Tanulmányok Csongrád megye történetéből 16. (Szeged, 1990)
Farkas József: „Földet és jogot a népnek” (A függetlenségi baloldal útkeresése. Sima Ferenc útja a radikalizmusig)
A február 19-i demonstráció már egy nappal Bánffy bukása után játszódott le és a már hivatalba lépő Széli-kormányt figyelmeztette az általános választójog fontosságára, továbbá arra is, hogy a Szociáldemokrata Párt a legkíméletlenebb üldözések közepette komoly politikai tényezővé vált Magyarországon. Február 18-án megbukott a dualizmus történetének addigi legerőszakosabb kormánya, mely a munkás- és parasztmozgalmak kíméletlen elfojtásával, nemzetiségi törekvések következetes letörésével, a parlamenti ellenzék létszámának és szerepének durva visszaszorításával tette hírhedtté tevékenységét. Végnapjai egész ténykedéséhez hasonlóak voltak. Mintegy lezárásaként egy emlékezetes korszaknak, az aninai vérengzés után a legnagyobb csendőri gaztett játszódott le az Arad megyei Újszentan- nán 1899. január 17-én. A már szokásos bíróválasztási tragédiák sorába tartozott az esemény. A csendőrség hatszor egymás után lőtt a tömeg közé. A sortűznek hat halálos áldozata volt, heten életveszélyesen és további 17-en könnyebben sebesültek meg. Blaskovits Ferenc Arad megyei képviselő azt fejtegette, hogy ott nem is voltak szocialisták és előzőleg már betiltották a Délvidéki Földművesek Gazdasági Egylete fiókszervezetét. Ezzel szemben a Népszava korábbi híradása szerint sztrájkra készültek az újszentannaiak.193 Ez a tény pusztán elég volt az akkori hatóságnak egy tömeges mészárláshoz. A parlamentben Visontai Soma és Sima Ferenc tiltakozott az események miatt.194 A Bánffy—Perczel féle kormányzat megtette a kötelességét, de további hivatalban maradása már éppen a nemzeti méretűvé váló ellenállás miatt veszélyessé is vált, könnyen még mélyebb válságba sodorhatta volna az országot és az uralkodó osztályok addigi politikáját. A helyébe lépő Széli-kormány nem véletlenül a feszültségek levezetésének politikáját választotta. A munkásmozgalommal szemben többé-kevés- bé folytatta elődje politikáját a polgári ellenzéket viszont árnyaltabban kezelve, átmenetileg leszerelte a „jog, törvény, igazság” jelszavával és megosztotta. Széli és köre ügyesen, mintegy pszichikailag használta ki azt a helyzetet, hogy az ellenzék a gyűlölt Bánffy megbuktatását saját érdemének tartsa, hogy a bukás bekövetkezte, annak örömünnepe egyenesen az új kormány osztatlan ünneplésébe menjen át. A Széli által meghirdetett jelszavakban, az ellenzéknek tett ígéretekben — a választások tisztaságának biztosítása, az összeférhetetlenségi törvény végrehajtása, stb. — komolyan hittek. Ezek az illúziók Kossuth Ferenctől Sima Ferencig mindenkit lefegyvereztek, de csak átmenetileg, mert hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy gyökeres társadalmi reformok nélkül a feszültségeket levezetni nem lehet. Az ellenzék is csupán addig hitt a szólamokban, míg a gyakorlat azokat szükségszerűen nem cáfolta. Az ismételten tömegesen bejelentett összeférhetetlenségi esetek Bánffy-érához hasonló eltusolása, a Bánffy-féle választásokat is brutálisan túlszárnyaló marosvásárhelyi véres választás hamarosan lerombolta az ellenzék illúzióit. A tömeges összeférhetetlenségi esetek bejelentése 1900 tavaszán történt, majd hosszú várakozás után az 1897-eshez hasonló sajtóvisszhang ellenére — csupán az érdekeltek írásbeli nyilatkozata alapján döntve — ismét hasonlóan eltusolta az összeférhetetlenségi bizottság. A Népszava keményhangú cikkében leplezte le a parlamenti érdekszövetséget. „Az összeférhetetlenségi bizottság a maga egész meztelenségében állította oda az ország elé ama, eddig gondosan burkolt tényt, hogy a parlament tagjai egy nagy érdekszövetséget képeznek, melynek legfőbb célja kizsákmányolni az ország szerencsétlen népét” — írta a Népszava. Haragja az összeférhetetlenségi bizottság ellen fordult, akik mentették a „gseftelő nagyságos urak”-at, akik „aljas és 328 193 Népszava 1899. január 17. 194 Képviselőházi Napló 1896. 20. k. 137—139.1. január 20.
