Szabó Tibor – Zallár Andor: Szent-Györgyi Albert Szegeden és a Szent-Györgyi Gyűjtemény - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 15. (Szeged, 1989)

Dokumentumok - V. Budapesti évek 1945–1948

216 Rusznyák István javasolja Straub F. Brúnó megbízását A Biokémiai Intézet vezetésére Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Kara 1948. május 18. Másolat Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem I. sz. Belklinika Budapest, 1948. május 18. Miniszter Úr! Az Orvostudományi Kar ma délelőtt tartott ülésében a Dékán Úr ismertette Szent-Györgyi professzor hozzá intézett levelét, amelyből kitűnik, hogy Szent- Györgyi professzor előreláthatólag még hosszabb ideig külföldön fog dolgozni és intézete vezetését belátható időn belül nem veheti át. A kari ülésben azt javasoltam, hogy a kar tegyen előterjesztést Miniszter Úrhoz, amelyben kéri, hogy egyelőre a Biokémiai Intézet vezetésével dr. Straub Brúnó, a szegedi egyetem orvosvegytani tanára bízassék meg. A kar ezt a javaslatot elvetette. E határozattal szemben tisztelettel különvéleményt jelentek be. Dr. Straub Brúnó Szent-Györgyi professzor legkiválóbb tanítványa és munka­társa, és kétségtelen, hogy Szent-Györgyi esetleges távozása esetén elsősorbab ő ke­rülne a helyére. A jelen viszonyok között Straub Szegeden alig tudja kutatásait foly­tatni, mert intézete nincs megfelelően felszerelve, — a budapesti Biokémiai Intézet pedig azt a felszerelést tartalmazza, amire Straubnak kutatásai érdekében szüksége van. Szent-Györgyi maga említett levelében, szintén Straubot jelöli meg, mint aki távollétében legalkalmasabb az intézet vezetésére és a biokémia oktatására. Nem oszthatom a Kar azon álláspontját, hogy a döntéssel várjunk őszig, mert a Biokémiai Intézetnek nemcsak igazgató tanára, hanem annak helyettese, Laki Kálmán szintén távol van hazulról és félő, hogy a vezetők hiánya miatt az intézet további sorsát súlyosan fogja károsítani. Mindezek alapján tisztelettel kérem Miniszter Urat, hogy a Kar határozatával ellentétben Dr. Straub Brúnót bízza meg a Budapesti Biokémiai Intézet ideiglenes vezetésével. Tisztelettel Germán Tibor Rusznyák István s. k. az I. sz. Belklinika igazgatója SOTE Lt OK Dékáni Hiv. ir. — szám nélküli irat. — Géppel írott másolat. 338

Next

/
Thumbnails
Contents