Tanulmányok Csongrád megye történetéből 16. (Szeged, 1990)

Dóka Klára: Herrich Károly élete és működése (1818–1888)

A kiegyezés után tervezték a Dunát a Szávával összekapcsoló hajóscsatornát is, melynek előmunkálataiban Herrich Károly szintén részt vett. A javaslat szerint — melyet a horvát-szlavón kancellária nyújtott be — a Vukovár—Samac között haladó, 65 km hosszú csatorna a hajóutat 586 km-rel rövidítette, és a Lonskopolje mocsarat is lecsapolta volna. 1869-ben Altmann János vállalkozó előmunkálati engedélyt kapott, majd terveit hat tagú bizottság vizsgálta meg. A Közmunka- és Közlekedésügyi, a Pénzügy-, valamint a Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium képviselőiből összehívott bizottságban Herrich Károly előadóként vett részt. Az 1869. nov. 13-iki és dec. 14-iki bizottsági üléseken a következő kérdéseket tárgyalták:

a) olyan fontos-e a csatorna, hogy létesítése államérdek

b) ellátható-e megfelelő mennyiségű vízzel

c) nincs-e jogi vagy egyéb akadálya megvalósításának.

Herrich Károly szerint műszaki problémák nem merülhettek fel, mert a Száva szintje a Dunánál 5 m-rel magasabb és a vízellátásban egyes patakok is felhasználhatók voltak. Ha a Szávában nem maradt volna elég víz a hajózáshoz az alsó szakaszon, a csatorna pótolta volna a hiányzó víziutat, érintve a forgalomba eddig be nem vont városokat is. Herrich a bizottság számára tanulmányozta és helyesbítette a műszaki adatokat, a költségvetést, és áttekintette az Altmannénál később érkezett javaslatokat is. A csatorna megépítése nehézségekbe ütközött. Az állam csak a költségek egy részét adta volna, a többit egy részvénytársaságnak kellett volna biztosítani, azonban ennek megszervezésére nem került sor.77

Herrich más, hajózást elősegítő feladatokba is bekapcsolódott: ilyenek voltak a Ferenc-csatorna bővítése,78 a Béga, Temes szabályozása, a fiumei kikötő építése,79 és sikeres tevékenységet fejtett ki az 1870—1873 közti időszakban a budapesti Duna- szakasz szabályozásában is. Ez utóbbi kérdés gyakorlatilag 1838 óta foglalkoztatta az ország közvéleményét és elsősorban Pest város lakosságát. Mint ismeretes, 1838 márciusában a Soroksári-Dunaágnál a Kopaszi-zátonyon fennakadt ajég és ez okozta Pest árvízi tragédiáját. Az árvizet követően bizottmányt küldtek ki, és az akadémia felhívására a fővárosi Duna szabályozásával kapcsolatban pályázati tervek készültek, melyekben a legkülönbözőbb javaslatok voltak:

— a Soroksári-Dunaág elzárása

— Pest alatt a Tiszáig zsilipes csatorna létesítése

— a város feltöltése

— Pest körül, a Rákos-patak medrének felhasználásával csatorna létesítése stb.

A terveket Győry Sándor és Gáthy István bírálták el, József nádor pedig Mitis Ferdinándot és Paleocapát kérte fel szakértőnek. Az 1840-es évek közepére a kérdést levették a napirendről, nem utolsósorban a kezdődő Tisza-szabályozás miatt.

Az 1860-as években Reitter Ferenc, Pest város főmérnöke a mai Nagykörút helyén körcsatornát tervezett, amit nem lehetett ugyan megvalósítani, de a figyelmet felkeltette a Duna fővárosi szakaszának szabályozása iránt. 1870-ben már a törvény- hozás is foglalkozott a problémával. Ebben az évben alakult meg a Fővárosi Közmunkák Tanácsa, és Pest-Buda tervezett egyesítése jegyében megindult az általános városrendezés. A Margitsziget déli részénél új hidat terveztek, a megnövekvő hajó- forgalom pedig a rakpartok kiépítését tette szükségessé. Mindezen munkák előfeltétele a Duna szabályozása volt. A végrehajtást az 1870:10. te. rendelte el, mely az anyagi eszközöket is biztosította. A korábbi tervek áttekintésére és az újak elbírálására

77 OL K 173. 1873—6—1206.

78 OL K 173. 1872—6—19 271.

79 A közmunka- és közlekedésügyi magyar királyi ministernek az országgyűléshez intézett jelentése a fiumei kikötő építése tárgyában. Buda, 1871.

185