Tanulmányok Csongrád megye történetéből 16. (Szeged, 1990)
Szakály Ferenc: Nagy Gergely pereskutasi „kereskedő tőzsér” viszálya Nagyszombat városával (1588). Adatok a 16. századi kereskedelem-szervezet kérdéséhez
mindent, amiről, jól megfontolván, úgy ítélitek, hogy jogos és igazságos. És ha azon posztóelkobzásnak nem lenne komoly oka, Uraságtok inkább ajda vissza annak a szegény embernek, minthogy neki kárt okozni akarjon, és Uraságtok ezzel polgártársaira netán zaklatásokat, további lefoglalásokat és más ügyeket idézzen. Maradunk stb. Pozsony, 1589. március 22. * Mielőtt az esetből kibontakozó általánosabb tanulságokra térnénk, célszerűnek látszik tételesen összefoglalni a Nagy Gergely, illetve a nagyszombati harmincadosok és a tanács között támadt nézeteltérés velejét. Hölgyi Gáspár harmincados tehát az alábbi indokok alapján foglalta le és bízta a tanács őrizetére Nagy Gergely és társai — azismeretlen helyen lakó Domonkos Tamás és Veres Lőrinc—egyazon szekéren szállított, 72 vég posztóját: (Mivel a kamarai utasítás Verest Nagyszombat vagy Pozsony környékén lakónak [„isthic in propinquo degentem”] mondja, meglehet, hogy azonos azzal a Veres Lőrinccel, aki az előző években nagyszombati harmincados volt, s akit — mivel rengeteg panasz [„kiáltás”] érkezett rá a tőzsérektől — „kollégája” Oszmán aga váci török harmincados nemes egyszerűséggel „átkozottnak” titulált).15 1. A szakolcai harmincadnál, ahol Morvaországból hazafelé tartva áthaladt és a vámot megfizette, nagyszombatinak, sőt egyenest a nagyszombati harmincadosok szolgálatában állónak mondotta magát. Csak a harmadik levélváltásból derül ki, hogy a városi tanács ezt elsősorban azért nehezményezte, mert szokássá vált, hogy a hódoltságból felérkezett magyar kereskedők, némi túlzással szólva: egészen Nándorfehérvár vidékétől fogva, északnak továbbhaladva nagyszombatinak adják ki magukat. Elmondásuk szerint ennek veszélye nem abban rejlett, hogy visszaélnek a város előjogaival — hiszen harmincadot a nagyszombatiaknak is kellett fizetniük —, hanem abban, hogy a nagyszombatiként járó-kelő hódoltságiak nagy száma azt a benyomást keld: nagyon gazdag lehet az a közösség, mely ily tömegű kereskedőt képes kibocsátani, aminek egyenes következménye a város terheinek állandó növekedése lehet. Nagy Gergely megbüntetését — aki vélhetőleg azzal a szerencsétlen ötletével vonta magára a figyelmet, hogy a nagyszombati harmincados emberének adta ki magát — precedensül szánták a többiek elriasztására, s ennek szükségességével — a Csanádi püspöknek adott válasz szerint — a Pozsonyi Kamara is egyetértett.16 2. Bár a nagyszombati városi tanács tudomása szerint a hódoltsági kereskedőknek tilos elhagyni a magyar királyság területét, marháit felhajtotta a magyarok által Pusztapécsnek mondott, Brnotól délre eső morvaországi Hustopecere (német nevén: Auspitzra),17 majd onnan — társaival együtt — posztóvásárlás céljából továbbment „Tribo”-ba, amely alatt az úgyszintén morvaországi, de Brnotól északra, a cseh-morva határnál fekvő Moravská Tfebová — német nevén: Mäh15 Vác, 1584. okt. 5. Statny okresny archív v Trnave (a továbbiakban: SOAvT). Nagyszombat város levéltára. Misszilisek. 16 Ez az állítás azért túlzó, mert Nándorfehérvár környékén — vagyis: az egykori Szerémség- ben —• ekkortájt már nem éltek magyarok. Vö. Bruce W. McGowen: Sirem sancagi mufassal tahrir defteri. Ankara, 1983. (Türk Tarih Kurumu yayínhlarí XIV/2.) 17 Vö. Takáts Sándor: Az auspitzi (pusztapécsi) magyar marhahajcsárok régi kiváltságlevelei. MGSZ 22 (1905) 228—232. 1. 134
