Tanulmányok Csongrád megye történetéből 16. (Szeged, 1990)
Farkas József: „Földet és jogot a népnek” (A függetlenségi baloldal útkeresése. Sima Ferenc útja a radikalizmusig)
— írta a Függetlenség jellemezve a „hétszilvafás” szellemet a parlamentben, mely egyaránt szólt az ellenzéknek is: „A kaszt-szellemnek és ostoba elfogultságnak ez a nyilvánulása minden pártban megbocsáthatatlan, de a függetlenségi és negyvennyolcas pártban éppenséggel fölháborító. S fájdalommal bár, de őszinte szókimondással konstatáljuk, hogy ebben a tekintetben az országgyűlési függetlenségi és negyvennyolcas párt sem jobb a deákné vásznánál.” Pedig ez a párt Kossuth-tól örökölte a zászlót és a „nép érdekeinek hivatott szószólójaként szerepel”, de most ,,ez a párt önmagát tagadja meg és közönséges képmutatóvá alacsonyodik... mást beszél kint a népnek és másképp cselekszik bent az országházban.”106 — sommázza a lap a Függetlenségi Pártra vonatkozó kritikáját. A lap következő száma már a parlamenti pártok mindegyikének részletes kritikáját adja, végül pedig arra a következtetésre jut, hogy lejárt az addigi parlamenti párok ideje, ezek a pártok nem képesek változtatásra és szükség van egy radikális párt megalakulására, amely felveszi a harcot az eddigi pártokkal. „Alakuljon egy radikális magyar párt!”107 — fejezi be cikkét Sima Ferenc. A Függetlenség február 2-ától folyamatosan vezércikkekben kezdte meg az égető társadalmi kérdések egyenkénti felvetését és az új radikális párt megalakításának előkészületeit. Az addigi parlamenti pártok bírálata, a parlamenti élet korruptsága és tespedtségének leplezése volt az első lépés ezen az úton. Hamarosan reagálások történtek a Függetlenség cikkeire. Elsősorban a Budapesti Napló cikkei érdemelnek említést. A Függetlenség cikkeivel összecsengően nyilatkozik a lap a parlamentről. „Megriadt a parlament, az urak parlamentje. A parasztmozgalmaktól riadt meg, a földosztók izgatásai ijesztettek úgy reá.” Egyúttal gyors reformintézkedések megtételét sürgeti a lap, amit a választójog kiszélesítésében a „demokratikus reformpolitika” meghirdetésében fogalmaz meg. „Az urak parlamentjének lejárt az ideje. A fenyegető bajok ellenszere csak az olyan parlament lehet, mely nem egy osztálynak, hanem a nemzetnek valódi képviselete.108 „Ez a parlament maga is kortünet, bolond, aki gyógyírt vár tőle — folytatja a témát a lap következő száma — Nem nép- képviselet ez, hanem karok és rendek gyülekezete. Karok alkotni tudó kéz nélkül és rendek, akik a rendet nem tudják s nem akarják a népjog alapjára fektetni. Nem is rendi gyűlés ez, hanem annak is csupán a karikatúrája.'’'’109 A Budapesti Napló sommás ítélete kifejezte a józan polgárság véleményét a parlamenti életről és egyben a lap mögött álló radikális szabadelvűek kiábrándulását a Liberális Pártból. Az is nyilvánvalóvá vált számukra, hogy a Wekerle-kormány által megkezdett reformok végleg megfeneklettek, így a Szabadelvű Pártból kiábrándulva jutottak ugyanarra a következtetésre mint azok, akik a Függetlenségi Pártból áb- rándultak ki. Ez a kiábrándulás volt az egyik indítéka az új radikális tömörülés megszületésének. A parlamenti pártok bírálata sajátos módon a Budapesti Naplóban és a Függetlenségben is párosul a rendi maradványok bírálatával és itt a polgári demokrácia rendszerének alapvető hiányosságai kerülnek felszínre, mint a polgári alkotmány hiánya. Sima a Függetlenségben erről a következőket írja: „Alkotmányunknak ugyanis sarkalatos hibája, hogy még rendi alkotmány és kiváltság megdöntésével sem vált igazi demokratikus alkotmánnyá... azok a százezrek, melyek a nemzet testét képezik, amelyek éheznek és dolgoznak, vérrel és pénzzel adóznak, ma is csak fehér rabszolgák, meg vannak fosztva nemcsak minden jogtól, hanem a legtöbb esetben még a kenyér106 Függetlenség 1898. február 2. „Hétszilvafás parlament” 107 Függetlenség 1898. február 3. „Radikális program” 108 Budapesti Napló 1898. február 10. „Földosztók” 109 Budapesti Napló 1898. február 11. „Tünetek” 301
