Herczeg Mihály: A vásárhelyi leventék háborús kálváriája - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 17. (Szeged, 1990)
III. Kollektív emlékezés
„A karlovkai fogolytáborban a hadifoglyokat az orosz őrség nem bántotta, nem voltak kegyetlenek. Ha valakit fenékbe rúgtak az azért volt, mert a fogoly nem jól viselkedett, vagy nem fogadott szót az őrnek. A lágerban az oroszok megalakították a hadifoglyok közül a YK-sokat (Vojna Konvoj), akik őrként voltak a foglyok mellett. Ezek az emberek voltak az emberiség söpredékei. Ezek általában szláv eredetűek voltak, tudtak oroszul. Ezek az emberek a dupla ennivalót kapták, és ezért képesek lettek volna a hadifogoly társukat agyonverni. A karlovkai lágerben a VK-soknak a parancsnokuk egy bácskai ember volt, névszerint: Tóth István. Ennek az embernek egyedüli uralma volt a lágerban, ütötte- verte a hadifoglyokat. Volt neki egy félkilós félkéz kalapácsa és azzal verte a népet. Akit nagyon megvert, azt a kalapács fejével ütötte és örült, aki csak a kalapács nyelével kapott ki. A VK-sok mind bottal jártak. 1946 őszén ez az uralom megszűnt, mert Tóth Istvánt elvitték a lágerból, megelégelték az oroszok a ténykedését. Ennek a Tóth István YK. parancsnoknak két testőre is volt, aki mindig vele ment, mert egy éjszaka agyon akarták ütni a foglyok.” .,A karlovkai lágerben a hadifoglyok fizetést nem kaptak, pénz nem volt. Igaz nem is tudtuk volna elkölteni, mert nem volt magazin, ahol vásárolni lehetett volna.” (Imre István) „A Ladoga tó mellett is voltunk erdőirtáson. A fát hajón szállítottuk le a központi lágerba. Nagyon keserves volt az életünk. 1948. január elején jött egy orosz orvos százados ellenőrzésre. 12 embert (köztük engem és a testvéremet) azonnal visszaküldött a főlágerbe, mert már nagyon le voltunk gyengülve. Sajnos 1 fő mire beértünk (40 km gyalogút 40 cm-es hóban) meghalt, s igy vizsgálat indult, mi ok miatt vagyunk ilyen gyengék. Mind a 11-en kaptunk 100—100 rubelt fájdalomdijul és 18 nap szabadságot a lágeren belül. Eredményére 60kg-ra pendültünk a 18 nap alatt, de már akkor 1948. január 28-át írtunk.” (Gy. Molnár Imre) „Ébresztő után brigádonként ötös sorba kellett állni létszámellenőrzés miatt. Aztán reggeliztünk: 7 dl leves, 27 dkg kenyér. Ezután sorakozó, majd kivonultunk a belső lágerből a külső területre, ami tüskés dróttal övezett útszakasz volt. Itt fegyveres őrök motoztak át minket. Volt ugyanis olyan, aki ellopta valakinek a szalmazsákját, és a zsákot a derekára tekerve próbálta kicsempészni a lágerből. Ha sikerült, akkor 10—20 dkg kenyérért is el tudta adni. Kiértünk az utcára. Az őrök a gyárkapuig kísértek bennünket, ahol már vártak a mesterek. Ők vezettek el a különböző munka- területekre. Az őrök ide már nem jöttek be. A mesterek szokása volt, hogy a szükséges szerszámokat a hadifoglyokkal lopatták el más brigádoktól.” (Olasz Sándor) „Egy napon mentünk a fürdőbe. Én a bakkancsomba tettem a lábamra való rongyot, felül terítettem a zsebkendőmet, hogy ne legyen lábszagú. A ruszki asszony el akarta venni a taknyos zsebkendőmet. Én nem engedtem. Nem telt el öt perc, mikor jött egy géppisztolyos katonával. Kiabált a katona. Nem akartam észrevenni, csak amikor csőre töltött. A bajtársaim mondták: „Figyelj már oda!” Megfordultam. Nagyon mérges lettem. Úgy meztelenül, ahogy voltam közeledtem a géppisztolyos katona felé. Ő hátrált 3—4 métert, én meg csak mentem feléje: „Miért nem tankokkal jöttetek ezért a taknyos zsebkendőért!” Hirtelen nem jutott eszembe, hogy szét93
