Herczeg Mihály: A vásárhelyi leventék háborús kálváriája - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 17. (Szeged, 1990)
III. Kollektív emlékezés
Kondíciónk romlott, a normát nem bírtuk (3,3 m3 fa a norma egy főre) dőltek kifelé az emberek, betegség és a halál is látogatott bennünket.” (Gy. Molnár Imre) „A kenyéradagot a napi: 60dkg-ot rendszeresen kapták a foglyok, valamint a kávéskanálnyi cukor fejadagot is. A kenyér minősége annyit változott, hogy nem volt tele árpatörekkel. Büdös sózott hal volt mindannap az ételben, ami a magyar gyomorba undorító volt. A kása hántolt búzából, árpából állt. Sokszor a kása között nagyon sok egér és patkány ürülék volt, úgy főzték meg. Tavasszal főzték a csalánlevest kásával, ami nem is volt nagyon rossz, míg a csalán fiatal és gyenge volt. De mikor leöregedett, fás volt és szára tele volt kukaccal. A szakácsok a konyhán a kondérokat nagy merítőkanállal fölözték le a rengeteg főtt kukactól. A lágerorvos mindennap ellenőrizte az ételt, mikor megfőtt minden üstöt megkóstolt, de véleményt nem nyilvánított a minőségről, hogy a kóstolásnak milyen célja volt, nem tudjuk. A hadifogoly Karlovkán állandóan éhes volt, sohasem lakott jól, ezért minden figyelme az élelemszerzésre irányult. Ha tehetette, minden megehetőt ellopott és megette, hogy élni tudjon, ízt, zamatot, illatot, szagot addig nem érzett még jól nem lakott. Példa erre az az eset, mikor az orosz GPUS-őrnagy egy nagy fekete kutyát lőtt. Behozta a lágerbe és ott az őrparancsnoknak átadta, hogy nyú- zassa meg a foglyokkal. Az őrparancsnok odahítt két magyar. Megparancsolta nekik, hogy a kutyát nyúzzák meg. A bőrét hozzák az őrszobára. A kutya húsát pedig dobják a láger sarkában levő latrinába. A két hadifogoly hozzáfogott a kutya meg- nyúzásához. Mikor megnyúzták a kutyát, látták, gyönyörű szép húsa van, úgy nézett ki, mint egy igazi nyúzott birka. A két nyúzó fogoly levágta a két hátsó combot, majd a többi részit is, ami felhasználható volt. A hadifoglyok eldarabolták és másnap kint a cukorgyárban főzték meg. A két fogolyra, akik a combot elvitték, mikor jóllaktak, olyan undor jött rá, hogy hánytak és rosszul lettek. Az egyik sárgaságba esett, a másik pedig több hónapig gyöngélkedőben volt. Akik csak egy falatot kaptak vagy keveset ettek a kutyahúsból, azoknak semmi bajuk nem volt. A foglyoknak az volt a jó, ha nem a gyárépítkezésen kellett lenni, mert akkor valami élelmet lehetett szerezni, pláne a mezőgazdasági területen. Egy pár marék búza, árpa, kukorica, egy pár burgonya és répa már felséges ételt adott, hús az még véletlen sem volt! Nyers zöld uborka is a jobb ízek közé tartozott, pláne ha még egy kis cukorba is megmártották. Kiváló eledel volt a varjúfióka és nyáron az ürge. A láger mellett volt egy erdő, ott fészkeltek a varjúk és onnan szedtük a fiókákat. Lehúztuk a bőrét és vödörben megfőztük. 1946. pünkösdkor a lágerparancsnok engedélyével annyi varjúfiókát szedtünk, hogy a lágerben az összes hadifogoly varjúfiók paprikást evett, ez volt az ünnepi ebéd. Különösen finom csemege volt még az ürge is, kiöntöttük a lyukból megnyúztuk és egészben sütöttük meg.” (Imre István) „Itt is elképzelhetetlen sors várt ránk. Azt részletesen leírni nehéz volna és sok időbe telne. Röviden csak az étkezésről. A csalánleves! A korpaleves! A gyenge répát levelestől összeszecskázták, megfőzték! Ha zöld uborkát kaptunk, az elsőrendű ételnek számított és összevesztünk rajta, mert akié kisebb volt az becsapva érezte magát. Reggelire adták az olajos halat. Aki szerette összeszedte máshol is, aztán itta rá a sok vizet, amitől össze-vissza dagadt. Nyáron már a nyers cukorrépa is kitűnő étek volt, ha hozzá lehetett jutni. Vagy mikor a krumplit szedtük és megengedték, hogy hamuban lehet sütni. Még csak félig volt megsülve, mint az állat rohantuk meg, szétdúrtuk és ettük hajasan, hamusan, ahogy volt.” (Berta Imre) 97
