Herczeg Mihály: A vásárhelyi leventék háborús kálváriája - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 17. (Szeged, 1990)
III. Kollektív emlékezés
használtak. Szíjgyeplő helyett kenderkötél gyeplőm volt. Ez azt eredményezte, hogy belső törés keletkezett a jobb tenyeremen. Az egészségügyre kellett mennem kivágatni. Egy magyar katona kötötte be a kezem, aki kérdezte, hogy hova való vagyok. Én mondtam, erre nyakamba borult. Mint kitűnt Csapó Imre vásárhelyi cukrász volt, akit addig csak hírből ismertem.” (Török Pál) A vásárhelyi leventék más része nem állhatott meg Mosonmagyaróváron, hanem továbbhajtották őket Győrbe. „Megérkeztünk Győrbe, egy nagy laktanyába. Rengeteg hadifogoly volt ott, többek közt csendőrök is. A táborban vegyesen voltunk katonák és leventék. Semmit sem dolgoztunk. Reggelenként tornáztunk, napjában háromszor étkeztünk. Nagy lovardája volt a laktanyának. Jó időben ott unatkoztunk. Május elseje után mentünk el Pozsonyba, kb. hatezren. Ekkor már elég meleg volt, mi nagyon szomjaztunk. Pihenőt faluk mellett tartottak. A civilek hozták a vizet a foglyoknak vödrökben, kantákban. Nagyon megköszöntük nekik. Délután 4 óra tájban ismét egy nagyobb községbe érkeztünk és itt is hozták a vizet nekünk. Az előző falunál a pihenő alatt két fő megszökött, besurrantak egy nagy épületbe. Az oroszok nem vették észre. Nagyon fás volt az udvar. A következő falu közelében szintén vizet hoztak a civilek. Ismét két fő megszökött. Közéálltak a vizet hozó falusiaknak. Még ezkeet sem vették észre az őrök. A pihenő leteltével megszámoltak bennünket, de nem vették észre, hogy már négy fő hiányzik. Naplement tájon megérkeztünk Pozsonyba, de nem tudtunk a Dunán átkelni, mert a pontonhidakat megrongálta a vihar. Két napig az út menti nagy gyepen telepedtünk le. Szerencsére az időjárás jó volt. Egy napig semmit sem kaptunk enni. A Duna ott volt közel hozzánk. Második nap kaptunk enni kétszersültet és egy kis kolbászt. Egészen jól laktuk. Megettünk egy kanál kávét cukorral. Egészen jól éreztük magunkat. De most, hogy megettük a kétszersültet, nagyon szomjasak lettünk. Az történt, hogy nem messzire volt ivóvíz, de a bajtársak összevesztek miatta. Azt mondták egymásnak: „Te már voltál máma vízért!” Erre az őrök nem engedtek senkit sem vízért. Nemsokára nagy esemény történt — mivel a Duna ott volt nem messzire, egy kis lyukat ástunk, abban feljött a víz. Amikor leülepedett, egészen jó tiszta víz lett. Mind a hatezer ember ivott így. A második nap délutánján otthagytuk ezt a nagy gyepet. Átmentünk a Dunán. Pozsonyban egy laktanyában fertőtlenítettek bennünket. Vacsorára babgulyást kaptunk. Ott voltunk pünkösd másnapjáig.” (Tóth Sándor) „A győri táborba értük meg a háború befejezését, május 9-ét. A táborban nagyon sokan voltunk kb. 15—20 ezren. Május 15-e körül nagy osztályozások kezdődtek a táborban. A hadifoglyokat transzportokra osztva irányították különböző irányba. Én és még többezer társam Pozsonyba lettünk elindítva. Mosonmagyaróváron egy laktanyában éjszakáztunk. Majd másnap korán reggel indultunk Pozsony felé. Mivel a pontonhíd foglalt volt, ezért a Duna hullámterébe tereltek bennünket. Ott 2—3 napot töltöttünk, mire átmehettünk a hídon a városba. Pozsonyban szintén egy laktanyába kísértek bennünket, ott lekopaszítottak minket, lefertőtlenítettek és elszállásoltak. Ez a laktanya szintén olyan gyűjtőtábor volt, ahonnan a hadifoglyokat indították különböző időszakokban.” (Kiss Péter) „Majd Győrben egy laktanyába értünk, ahol már nagyon sokan voltak. Gyanús volt, hogy ott már sűrű őrség volt. És kezdték a szögesdrót kerítést csináltatni, persze 77
