Tanulmányok Csongrád megye történetéből 16. (Szeged, 1990)

Dóka Klára: Herrich Károly élete és működése (1818–1888)

Társulat pedig ezzel határosán, a Fekete-Körös jobb partján volt illetékes. Az Arad Megyei Társulat töltéseiről (Fehér-Körös jobb parti és Fekete-Körös bal parti) Herrich megállapította, hogy azok nincsenek olyan méretre kiépítve, ahogyan 1856- ban előírták. Rossz a vonalazás, kevés a koronaszélesség, a magasság, túl meredek a rézsű. A Fekete-Körös társulat által készített 12 átvágásnál javasolta a holt kanyarulatok áttöltését, hogy a hullámtereket ne kelljen az átvágásoknál kiszélesíteni. Megnyugtatta azonban az érdekelteket, hogy a szabályozás menete jó volt, csak a védmű- veket kell fejleszteni.83 84

Herrich Károly hasonló megállapításra jutott a Nagyszalontai Társulat munkáinál is. A Fekete-Körösön összesen három átmetszés korrigálását kérte, a töltéseket viszont itt is hibásaknak találta. Az átmetszéseknél a védművek a kanyarulatokat követték, és szelvényük éppoly csekély volt, mint az Arad Megyei Társulat esetében. Herrich javaslatait a Fehér- és Felete-Körös mentén egyaránt elfogadták, tervet készítettek a töltések átépítésére és kölcsönt vettek fel a munka elvégzéséhez.81

Herrich minisztériumi tevékenységének továbbra is fontos része maradt a Tisza- szabályozás irányítása. 1867 után ennek szervezetében is jelentős változások következtek be. Megszűnt a Tisza-szabályozási Központi Felügyelőség, helyette Központi Bizottság működött, melynek élén a Tiszavölgyi Társulat királyi biztosa állt. A műszaki ügyeket a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium — már említett — vízépítészeti szakosztálya irányította, ahol azonban csak az 1880-as évektől különítették el a tiszai osztályt. Az osztálymérnökségek megszűntek, feladataikat a folyammérnökségek, 1871-től folyammérnöki hivatalok vették át.

A Tisza és mellékfolyói mellett folyammérnöki hivatalok működtek Szatmár- németin (Beregszászi kirendeltséggel), Sárospatakon (Tőketerebesi kirendeltséggel), Gyulán, Gyulafehérváron, Makón, Aradon, Temesváron, Szegeden (Szolnoki ki- rendeltséggel) és Törökbecsén. 1873-ban, a gazdasági válság idején a felsoroltak közül öt hivatal, illetve kirendeltség szűnt meg. Herrich Károly 1879-ben elkeseredve írta, hogy ebben a viszonylag nehéz időszakban a Tisza mellett gyakorlatilag három mérnök és három segéd dolgozott (Szatmárnémetin, Tokajban, Szegeden), és a szegedi árvíz után a kormány azonnal 115 műszakit tudott küldeni.85

Az előző évtizedekhez képest a Tisza szabályozásánál az 1870-es években csak kiegészítésekre került sor. 1867-ben — mint láttuk — 126 km, 1876-ban 132 km, a munka befejezésekor 133,8 km átvágás volt, a töltéseket pedig 1867 és 1876 között 1116 km-ről 1287 km-re egészítették ki. Az egyes folyószakaszok hosszát az átvágások a következőképpen változtatták meg:86

83 Gallacz János: Monográfia a Körös—Berettyó-völgy ármentesítéséről. II. A társulatok története. 116—117.

84 Uo. 405. OL K 173. 1873—3—4187.

85 Herrich Károly: Az 1882. európai vízáradások és a magyarországi folyószabályozások. MMÉK 1883. 107—148.

** Botár—Károlyi, i. m. I. 62.

187