Tanulmányok Csongrád megye történetéből 16. (Szeged, 1990)

Farkas József: „Földet és jogot a népnek” (A függetlenségi baloldal útkeresése. Sima Ferenc útja a radikalizmusig)

szennyes módon” jutottak mandátumaik révén üzletekhez. „Csak azoknak akikben a bűnrészesség, a haszonban való részvétel, a pénz és egyéb előnyök után való kapzsi vágyakozás mögött minden tisztességérzetet, csak azoknak lehet bátorságuk kiállni az ország színe elé s cinikus bátorsággal szembeszállva minden jogérzettel, félretéve minden tisztességet, hirdetni olyan kézzelfogható hazugságot, amelyért a privát életben csak megvetés jár ki.195 196 A kormányzat sugallatára az ügyészség felhatalmazást kért a képviselőháztól a Népszava elleni büntető eljárás megindításához. Hasonló hangnemű cikkek más lapokban is megjelentek — ezeket Rakovszky István a parlamentben nyíltan fel is hozta —, a kormánypárt azonban a legvédtelenebb Népszavával szemben kívánta megmutatni, hogy ebben a kérdésben kész minden kritikát elfojtani. A felhatalmazást az igazságügyi bizottság — Visontai Soma különvéleménye ellenére — megadni javasolta, majd a többség név szerinti szavazással ezt el is fogadta. Visontai Soma felszólalásában keményen leplezi le a magyar parlament egyedüliségét az egész civilizált Európában, hogy a képviselők üzleti célokra használják mandátumaikat és rendjeleket és kitüntetéseket szerezzenek képviselőségük ideje alatt. Rámutat arra a groteszk helyzetre, hogy a magyar törvényhozás, amely népképviselet kellene hogy legyen, perbe kerül Magyarország munkásosztályával.198

Számos más kisebb incidens mellett az igazi nagy botrány 1901. februárjában következett be. Február 6-án tartott időközi választáson Marosvásárhelyen katonai és csendőri segédlet mellett a csendőrök 3 embert megöltek és négyet súlyosan megsebesítettek. Az esemény kapcsán hetekig tartó botrány robbant ki a „jog, törvény, igazság” jelszavát hirdető Széli-kormány ellen.197 A felháborodás olyan mérvű volt, amelyhez hasonló a Bánffy-kormányzat idején sem játszódott le. Az akkori tömeges vérengzéseknél egy-egy interpelláció benyújtásával ki is merítették a témát, hiszen az akkori időkben „szocialistákat” öltek, most meg „magyar vér” folyt Marosvásárhelyen. A leglényegesebb viszont az, hogy az ellenzék ismét teljesen közjogi köntösbe öltözött és a kritikus évek után a társadalmi reformok sürgetése számára nem volt lényeges kérdés. A Széllel való megegyezés során már csupán cenzus leszállítását kérték Polonyiék. Az általános választójog kérdése már nem volt többé sürgős. Az akut társadalmi kérdések megoldása, így az agrárkérdésé is kevesebb és vérszegényebb hangsúlyt kapott. Mindezek következtében a Széli-kormányhoz fűzött túlzott illúziók eltűnésével és a Függetlenségi Párt lojális magartása láttán, megújulásra képtelenségét tapasztalva, az önálló radikális párti törekvések az új század elejére végleg megerősödtek.198 A radikális csoportosulás megőrizte önállóságát és Sima Ferenc, valamint Székely Béla kiválása után Vázsonyi Vilmost tekintette vezérnek. Vázsonyi vezetésével — aki ekkor még a radikális elvek következetes hívének mutatkozott—jutott el a lényegében már 1898-ra kialakult csoportosulás 1900 elejére a Radikális Demokrata Párt ismételt megalakításához. Vázsonyi Vilmos 1900 januárjában Új Század néven „Demokrata politikai hetilap”-ot ad ki, melynek első számában programot is ad. „A haza a népé!” — írja a programjavaslat, mely mindenkit testvérének tekint közjogi és nemzetiségi hovatartozástól függetlenül. Új elnevezés szerepelt a programban, mint cél a „népállam”. „A népállam diadalával születhetik csak meg a független Magyarország.”199 — tartalmazza a program. A munkásmozgalomból köl195 Népszava 1900. november 27. „Gavallérok és hazafiak”

195 Képviselőházi Napló 1896. 31. k. 300—302. 1. 1900. dec. 12.

196 Uo. 33. k. 65—128. 1. 1901. február 7—8.

198 E munka, mely lényegében a Bánffy-kormány időszakát öleli fel, már a további időszak eseményeivel részletesen nem foglalkozik, csupán néhány olyan kérdésben kíván kitekintést adni,

melyet nélkülözhetetlennek vél.

199 Új Század 1900. január 14. „Mit akarunk?”

329