Herczeg Mihály: A vásárhelyi leventék háborús kálváriája - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 17. (Szeged, 1990)

IV. Egyéni emlékezések

8

Szekeres Gyula

A Kokr on-gyárból Vor kút ár a

(Részlet)

Beérkezett egy katonai szerelvény, amely dugig volt töltve orosz katonákkal. Erre felszálltunk és ott a frontos katonák között szigorú őrizetben búcsút vettünk szemünkkel hosszú időre szeretett városunktól. A vonaton se beszélgethettünk egymással Pistivel. Megpróbáltuk, de nagyon erélyes figyelmeztetést kaptunk. És emelkedett a cső, mert ugye ettől kezdve mint az ember árnyéka, végig kísért, hol közelről, hol kicsit távolabbról, de sohasem lőtávolon kívülről. És ugye géppisztollyal célozni sem szükséges, szórni is lehet vele. Egy-kettő lövés eltalál, és az elég.

Orosházán úgy keresztül haladtunk, hogy meg sem álltunk. Békéscsabára érkezve a szerelvény megállt, de nem sokáig. Innen Arad felé kanyarodtunk, és amikor megérkeztünk, leszállítottak bennünket. Nem sokat várakoztunk, jött egy személyvonat, amelynek leghátsó kocsijába irányítottak bennünket. Estefelé csakugyan megérkeztünk Temesvárra.

Befordultunk egy villasorba, ahol két-háromszintes házak voltak. Egyik villa bejáratánál megálltunk. A kapunál szovjet katona állt őrt. A két kísérő katonánk továbbjött utánunk addig, míg előttünk a pincesorban egyik ajtót megnyitotta az őr és egyikünket, úgy emlékszem először engem, betessékelt. Pisti kívül maradt, gondolom őt másik helyiségbe vitte. Az ajtó bezárult. Jó vastag, nehéz ajtónak látszott és ahogy kivettem, elég nagy pincekulcs járt hozzá. Amikor beléptem ebbe a kb. 3X2 méteres helyiségbe, szembetaláltam magam lekoppasztott fiúkkal. Első pillantásra észre sem vettem, hogy közülük párat láttam már vagy csak véltem. Első kérdésük : ki vagy, honnan jöttél és hol voltál katona?

Nagyon rövid idő alatt kiderült, hogy valamennyien kopjások vagyunk, vagyis voltunk. Csak ott az alakulatnál szerteszét, ki erre, ki arra voltunk a Dobát környező falvakban. Úgy emlékszem tízen voltunk itt ebben a helyiségben. Szolnokról, Budapestről, Dunántúlról, meg ki tudja már honnan verődtünk össze. A gyors információkat egy-kettőre közöltük egymással. Volt, aki haza sem jutott, hanem hazafelé jövet már elkapták a jellegzetes bakkancsa alapján, vagy ismerőse, komája bemondása következménye folytán. Voltak, akik Székesfehérváron a gyűjtőlágerbe kerültek és onnan emelték ki őket. Egyszóval a legváltozatosabb formában szedtek össze bennünket. Könnyen ment a begyűjtőknek, hiszen senki sem tartott attól, hogy a háború után azt az alakulatot megbélyegzik és katonáit mind egy szálig igyekeznek összeszedni, akkor is, ha több hónapot töltött ott, akkor is, ha csak egyetlen napot, mint a pesti egyetemisták megjárták ezzel. Ez a kopjás alakulat 1945, március 15-ig toborzott és fogadott bevonulókat. Március 15 előtti napokban egész nagy csoportok érkeztek, akikből újabb és újabb századok alakultak. így tehát a nagy nyugat felé való vonulás idejére voltak olyan századok, hogy éppen csak összeálltak, és már indultak ki. A menetoszlopok végtelen sorokban, — kiképzetten katonákból, vagy valamelyik saját volt alakulatától lemaradott és a kopjásokhoz jelentkezett emberek187