Szabó Tibor – Zallár Andor: Szent-Györgyi Albert Szegeden és a Szent-Györgyi Gyűjtemény - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 15. (Szeged, 1989)

Dokumentumok - V. Budapesti évek 1945–1948

217 Szent-Györgyi Albert levelében javasolja A PÁZMÁNY PÉTER TUDOMÁNYEGYETEM ORVOSTUDOMÁNYI KARÁNAK ORVOSVEGYTANI TANSZÉK FELÁLLÍTÁSÁT 1948. május 27. Május 27, 1948. Tekintetes Tanári Kar Tisztelettel kérem a Kar engedélyét, hogy véleményt mondhassak a kémia taní­tásának kérdésében. Orvosképzésünk egyik hiányossága, hogy az orvosi kar nem tudja hallgatóit saját kebelén belül kémiára tanítani, mert nincsen megfelelő (orvosi kémiai) tanszéke. Tapasztalatom az, hogy a legjobb jóakarat s legkomolyabb igyekezet dacára idegen karon nem tudnak ragaszkodni az orvostanhallgató igényeihez, már csak azért sem, mert azokat nem ismerik. Ennek következménye az, hogy míg állandóan a tanidő meghosszabbításán vitatkozunk, ugyanakkor hallgatóinkat sok felesleggel terheljük. Javaslatom a következő: állítson fel a Kar „Orvosvegytani Tanszéket” s he­lyezze azt el a Biokémiai Intézetben. Ha a tanszék megfelelően töltetik be, úgy annak tulajdonosa a Biokémiai Tanszéket is tudná vezetni, s annak tanárát helyettesíteni, míg ennek a tanszéknek az ügyei rendeződnek. Mint ahogy azt előző írásomban jelentettem, azon esetre, ha az őszi tanév kezdetére nem tudnék hazajönni, lelkiisme­reti kötelességemnek tartanám a tanszékről lemondani. Ha a t. Kar az általam itt javasolt megoldást választaná, úgy nyitva maradna annak a lehetősége, hogy erre az esetre, ha őszre nem tudnék hazatérni, csupán fizetésiden szabadságom bizony­talan időre szóló meghosszabbítását kérjem. Straub Brúnó szegedi egyetemi tanár úr személyében az összes kérdéseknek igen megfelelő megoldása kínálkozik. Ő intézetemnek egy évtizeden át volt tagja, s köztünk soha a legcsekélyebb diszharmónia nem merült fel, ami záloga annak, hogy Straub intézetemet eddigi szellemének megfelelően vezetné. Magam másfél évtizeden át fáradoztam egy biokémiai iskola felállításán. Ennek az iskolának ma már tradí­ciója s nemzetközi híre van, s mindenképpen kívánatos, hogy az iskola fennmarad-, jón, működését folytassa, s távollétem idején is velem szoros érintkezést tartson fenn. A fenti megoldás nemcsak szellemi tekintetben látszik kielégítőnek, de meg­engedi egy súlyos hiány pótlását is anélkül, hogy az államháztartásra újabb anyagi terhet róna. Maradok a t. Kar iránti kiváló tisztelettel és hálával Szent-Györgyi Albert SOTE Lt OK Dékáni Hiv. ir. —• 7039/1947—1948. — Géppel írott tisztázat. 339

Next

/
Thumbnails
Contents