásárhelyró'l és Mátyás Sándor is kevésbé találta a helyét, Németh László azt tanácsolta volna: „Menj haza, Szentesre, és légy jó potya tanár!” Nos, a tanács első felét megfogadta Mátyás Sándor. A potya tanár fogalma azonban nem illett rá, inkább a különös, a rendhagyó. A tanári nevelési értekezleteken is — akkor különösnek tűnő — javaslatokkal állt elő. Türelmetlenül sürgette a tehetségesek képzését, a szellemi 5 + l-et kérte számon. Közben magvető munkája nyomán seregnyi tanítványa lett neves tudóssá, profesz- szorrá, kritikussá, nyelvtanárrá. Az ő sürgetése is hozzájárult a nyelvi tagozatos osztályok megszületéséhez. Nyugdíjas évei az önálló munka legtermékenyebb időszakát hozták. Az egykori tanítvány, Osváth Béla kérésére lefordított Pristley-drámák után megvalósult évtizedek óta dédelgetett terve: a két Woolf regény lefordítása. A Horváth Mihály Gimnáziumhoz való kötődését jelzi, hogy egy-egy fejezet elkészülte után tanártársainak olvasta fel a részleteket, várta a kritikát, elemezte a hatást. Az alma materre és az ifjúságra gondolt akkor is, amikor egykori iskolatársá- val — Papp Gézával — kimunkálták az angol és magyar nyelvben kiemelkedő tanulónak járó alapítványt. Kedden délben a kollégiumban — ahová a nyüzsgő diákok közé — ebédelni járt, még betért a könyvtárba egy olvasni valóért. Este azonban a Világítótorony fényénél a Hullámok örökre kiütötték a kezéből a könyvet. Valamennyien tudtuk róla, hogy 60 éven át félt a szenvedéstől, a nyomorító, hosszú betegségtől. Nem kell félnie tovább. Mátyás Sándor teljes, egész életművet hagyott maga után. Gazdag életút zárul itt most le. Mi ittmaradtak mégis szomorúak vagyunk. Szentes városa és a Horváth Mihály Gimnázium szegényebb lett. Fehérek közt egy európaival lettünk kevesebbek. A hangulatos diáktalálkozókon nem halljuk jellegzetesen rekedtes hangját, ironikus csipkelődéseit, bölcsességeit. De megmarad gazdag életműve, melyet őrizni és tovább vinni valamennyiünk kötelessége. Mondják, hogy a felesleges lépéseket el akarván kerülni, a tanterem ajtajából egy mozdulattal repítette kalapját a fogasra. Bízzunk benne, hogy most sem tett felesleges lépéseket. Ami Mátyás Sándorból fontos, az az enyészetet diadallal elkerülni, alakját pedig tovább aranyozza a róla már életében gazdagon áradó anekdoták sora. Sándor Bátyánk! Ha vétettünk valaha, ne neheztelj ránk, mint ahogy mi is megbocsátunk azért, amiért ez az utolsó történeted kegyetlen csattanóval végződött. 2 Elmondta 1987. február 4-én a búcsúzó diákok nevében dr. Barta László levéltárigazgató A Sors úgy hozta, hogy dr. Mátyás Sándor tanárom, osztályfőnököm, később kollégám volt: így tanítványként, kartársként és atyai barátként is ismerhettem. Ezekben az élethelyzetekben alig tapasztalhattam különbségeket. Mindnyájan, akiket tanított — és ez több ezer diák volt — lenyűgöző tudású, elnézően szigorú, finom, olykor szarkasztikus humorú embernek ismertük meg. Ahhoz a nemzedékhez tartozom, amely a gimnáziumban csak oroszul tanulhatott egy kitűnő magyar— latin—francia—angol szakos tanártól, és amely nemzedékből számosán, vele együtt 290
