Herczeg Mihály: A vásárhelyi leventék háborús kálváriája - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 17. (Szeged, 1990)
III. Kollektív emlékezés
Nagy ágyúzásra, robbanásokra ébredtem. Rohanok le a pincébe. Két német is volt az istállóban, azok meg rohannak ki az udvarra. Ekkor csapott be egy akna az udvarra. A németeket szétszaggatta, engem levágott a pincébe, a társamat meg visszavágta az istállóba. Elvesztettük az eszméletünket. Másnap reggel már ott voltak a jenkik (amerikaiak). Mindenütt katonák voltak. Az ágyúzás alatt az egész falu romba- dőlt. Mondtuk az amerikaiaknak, hogy mi magyarok vagyunk, és hogyan kerültünk ki Németországba. Nem is volt semmi probléma. Kaptunk tőlük élelmet. Összeszedték a németeket a faluból, aztán elkezdték lőni azt a helyet, ahol a mieink voltak. Elkezdtünk kiabálni, hogy ne lőjenek, mert ott is olyan gyerekek vannak, mint mi. De akkor már jöttek kifele a leventék fehér rongyokkal.19 Este felpakoltak minket egy nyerges vontatóra (100 embert egy kocsira). Egy ideiglenes táborba vittek. (Ander nachtól 10—15 km-re.) Szántóföld volt az ágyunk. 2 hétig voltunk itt. Május elején Andernach közelébe kerültünk át, egy kiépített lágerbe. De még itt is szántóföld volt az ágyunk. Június közepe táján egy újabb láger következett. Itt már sátrakban laktunk. Júliusban az amerikaiak átadták a lágert a franciáknak, akik mindjárt az első éjszaka lövöldözni kezdték a hadifoglyokat. Közülünk 10, a németek közül 80— 90 személy halt meg. Ezek a franciák nagyon kegyetlenek voltak. Augusztus körül bevagoníroztak minket azzal, hogy jövünk haza, Dieppébe értünk. Itt komoly meglepetés ért bennünket. A kikötőben pirossapkás arabok fogtak körül, és kísértek. Voltak olyan gyerekek, akik összeestek a gyengeségtől. Az arabok támogatták őket. Dieppe volt ez a hely. Egy régi téglagyár, és egy romos kolostor épületébe kerültünk. Az egészségügyieknél próbáltam ügyködni. Az egyik román szerzett valahonnan kenyeret, s mind megette azt. Rosszul lett. Én mentem be vele a kórházba. így kerültem kapcsolatban egy orvossal. Ő többször bejött értem a lágerbe, és kivitt a kórházba, ahol kaptam egy kis ennivalót. Október körül jött egy egészségügyi bizottság, kiválogatták a nagyon gyengéket. 10—20 főt (engem is) elvittek egy kis faluba. Egy épületből álló láger volt. Jobb kosztunk is volt. Francia őrség. Egy idősebb hadifogoly nekiállt szabályos leventeoktatást tartani. Aki nem csinálta, azt lepofozta. Ezt nem tűrtük sokáig. Egyik este bejött a barakkba, pokrócot dobtak a fejére, és ütötték, ahol érték. Két hétig nyomta az ágyat. November elején ismét amerikai fennhatóság alá kerültünk. Feljavító kosztot kaptunk. Naponta háromszori étkezés 3 hétig csokoládé, cukor. 3 hét után napi kétszeri főtt étel, este konzerv. Németekkel kerültem egy sátorba. Az egyik mikor osztotta az ételt, mindig kilötyögtette. Mondom neki — akkor már elég jól beszéltem németül —, hogy rendesen mérje már az ételt. Ebből kisebb veszekedés is lett. A fegyveres erők is kijöttek. Elvittek büntetőbe. Soha rosszabb büntetést! Az volt a dolgom, hogy a „főnökkel” naponta legalább egy sakkpartit lejátsszak. Egyébként oda mentem, ahova akartam. Még élelmiszert is tudtam bevinni a többieknek. A telet itt töltöttük sátorban. Nem volt nagyon hideg. Május körül Németországba, Darm- stadtba kerültünk vissza. Itt a lágerekben sokkal nagyobb szigorúság volt. 5 méterre nem volt szabad megközelíteni a kerítést. Magyarországról akkor már sok svábot kitelepítettek. Velünk is sok sváb gyerek került ki. Akinek a szülei írtak, hogy kinnt vannak Németországban, azokat kiengedték a lágerből. 19 Paulovits Antal leventétől is hallottuk ezt a történetet. Ő az erdőben volt. Puskáikat gúlába arkták, s elhatározták, hogy megadják magukat. Ám tartottak a németek bosszújától. A lepedőből készített fehér zászlókat csak akkor dugták ki az erdő szélén, amikor a tüzelés megindult. Az 1000 főből alig százan ha maradtak. 48
