Tanulmányok Csongrád megye történetéből 16. (Szeged, 1990)

Farkas József: „Földet és jogot a népnek” (A függetlenségi baloldal útkeresése. Sima Ferenc útja a radikalizmusig)

is Bokányi Dezső felszólalása. Bokányi olyan beszédet tartott, amely tartalmában és hatásában is emlékezetes maradt a jelenvoltakban. „Mit dicsőítenénk — kérdezi beszédében — aló órai törvénybe iktatott munkaidőt, a pincelakásokat, a görvénykóros, angolkóros gyermekeket, a tüdővész terjedését, a szétrombolt családi köteléket, a fegyházak lakóinak szaporodását, a női- és gyermekmunkát, a hajléktalanok men- helyét, a népkonyhát, az alföldi éhínséget, az indirekt adókat, azt a népnevelést, mely mellett 12 000 gyermek iskolázatlanul járkál a fővárosban, a nemzeti vagyont, mely a nép millióinak kifosztásán épült fel, a magyar nép szabadságát politikai téren, elsősorban is a gyűjtést betiltó rendeletet, a személyes szabadságot a tolonckocsikban, a gyülekezési jogot, a jogegyenlőséget, hogy 17 millió ember közül csak 800 000 bír szavazati joggal, az alkotmányt, melyet a miniszter úton-útfélen rendeletekkel arcul üt, a munkástörvényeket, ami nem más, mint a csendőr szuronya. A felsorolást befejezve tért rá Bokányi beszédének érdemi részére: „Hát gondolják meg azok, akik ma hivatalosan szabadságról zengenek, hogy most már kezdünk forrni és ha felkelünk: jaj nekik — mondja, majd arról beszél, hogyha jogaikat két éven belül nem adják meg a munkások a Kárpátoktól az Adriáig leteszik a munkát. Addig, míg a burzsoá alkotmányt alkalmazták, ők is a törvény keretein belül próbáltak működni, de ennek vége — most azonban hangzani fog a forradalmi szó: proletárok agitáljatok. Most 50 év múlva újra forradalmat kell csinálnunk a jogért. Ami 50 év előtt megtörtént, megtörténik a közel jövőben másodszor. Az az aratási sztrájk, szabolcsi zendülés és ami még jönni fog az aratásig előjele lesz annak, hogy a kiutasításokért keserű bosszút állunk a Bánffy-kormányon. Mi már nem az a higgadt párt vagyunk a kerékvágásból kizökkentettek bennünket. Most fog igazán a szociáldemokrácia működni. Azt hiszik ezek az urak, hogy van tíz, tizenöt, húszezer szociáldemokrata; — tévednek. Majd megmutatjuk nekik, hogy hányán vagyuk... Fel tehát, agitáljunk. Ha majd a sereg elég nagy lesz s nem hallgatnak meg bennünket, úgy teszünk, mint apáink tettek 48- ban.”137

Bokányi beszédében elfogadta a kormány kihívását és forradalommal fenyegette meg a Bánffy-kormányt. Hasonló beszéd nem hangozhatott volna el akkortájt munkásgyűlésen, s nem jelenhetett volna meg a sajtóban — a Függetlenség közölte a beszédet — ha nem lett volna kivételes helyzet. A rendőrség nem merte március 15-e előestéjén a botrányt vállalni, nyilván erre épített Bokányi is, amikor a beszédét elmondta.

A nemzeti ünnep jubileuma egy pillanatra felébresztette a polgári ellenzék lelkiismeretét is. Holló Lajos meghívót küldött az MSZDP vezetőségének is az ünnepségekre, amelyben a munkásegyesületeket is meghívta. „A végelgyengülésben szenvedő Ugrón Párt” képviselőjének válaszolt a pártvezetőség. „A szociáldemokrata párt nem kíván a kormánynak tetsző cselekedetet elkövetni és nem kívánja az ellenzéki pártok által rendezendő emlékünnepségeket megzavarni, de mégkevésbé akar az ellenzéki pártoknak, kik az utolsó idők brutálitásáért és a 48-as törvényekben biztosított szabadságmorzsák elrablásáért elsősorban felelősek — publikumot csinálni.” Ha viszont az ünnepség tiltakozás lesz a „48-as vívmányok vakmerő elrablása ellen, akkor a szociáldemokrata érzelmű munkásság meg fog felelni nagyságod meghívásának. Ellenkező esetben kénytelen lesz a munkásság, mely hű maradt a márciusi hagyományokhoz, tiltakozásának a legnagyobb nyomatékkai kifejezést adni.” A levelet Grossmann Miksa, Baron Ede, Bokányi Dezső írták alá. Holló Lajos válaszolt: „Csak természetes, hogy midőn a 48-i legszebb alkotásokról megemlékezünk, ugyanakkor lehetetlenség lesz elhallgatni, hogy hová süllyedtünk mi, hogy mi lett azokból

137 Rendőrségi évkönyv 1898. 258—259. 1.

309