Tanulmányok Csongrád megye történetéből 16. (Szeged, 1990)
Dóka Klára: Herrich Károly élete és működése (1818–1888)
a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium, a főváros és a vasút megbízottjaiból létrehozták a Dunaszabályozási Állandó Bizottságot, amely 1870—1873 között működött. A Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztériumot Herrich Károly képviselte. A szabályozás alapelvei a következők voltak: — a Soroksári-Dunaág szabályozása, elzárása — a Kopaszi-zátony kotrása — a Budafoki-Dunaág bővítése — a folyó szabályozása a Margitsziget térségében. 1871-ben már a szükséges összeg is rendelkezésre állt, és a vállalkozó szeptember folyamán a munkát megkezdte. A Margitsziget északi részén osztóművet létesítettek, amely a folyót két azonos szélességű mederbe terelte, a sziget két partján pedig párhuzammű épült. A Soroksári-Dunaágat a torkolat alatt zárták el, és tápzsilipet építettek. A Margitsziget és Gellérthegy között partfal épült, és a pesti oldalon sor került lépcsős rakpartok kialakítására is. A munkát 1872-ben három külföldi szakértő vizsgálta felül: Dahlmann (német), Lalanne, Coumes (francia) mérnökök, akik kisebb módosításokkal azt jónak találták. A kivitelezés irányítására Bodoky Lajos vezetésével létrehozták a Duna-szabályozási Felügyelőséget, és a Bizottság 1873-ban befejezte működését.80 Tevékenységük sikerét a következő évek igazolták. 1876-ban az árvíz már nem okozott a fővárosban gondot, és a munka fejlesztése során is csak a tápláló zsilip bővítésére került sor.81 1871-ben Herrich Károly a Körös menti munkák felülvizsgálatára kapott megbízást az Arad Megyei és Nagyszalontai Ármentesítő Társulat területén. A Tisza mellékfolyói közül a szabályozás során a Körösök vízrendszerében történt a legnagyobb mértékű beavatkozás. Az 1855-ös árvizet követően — a korábbi javaslatokat és elért eredményeket figyelembe véve — Bodoky Károly készített átfogó tervet, melyet ebben az időszakban is gyakorlatilag a vármegyék és társulatok költségén hajtottak végre. Összesen 248 átmetszést emeltek ki, (ebből 66-ot a Fehér, 59-et a Fekete-Körösön), és 800 000 ha árteret 1267 km töltés védett. Gyula város árvízvédelme érdekében 1858-ra készült el a 19 km hosszú Gyula—Békés-i csatorna, és ezzel a Fekete-Körös korábbi torkolata Békés fölé került. A Berettyó számára Bakonszeg és Szeghalom között a Nagy-Sárrétet elkerülő medret ástak, és új medret kapott a Sebes-Körös is, amely viszont a Kis-Sárrét közepén haladt keresztül.82 A szép eredmények ellenére a munka sok nehézséggel járt. Az 1855-ös árvíz után a társulatok nagy erővel dolgoztak, majd 1860 után, az aszályos időszakban a munka lelassult, és itt nem volt ínségkölcsön sem. Az irányítás 1856-ban a nagyváradi helytartósági osztály építészigazgatósági osztályának kezébe került, amely Gyula központtal, az első években Bodoky Károly vezetésével Körös-szabályozási járási hivatalt szervezett. Az 1869—1870 évi árvíz károkat okozott a védművekben, és az érdekeltek a hibák kijavítására államsegélyt kértek. Ezt nem kapták meg a kormánytól, de 1870-ben létrejött a Körös-Berettyó társulatok központi választmánya, Wenck- heim László vezetésével, és legalább a különféle érdekek egyeztetésére lehetőség nyílt. 1871-ben Wenckheim szakértőt kért egyes problematikus folyószakaszok felülvizsgálatára, és ilyen előzmények után küldték ki Herrich Károlyt a Fehér- és Fekete- Köröshöz. Az itt működő Arad Megyei Társulat a két folyó között, a Nagyszalontai 80 Herrich Károly: A Buda és Pest közötti Duna-szabályozásról MMÉK 1872. 473—496. A Magy. kir. közmunka- és közlekedésügyi miniszternek a képviselőházhoz benyújtott jelentése a Buda-Pesti Dunarész szabályozásának előrehaladásáról. Pest, 1872. 81 Ez a mai Kvassay zsilip. 82 Lászlóffy, i. m. 240—241. 186
