Tanulmányok Csongrád megye történetéből 16. (Szeged, 1990)

Farkas József: „Földet és jogot a népnek” (A függetlenségi baloldal útkeresése. Sima Ferenc útja a radikalizmusig)

nyilvánossága előtt bizonyította be. Az eset még 1897. december 19-én történt. A botozás másik oka az volt, hogy becipelésük után egy, előre megírt ívet tettek eléjük, amelyet alá kellett volna írniok a „mindenható isten nevében”, hogy többé szocialisták nem lesznek. Végül Visontai leszögezte, hogy a belügyminiszter módszereit „csakis a törvénytelenség jelzője illeti”.99

A következő ülésen Sima Ferenc szólalt fel támogatva Visontai felszólalását, síkraszállt a munkásosztály jogaiért. Bírálta a belügyminiszter naivitását, hogy egy eszme terjedését meg tudja akadályozni. Történelmi példákat hozott fel Jézus Krisztustól Szántó Kovács Jánosig. ,,A szocializmusban egy eszme van — mondotta Sima — amely az egész emberiség közös érzelmeit érinti, egy eszme, amely millió és millió embertömegeknek lelkében nagy vágyakat táplál... éppen ebben van ezen eszmének rendkívüli ereje és hatalma, ez így nem pusztán exisztenciális kérdés, hanem a polgároknak egy olyan jogkövetelése, mely előbb-utóbb mindenütt az egészföldkerekségen magával fogja ragadni a társadalom minden rétegét.”100 Visontai felszólalásához csatlakozva kiemeli, hogy azért tartóztattak le polgárokat, mert a „Jogot a népnek!” jelvényeket viseltek, ezek nem is polgárok, mert nincsenek jogaik. Felhozza, hogy szívesen dicsekszik a Liberális Párt az elért eredményekkel, melyet Magyarország vezetése alatt fejlődött „Hát talán a mi érdemünk ez, akik itt ülünk a parlamentben? — kérdezi és hozzáteszi, hogy van részük benne — De az a munkásvilág a maga eszét, szorgalmát, tudását és mind azt a jót amit isten neki adott a haza javára nem fordítja, akkor sem a mezőgazdasági, sem az ipari és kereskedelmi élet terén virágzásról beszélni nem lehet.” Mikor pedig ezek az emberek jogot követelnek, zsandárt kapnak. Beszédét senki nem helyeselte a parlamentben és megjegyzések nélkül ért véget, szinte teljes érdektelenségbe fulladt, ahogy az Esti Hírlap cikkírója gúnyosan megjegyezte, „Visontai nem lévén jelen, a zajos helyeslés elmaradt.”101 Tulajdonképpen mindkét képviselő beszédére az volt a jellemző, hogy valamelyikük távolléte esetén egyetlen helyeslő szó sem hangzott el. Az egész t. ház ellenszenvét elsősorban Sima élvezte, volt pártja elleni gyakori felszólalásai miatt is.

Sima következő felszólalásaiban a mezőgazdasági munkásság nyomorát ecsetelte a földművelési tárca költségvetési vitája során. Visontai pedig a szabolcsi eseményekkel foglalkozva rámutatott, hogy attól, hogy az ottani munkások még nem ismerik Marx és Lassalle tanait, még fellépésük nem támadja meg a jogrendet. Gyűléseiket betiltják és ha titkon gyűléseznek rögtön csendőri segítséget kérnek az ottani hatóságok és lázadásról beszélnek. Ezzel Visontai a valós helyzetet tárta fel. Kifejti, hogy a Földmívelőt okolják és a szociáldemokraták ellen folyik a hajsza. A Föld- mívelőt „egy idevaló budapesti gazdag háztulajdonos” szerkeszti és semmi köze a szociáldemokratákhoz. „Hányszor védte őket?!” — felkiáltás hallatszik erre jobbról. Védte és védeni is fogja őket, ha erre megkérik, válaszolta Visontai, ha mások is a nézeteik, de itt nem fogja őket bírálni, mert nincsenek jelen és nem tudnak válaszolni. Végül beszédét azzal fejezi be, hogy „Soha nagyobb anakronizmus nem volt egy nemzet történetében, mint a miénkben van most.”102 Utalva ezzel a március tizenötödike közelgő 50 éves jubileumára és az adott állapotokra. Következő beszédében a sajtószabadság és jogegyenlőség kérdéséről beszélt. Elmondotta, hogy a Népszavát elkobozták egy cikk miatt, majd mikor újra megjelent az elkobzott cikk helyett a sajtótörvény 1. §-át közölve, ismét betiltották egy másik cikk miatt, amely az első kiadásban is benne volt, ekkor a második cikk helyére a miniszter felelősségét tar99 Uo. XII. k. 189—194. 1. február 1.

100 Uo. 200—201. 1. február 3.

101 Esti Hírlap 1898. február 3.

102 Képviselőházi Napló 1896. XII. k. 353—356. 1. február 8.

299