Herczeg Mihály: A vásárhelyi leventék háborús kálváriája - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 17. (Szeged, 1990)

III. Kollektív emlékezés

„Megérkezésünk után kaptuk az első orosz menázsit. Általában mindig a szezonnak megfelelő étel volt: káposzta, cékla, répa, sok apró sós hal, korpacsalán és kása. A leves nagyon híg és gyenge volt. A lágerparancsnok tolmács segítségével elmondta, hogy munkába kell állni. Ha teljesítjük a 100%-ot, reggel 27 dkg, délben 20 dkg, este 10 dkg kenyeret kapunk+10 dkg a 100%-ért. Mi nem is nyolc órát, hanem 10 órai munkát követeltünk. Ezenkívül kaptunk még egy csapott evőkanál cukrot és egy csipetnyi dohányt is. Ezt aztán kenyérre lehetett cserélni. Már ha valaki nem dohányzott. Amikor még nem tudtuk üzletelés révén kosztunkat kiegészíteni, főztünk is. A híg levesbe közönséges kikirics, gyermekláncfű-gyökeret főztünk bele. Főztem barázdabillegetőfiókát, csókát, varjút.” (Olasz Sándor)

„Élelmezésünk kiérkezésünk után pár hónapig kielégítő volt, mivel rendelkeztek még angol—amerikai élelmiszerekkel. Azonban ez rövidesen megszűnt. Utána igen egyhangú volt a táplálkozás. Volt, hogy egy hónapig is kölesleves hallal főzve, és köleskása. Következő hónapban hajdinakása, ugyancsak levesnek s főzeléknek. Volt korpaleves, korpakása, csalánleves vagy csalánfőzelék és uborkaleves. Kenyeret általában 60 dkg-ot kaptunk, levest fél litert, főzeléket 2 dl-t. Ez a mennyiség általában megvolt, azonban a gyenge kalóriérték, az az egyoldalúság sokunk egészségének rovására ment. Eleinte sokan legyengültünk, sokan kórházba kerültünk. Emiatt elég sok volt az elhalálozás. Pótélelmet esetleg üzletelés útján tudtunk szerezni, azonban a lakosság is olyan szegénységben élt, hogy még bennünket is irigyeltek a rendszeres ellátásért.” (Kiss Péter)

„Laci bácsi kenyérkiadó volt. Sokszor odahivott a kenyérkiadó ablakhoz és ha kenyeret nem is, de a morzsát összegyűjtötte, meg a kenyérdarabkákat és azzal segített. 3. kategóriások jártunk zsákokkal csalánt szedni, a répa egyelést összeszedni levesnek.

Ősszel a kolhozba a káposztaföldre vitték a foglyokat, — ahol már leszedték a káposztafejet ami ott maradt töve az alsó levelekkel, kapával ki kellett vágni és össze kellett gyűjteni. A lágerben volt két beton siló, oda összehordták teherautóval és a gödrökbe szecskázták, két ember taposta és közben sóval beszórta. Mikor tele lett terméskővel nyomtatták le az aknák tetejét. Lelakatolták, ez volt aztán az évi koszt. Káposztaleves, meg káposztafőzelék, az utóbbi annyival volt különb, hogy sűrűbb volt. 1947 aszályos esztendő volt. A bazárban 200 rubel volt 1 kg kenyér, mi nem tudtuk megvenni. Az orosz munkások is ott kapták meg a kenyeret, ahol dolgoztak, sok esetben hozzánk jöttek, hogy adjunk el nekik kenyeret, de nem volt nekünk se. 60 dkg kenyeret kaptunk egy napra, 1 evőkanál cukrot, 3 gramm dohányt, havonta kaptunk 1 kis darab szappant.” (Szuromi József)

„A kenyérfejadag ugyanis az elvégzett munka után járt. Pontosabban a Nemzetközi Vöröskereszt előírása szerint minden hadifoglyot 60 dkg kenyér illetett meg. Aki azonban vállalatnál dolgozott, és 100%-ot teljesített, az 80 dkg, aki 120%-ot teljesített, 1 kg kenyeret kapott. De ha nem teljesítette a 100%-ot, akkor csak 60 dkg-ot kapott.” (Balogh Ernő)

„Itt a kiéhezett foglyok sok minden olyat csináltak, amit normális helyzetben nem tettek volna. A konyhai hulladékot átválogatták, a kikerült csontokat megpo- rítva, összetörve ették. Megették a burgonya gépi hámozásából szemétbe került papírvékony héjat. Többször önkényesen megrohamozták azokat a zöldséget szállító

98