Tanulmányok Csongrád megye történetéből 16. (Szeged, 1990)
Szakály Ferenc: Nagy Gergely pereskutasi „kereskedő tőzsér” viszálya Nagyszombat városával (1588). Adatok a 16. századi kereskedelem-szervezet kérdéséhez
risch Trübau — rejtőzhet. Gondoljuk ezt azért, mert a „magyar” névforma nyilván inkább a német, mint a morva névalakból „keletkezett” torzítás útján, márpedig a magyar fül könnyen „i”-nek hallhatta az „ü”-t és „o”-nak az „au”-t. (Mivel azonban Nagy — igaz, torzított formában [„Húzta Péch”] — használja Pusztapécs morva nevét is, meglehet, hogy „Tribo” a Brnotól északra, illetve északnyugatra található Moravská Trebovicevel vagy Tíebonnyal azonos.) 3. A nagyszombati városkapunál nem fizetett vámot árui után. A félreértések elkerülése végett nem árt hangsúlyozni, hogy Nagyot nem harmincadkerüléssel, hanem azon helyi vám lerovásának elmulasztásával vádolták, amelyet a jelek szerint — talán amolyan félállásban — úgyszintén a kamarai alkalmazásban levő harmin- cadosok szedtek be. A szakolcai harmincadfizetést Nagy nyilván igazolni tudta, s ezért írja levelében, hogy „miéi hogj condrabantá nem tehette, marhámot atta az váras kéziben”, vagyis: hogy a harmincados csempészésen (latin kifejezéssel: contra- bandán) szerette volna rajtakapni s csak jobb híján érte be a kisebb súlyú vámmulasztás vádjával. 4. A szekéren található összes posztót a sajátjának mondotta, jóllehet annak csak nagyobbik része (49 vég) volt az övé, a többin két társa osztotzott: Domonkosé volt 20, Veresé 3 vég. Mivel 1—1 vég vámja természetesen nem függött attól, hogy a posztó kié, ennek a vádnak csak az esetben volt értelme, ha a harmincados azt gyanította : azért szállítanak más neve alatt, mert valami rendezetlen ügyük van a Kamarával, Nagyszombattal vagy annak valamely polgárával. Az ellene emelt vádakra Nagy Gergely ekként replikázott: 1. Nem csalárd szándékkal, hanem csupán azért adta ki magát nagyszombatinak, hogy könnyebben („bíkessígesen”) előrejuthasson szekerével. A Nagyszombathoz intézett kamarai utasítás — az érintett előadása alapján — tüzetesebben kifejti Nagy elképzeléseit. Eszerint a pereskutasi „kereskedő tőzsér” nem a nagyszombatiakat megillető kedvezményekben akart részesülni, hanem mivel eleve feltételezte, hogy obskúrus távoli helyen lakó török alattvalóként nehézségei lesznek a hustopece— nagyszombati úton, ilyképpen remélt biztosabb révbejutást. 2. A második vádpontra nem válaszolt. Nyilván azért nem, mert már ismervén a Kamara álláspontját — amelyet az a Nagyszombathoz intézett levélben részletesen kifejtett —, nyugodtan elismerheti azt hallgatásával; az ugyanis nem rejteget veszélyeket reá nézve. (Erre a vádpontra alább, más összefüggésben, még visszatérünk.) 3. Szó sincs arról — írta —, hogy Nagyszombaton vámfizetés nélkül kívánt volna áthaladni: ilyet feltételezni egyébként is ellentmond a józan észnek, hiszen senki sem képzelheti, hogy annyi marhával, amennyi az ő szekerén volt, szökve áthaladhat az ellenőrzési ponton. 4. Joggal mondotta a magáénak — fejtegeti tovább — mind Domonkos, mind pedig Veres posztóját, hiszen mindaddig, amíg az utóbbiak nem adják meg neki a szakolcai harmincadnál értük fizetett összeget, mintegy zálogként a sajátjának tekinti az ő részüket is. Nagynak a 4. vádpontra adott válasza alátámasztani látszik azon gyanúnkat, miszerint társainak — akik láthatólag jól együttműködtek ellene — vagy azok egyikének nem volt tanácsos mutatkoznia Nagyszombatban. Erre utal, hogy bár Veres korábban adósa és ilyképpen valamelyest lekötelezettje volt, ígéretük dacára nem várták be Hustopecén, hanem mintegy elmenekülve előle rákényszerítették őt, hogy a sajátjaként vigye át posztójukat előbb a szakolcai harmincadon, majd a nagyszombati vámon. A dolgot még gyanúsabbá teszi, hogy társai — akik „Tribo”-ban talán még valóban joggal hivatkoztak arra, hogy visszamaradt marháik értékesítése végett 135
