Herczeg Mihály: A vásárhelyi leventék háborús kálváriája - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 17. (Szeged, 1990)
IV. Egyéni emlékezések
6 VÖRÖS SÁNDOR A kurszki csoport története Április 1-én, húsvét vasárnapján értünk Bruck alá, ahol a Lajta partján lévő erdőbe húzódott be mindenki a parancsnokokkal együtt, azzal a most már kimnodott szóval, hogy innen tovább nem megyünk. Itt bevárjuk a front ideérkezését. Minden élelmet szétosztottak, ruházati készletet is. Az erdőben a Lajta partján földbunkereket ástunk, faágakkal és földdel befedve. Ez szolgált menedékül április 4-ig, szerda reggelig. Ekkorra a front már Bruck alá érkezett. Láttuk a műúton a páncélkocsik csatáját, több tank égését. Hétfőn vagy kedden német járőrök jelentek meg, akiknek azt mondtuk, a Hungarista Légióhoz tartozunk. Úgy tettek, mintha elhitték volna, és elmentek. Lehettünk ott több százan, és a két járőr mégha akart volna valamit tenni ellenünk, ennyi ember ellen tehetetlenek lettek volna. A németek felettünk aknáztak Bruck felől. Több akna a közelünkben robbant, így múlt el a hétfői és a keddi nap. Április 4-én, szerda reggel két orosz járőr jött. Figyelmeztetett bennünket, hogy az erdőből azonnal vonuljunk ki, menjünk visszafelé a műútra, mert perceken belül a németek belövik és tűz alá veszik az egész erdőséget. Valahonnan tájékozódva voltak, tudták, hogy fegyvertelen munkaszolgálatos fiatalok vagyunk. Lehettünk kb. 400—600-an és a felszólításra azonnal megindultunk a megjelölt irányba. Ebben a pillanatban a németek Bruck alól tűz alá vették az erdőséget, és kifejezetten bennünket lőttek. A lovasszekerek, amelyeken különböző felszerelések voltak, kocsisorban vonultak és ezeket szétlőtték. Csak azok a kocsik maradtak sértetlenül, amelyek különállóan, más irányban vonultak. Ahogy távolodtunk, úgy váltott a német tüzérség és most már messzebbhordó aknavetőkkel és ágyúval lőttek bennünket. Többen megsebesültek, halottak is voltak a többiek elbeszélése szerint. Magam kifejezetten egy halálesetről tudok, Boros Gézáról, aki előzőleg a Nemzeti Hitelintézet Rt-nél dolgozott, mint gyakornok. Ahogy átértünk a Lajta gáttöltésén és lényegileg kijutottunk a tűzvonalból, ott már az orosz tüzérség és gyalogság volt felsorakozva. Senkit nem bántottak, ott senkitől nem vettek el semmit. Sürgetve irányítottak bennünket tovább. A műúton viszont már tábori csendőrség terelt össze bennünket és a közeli községbe, Parndorfba kellett mennünk. Itt rövid kérdezés után egy őr kíséretével Győrbe irányítottak bennünket azzal, hogy ott igazolás után haza fogunk menni. Mindnyájan örültünk, hogy megmenekültünk a fronttól és Győrből haza fogunk menni. Mindenki azt számolta, hány nap, vagy hét szükséges ahhoz, hogy Vásárhelyre érjünk. Élelmünk már elfogyott. Egy lovaskocsi volt velünk, azon még volt valamennyi kenyér, talán valami burgonya is, de ezek gyorsan elfogytak. Ezen a kocsin volt egy súlyos sebesült tanyai fiú, aki a combjába kapott aknaszilánkot. Nagy fájdalmai lehettek, mert szinte állandóan jajgatott. Az orosz parancsnokság Parndorfon azt az utasítást adta, hogy Győrbe érve azonnal kórházba kell vinni. Volt velünk egy jugoszláv doktor, aki bekötözte, dehát ez semmit nem segített, mert a szilánkot ki kellett volna venni. Élel168
