Herczeg Mihály: A vásárhelyi leventék háborús kálváriája - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 17. (Szeged, 1990)
III. Kollektív emlékezés
.,Egy éjjel, ezt sose felejtem el, ott Kramotózban, volt egy pesti orvos, nem tudom, én már, hogy minek hívták, az utcán csapták bele a menetbe. Valaki megszökött, és akkor bevágták helyette. Mert az őrnek az volt a lényeg, hogy meglegyen a létszám. És ez soha nem volt katona, és szervi szívbaja volt. Éjjel elkezdett kiabálni, elvesztette az eszméletét, meg habzott a szája. Amikor magához tért, azt mondta, hogy: „bajtársak üssetek már agyon, hogy ne szenvedjek”. Hát persze, hogy senki se ütötte agyon, de reggelre meg is halt. Szóval úgy elállatiasodtunk.” (Csűri György) „A két szódagyárat a Donyec választotta el egymástól, magas feljárón, hídon lehetett átjutni, nyári meleg volt, jöttek az öreg gyárból be a lágerbe a foglyok, hogy gondolták előbb fürdenek egyet. A hídról fejest ugrottak a vízbe. Nemes Ferenc a raktárosunk is köztük volt, ő is fejest ugrott a hídról a vízbe, de nem sikerült az ugrás, valaminek nekiütközött és vízbe fulladt. Nagyon sajnáltuk, jó ember volt. A lágerben az asztalosok készítettek neki koporsót és a lágerparancsnok mondott búcsúbeszédet. Egy kis teherautóval vitték a lágertemetőbe, többen elkísértük utolsó útjára. A hadifogságban ezt az egy embert láttam tisztességesen eltemetni.” (Szuromi József) „Az élő foglyok sorait még mindig tizedelte a betegség és legyöngülés és embertelen bánás miatti halál. Jeltelen „sírnak” nevezett gödörben nyugszanak honfitársaink. Többek között én is ki voltam vezényelve egy-egy tömegsír megásásához. A temetésem mi nem vehettünk részt. Hogy kik temettek és hogyan, azt én nem tudom.” (Király Mihály) „A karlovkai lágerben tudtommal 5 személy halt meg, ezeket a láger mellett temették el koporsó nélkül, a sírjukat, csak a hadifogoly száma jelezte, amit egy táblára ráírtak és a sírhantra tűzték.” „Kobeljakiban láttam a meghalt foglyok temetőjét és bizony elszörnyülködtem, mert két nagy mély gödör volt ásva (az még akkor készült, amikor még nem volt fagy) és abba tették bele egymás mellé télen a hullákat, majd mikor a sor megtelt, akkor havat hánytak rá és újabb sor kezdődött. Rémes volt! Itt Kobeljakiban halt meg B. Kovács István mágocsoldali parasztfiú, szüleit hazajövetelem után értesítettem.” (Imre István) „B. Kovács Istvánt a legendás hírű Tóth István — ez a bácskai hóhér — verte meg a félkézkalapáccsal még Karlovkán. Bizonyára belső zúzódásai voltak, mert aztán sokat gunnyasztott. Kobeljakiban az I-es kórterem lakója volt. Egyszer fürdésre várakozva megkérte a szomszédját, hogy hívja oda gyorsan „Zrínyi tanító urat”. Mikor az odasietett, csak annyit mondott: „Tanító úr, mondja meg az édesanyámnak...” Folytatni nem tudta, odabukott Zrínyi Győző keze közé, ott halt meg.” (RÁcz Sándor) „Egy temetésről meg kell, hogy emlékezzem. Ott az volt a divat, hogy ha magyar halt meg, akkor német ásta a sírt, és magyar temette, ha német halt meg, akkor magyar ásta a sírt, és német temette el. Negyvenötén voltunk magyarok, hát persze fogytunk aztán. Egyik alkalommal egy erdélyi — Illés Samu bácsinak hívták —, egy hatalmas nagy, olyan jó kétméteres ember halt meg. Németek megásták a sírt, 119
