Tanulmányok Csongrád megye történetéből 18. (Szeged, 1991)

Mátyás Sándorné Báthory Katalin : „Boldog korszak”. Németh László és Mátyás Sándor kapcsolata, összeállította és összekötő szöveggel ellátta: özv. Dr. Mátyás Sándorné Báthory Katalin

tanulva az új nyelvet, végül egyetemi fokon sajátítottuk el. A nálunk fiatalabbak közül többen, a szerencsésebbek, az angol nyelvet szinte anyanyelvi színvonalon ismerték meg segítségével. Nehéz eldönteni, mi a helyesebb: az-e ha a nyelvtanár egy egész osztálynak akar elégséges nyelvtudást adni, vagy az-é, amit ő művelt: néhány kiválasztott tehetséges fiatalt magas színvonalú nyelvismerettel és égő tudásszomjjal elbocsátani. Ma legjobb tanítványai hazai és külföldi egyetemek, tudományos intézmények elismert professzorai, középiskolai nyelvtanárok, a termelésnek és a tudományoknak idegen nyelvekben is jártas vezetői, kutatói. Elevenen élnek bennem a kivételes alkalmak, amikor például egy otthonában tett baráti látogatásunk során a társalgás angolul folyt, s ő éppen Virginia Woolf Világítótorony című regényének gyötrelmesen nehéz műfordításán fáradozott, egyik volt osztálytársunk a német fordítás segítségével világította meg egy különösen bonyolult szürrealista kép jelentését. És ő büszke volt rá, hogy volt tanítványai némely dolgokban fölülmúlják mesterüket. S akik az élet eme területein kevesebbre vitték, másként boldogultak vagy nem boldogultak, osztálytalálkozókon és baráti összejöveteleken mindig fölidézik csípősen humoros megjegyzéseit, megrögzött rigolyáit, harsogó kacagást kiváltó színészi alakításait.

Azt hiszem, személyiségétől és életsorsától távol állt az igazi tragikum. Öregségét, évekig tartó időszakos magányait, valóságos és képzelt betegségeit méltósággal viselte. De most, ezekben a percekben egész életének és egyéniségének más távlatot ad a halál. Fölfedezhetjük benne egy nagy tanár nemzedék tipikus alakját: az igényes, alapos, a jövőre felkészítő, tekintélyes és feledhetetlen nevelőt. Ma, amikor fiatal és középkorú nyelvtanáraink, orvosaink, mérnökeink, tudományos kutatóink — az ő tanítványai — hónapokat, sőt éveket töltenek külföldön állami támogatással vagy a fogadó ország megbízásával, különös tragikumként érzékelik, hogy dr. Mátyás Sándor tanár úr — az ő mesterük — csak kivételes esetben jutott el olyan országba, amelynek a nyelvét tanította.

Néhány perc múlva befogadja az anyaföld. Búcsúzom tőle több ezer tanítványa nevében: olyan emberek szó szólójaként, akik legföljebb egy-egy virágcsokrot adtak neki a tanév végén, de bőséggel kaptak tőle tudást, emberi tartást, humorérzéket, becsületet és igényes életszemléletet.

Isten veled, dr. Mátyás Sándor tanár úr, örök békét és nyugodalmat Sándor bácsi!

291