Herczeg Mihály: A vásárhelyi leventék háborús kálváriája - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 17. (Szeged, 1990)
III. Kollektív emlékezés
10. Élet a barakkokban A lágerek népének mindennapjairól nehéz volna valósághű képet rajzolni. A sok kis mozaik nem áll igazán össze olyan képpé, amilyen az a valóságban volt. Már pusztán az a tény is, hogy mindez már a múlté, csak emlék, sokat elvesz annak keserűségéből. Meg azért a táborok térben és időben is csak változtak. Eleinte sok helyütt deszkapriccsen aludtak, hónapok, évek múlva lett csak szalma- zsák.Más táborban talán hamarabb sor került erre. „A priccsen, amin aludtunk, fenyőfa deszka volt. Fél év elteltével a forgónk barna volt és fájt.” (Gilicze István) „Tétünk itt már nem volt, csak poloska. Fabarakkokban laktunk, fapriccsen aludtunk volna, de a poloskától nem tudtunk. Takarónk nem volt, csak a sima deszka. A párnánk a csajka volt, vagy egy fél tégla. Mikor elcsendesedett a láger, kimentünk az udvarra, s összebújtunk mint a malacok. Volt, amikor észrevették az őrök, akik a négysoros tüskösdróton kívül voltak, megdobáltak téglával. Egyszer az ügyeletes tiszt is észrevett, hogy kinn fekszünk. Akit tudott megfogott és bevitt a karcéiba, magyarul fogdába. Én is közte voltam. Elég sokan voltunk egy kis helyiségben. Hogy „puhább” legyen a padló, beöntött néhány vödör vizet. így csak állni tudtunk.” (Lakatos Tóth István) „1945 telén szörnyű állapot uralkodott a lágerben, nagyon szűk volt a hely, az emberek legyengültek, éjszaka állandó veszekedés volt, mert a beteg és legyengült emberek nem tudták tartani a vizeletüket és folyt le az alatta fekvőkre. A barakkokban sötét volt, csak elvétve égett olajmécses. Mikorra ki tudott tapogatózni, akinek vizelni kellett volna, akkorra összevizelte magát. Majd később nagy bádog kon- dérokat raktak be a barakkokba, abba lehetett vizelni. Ezek borzasztó bűzt idéztek elő, az amúgy is bűzös barakkban.” (Imre István) „Szabad időben a lágert kellett építeni. Ébresztő 4 órakor volt. A körletet ki kellett takarítani és utána menni kellett dolgozni. Lágerünk háromsoros tüskös drótkerítéssel volt bekerítve és őrbódék voltak felállítva. Éjjel-nappal katonaőrök vigyáztak ránk. A szökés szóba sem jöhetett. Voltak, akik próbálkoztak, de elfogták őket, szörnyen megverték a láger népe szeme előtt. Volt olyan is, hogy a szökött foglyot a kőfalhoz állították bekötött szemmel és az őrök rálőttek, de csak mellé, elrettentésképpen. A lágerben a magyar csendőrtisztek voltak a parancsnokok, katonás rendnek kellett lenni. Amikor kiérkeztünk minden tisztnek lehullott a csillaga, de a későbbiek során megengedték, hogy fel lehet varrni a rangjelzést. Ekkor konzervdobozból készült 91
