Herczeg Mihály: A vásárhelyi leventék háborús kálváriája - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 17. (Szeged, 1990)

III. Kollektív emlékezés

16. Halál, plenni-temetés

Genfi egyezmény 120. szakasza:

„A fogságban elhunytakról azonnal értesítés küldendő a hadifogoly információs irodához. Az elhunyt hadifoglyokat külön sírokban kell eltemetni, hogy később a sírokat meg lehessen találni. Minden temetésről és sírról jelentést kell készíteni a fogvatartó hatalom sírokat nyilvántartó szolgálata számára. A síroknak jegyzékét el kell juttatni a halott hadifogoly államának kormányához.”

Az embertelen körülmények közt szállított foglyokat az elosztó nagylágerekben megtizedelte a minden háborúk réme, a flekktífusz. Különösen sokan emlegetik emiatt a focjani tábort.

„Töméntelen ember halt el ott 1944 telén és 1945 tavaszán a flekktífusz folytán. A láger déli kerítésénél voltak hatalmas tömegsírokban, sekélyen elhantolva. A rek- kenő hőségben (1945 nyarán) a meleg ájer mikor arról fújt, szörnyű dögszagot árasztott ránk” ... „Voltak olyanok is, akik Temesvárról kerültek ide. Tőlük hallottuk, hogy ott is szörnyű sok áldozata volt a flekktífusznak.” (Tóth Imre)

Több szemtanú elbeszéléséből tudjuk, hogy így végezte a „Tücsök cég” is. Ez az alább felsorolt öt ember a Kokron gyárnak, mint hadiüzemnek dolgozott műszerész munkákat. Budapesti albérletükből hurcolták el őket, — katonák nem voltak: Idős Tücsök István (1904), ifjú Tücsök István (1926), Gera Sándor (1925), Sajtos Ferenc (1925), Tunyogi Imre (1924). Mindnyájan a flekktífusz áldozatai lettek Temesváron.

„Kondíciónk romlott, a normát nem bírtuk (3,5 m3 méter fa a norma egy főre) dőltek kifelé az emberek. Betegség és a halál is látogatott bennünket. Az első szeptemberben, 1945 őszén dísztemetést rendeztünk. Volt egy papnövendék 16 évesen, azt búcsúztattuk. Díszsorfal közt vitték a tisztesek (mert tizedes volt) fejfát csak táblaként lehetett állítani név nélkül, csak a szám felirattal. A második halottat két hét múlva még ugyan koporsóban vitték ki, de a koporsót vissza kellett hozni; „kell a következőnek” jelmondattal. Sor ugyan nem került rá, mert kellett ajtónak, s így a következőt már csak egy szál pallón húzták a sírig, de még ingben gatyában. A többit már csak meztelenül: 47 főig. Itt ennyi halottunk volt a hatszáz közül.” (Gy. Molnár Imre)

„A halálozás annyi volt, hogy száz ember ha kiment, abból hazajött hatvan, az rekord volt. Ősszel, mikor megjöttek ezek a lucskos, pancsos idők, akkor elkezdődött a hasmenés és ha nem tudott kikevergőzni a hasmenésből, akkor el is ment, még télen a hasmenésben. Na meg rengeteg ember elment a maláriában. A malária szúnyog ott annyi volt, mikor megindult, hogy az eget nem lehetett látni a malária szúnyogtól. És hogyha nem volt elég kinin, nem tudták beoltani, akkor szegény fickó vagy kibírta, vagy nem.” (Messina János)

118