Herczeg Mihály: A vásárhelyi leventék háborús kálváriája - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 17. (Szeged, 1990)

III. Kollektív emlékezés

12. A tisztálkodásról

A gyűjtőlágerben a legrosszabb érzést az ivóvízhiány, gyönge koszt mellett a mindennapi tisztálkodás hiánya okozta. A táborokban többé-kevésbé megoldódott ez a probléma. Folyók partján nyáron olykor megengedték a fürdést. Legtöbb táborban közös fürdőkkel oldották meg a tisztálkodást.

„Tisztálkodásunk közös fürdőben történt. Finn szaunában, kis fateknőben kaptuk a meleg vizet, közben a behordott forrósított kövekre öntötték a vizet, és óriási gőzben izzadtunk, mosakodtunk. Ez csak az erdőkitermelésnél, Ladinepolán volt. Tiszta alsóneműt ott válthattunk hetenként egyszer, szappant kaptunk, egy darab havi ellátást.” (Gy. Molnár Imre)

„A tisztálkodási lehetőség meg olyan volt, hogy volt egy fürdő, amit úgy hívtak: „bánya”. Az a neve, „bánya”. Minden héten elvittek bennünket a fürdőbe. Volt egy vállfa, és arra a vállfára mindenki fölakasztotta a holmiját. És volt egy gőzkamra, ruháinkat abba bevittük, és ott fertőtlenítették, mert száz valahány fokira felment a hőmérséklet, s az a száz valahány fok a tetűt megölte. Haj, szőrzet nem volt senkinek se. (Messina János)

„Tisztálkodási lehetőség ugyancsak a ruhacserével kapcsolatban, tíz naponként volt. Egy fürdőbe jártunk ki, ahol zuhanyozás és a ruhák fertőtlenítése történt.” (Kajtár Lajos)

„De ennek ellenére minden kéthétben menni kellett fürdeni. Itt fertőtlenítettek bennünket meg persze nyírtak, borotváltak mindenütt. Ez mindig éjjel történt, mert nappal dolgozni kellett. Vasárnap is volt mindig mit csinálni a lágeron belül.” (Lakatos Tóth István)

„A lágeri elhelyezés eleinte gyenge volt, a tisztálkodási lehetőség kezdetleges volt, de szigorúan ügyeltek a fertőtlenítésre — tisztálkodásra. Szükséges dolgunkat az udvaron kialakított latrinákon végeztük.” (Kiss Péter)

„Az egyoldalú táplálkozástól és attól, hogy minden nyers megehetőt felfalt a fogoly, sokaknak volt hasmenésük, különösen a németek nem bírták. A lágerban az ilyen dolgok végzésére úgynevezett latrina volt rendszeresítve, ami olyan volt, hogy ástak egy nagy gödört, keresztül raktak rá fákat, gerendákat, és úgy kuporodott rá a csolovek. Bizony én csak hallottam, hála Istennek nem láttam, hogy egy német beleesett, ott is maradt benne. Még most is borzongok tőle.” (Berta Imre)

103