Herczeg Mihály: A vásárhelyi leventék háborús kálváriája - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 17. (Szeged, 1990)

III. Kollektív emlékezés

„Egy olyan csarnoképületben voltunk elhelyezve, aminek 1/3 részben nem volt teteje. 1945. október közepe táján beköszöntött a tél, hóesés és hideg volt. Ekkor döntött úgy a lágerparancsnokság, hogy szalmazsákokat ad. A betöltésre természetesen a lágerben lévő foglyokat mozgósították. Mivel azonban hideg volt, esett a hó és munkaszüneti idő volt, nehezen tudták összeszedni azt a mintegy 200 főt, akik 2-2 szalmazsákot a közeli kolhoz szalmakazaljából megtöltsék. Végre sikerült a csapatot összehozni és elindultunk. Utunk egy hóval borított burgonyaföldön vezetett keresztül. Amikor ezt észrevették, mindenki nagy szorgalommal gyűjtötj- tte be a földben maradt burgonyát. Én is, meg Olasz Imre is a pufajkanadrágba gyűjtöttük be a krumplit. Alig bírtunk bemenni a lágerbe, mert annyi krumpli volt a nadrágban. Miután még egyszer ki kellett menni szalmazsákot tömni, már nem volt probléma összeszedni a létszámot, sőt mindenki menni akart.” (Juhász Károly)

Éhezés, fagyoskodás, olykor fizikai bántalmazás, megfélemlítés, lopások, kapcsolat hiánya az otthoni környezettel, kiszolgáltatottság — ezek töltik ki a mindennapokat. Az életösztön mégis erősebb. Csak kevesen fásultak el teljesen. Megtanultak csalni, lopni, az energiával takarékoskodni.

95