Tanulmányok Csongrád megye történetéből 14. (Szeged, 1989)
Máté Zsolt: Szeged XVI. századi helyrajza
A továbblépés és egy minőségileg más, — hipotézisokkal szemben belső összefüggésekre alapuló vizsgálat lehetőségét Vass Előd 1979-ben megjelent publikációjának egyik részmegállapítása nyitotta meg.2 Vass említi, hogy a török adóösszeírások a latin összeírásoktól eltérő területi szemlélettel készültek. A fennmaradt latin és török összeírások egymástól eltérő területi rendezettségére alapozva matematikai módszer állítható fel. Ezzel a módszerrel lehetőség nyílt arra, hogy meghatározzuk Szeged középkori utcáinak egymáshoz viszonyított helyzetét, a relatív síkrajzot. A különböző kultúrák összemetszésében keletkezett forrásanyagokra ugyanis sajátos összefüggésrendszer jellemző, melynek gyökere a hely, idő és jelenségszféra azonossága, és ennek kulturális sajátosságokon alapuló eltérő megközelítése. A középkorból eredező európai hagyomány alapján ma természetesnek tekintjük, hogy egy utca a két oldalán álló házsorokból vagy házcsoportokból áll. S egy adójegyzék összeállításánál ugyanúgy járnánk el, mint a középkori keresztény, latin tizedjegyzék összeírói: sorra vennénk az utca mindkét oldali házait. A török defterdároktól azonban ez a szemlélet merőben idegen volt. A keleti szemléletben mélyen gyökerezik ugyanis az a felfogás, hogy az utak, mint a folyók a két oldalt szétválasztják. így aztán egy utca nem két oldalával jelent egy egységet, hanem mindkét oldal külön-külön sziget. Az egység, amelyet a törökök az összeírásban is önállóan kezeltek, a körbejárható tömb volt, amelyet az egyik vagy másik oldalán futó utcáról neveztek el. A tömböket körüljárva írták össze a lakosságot, s így egyazon utca két oldalának lakói külön, más-más tömbben kerültek összeírásra. A török összeírás területi rendje sajátos volt, s ez elég sok kutatónál félreértések forrása lett. Az összeírt utcák neve mellett rendre ott találjuk ugyanis a „mahalle” szócskát török birtokos személy-jellel kapcsolva. Vagyis például ,,mahalle-i Szen- györgy ucca”, azaz Szent György utca városnegyede. A mahalle jelentése körülbelül városrész, városnegyed, háztömb. Fekete Lajos így fogalmazza meg: „A mahallén a törökök nem pontosan utcát vagy teret értettek, hanem háztömböt vagy házcsoportot. A mahalle központja nem a nyílt utca vagy a szabad tér volt, hanem valamely épület, és határai nem voltak olyan határozottak és élesek, mint az utcáé vagy téré, hanem különböző utcákra szétfolytak.”3 A megfogalmazás első része világos. A második rész vezetett azonban sokféle értelmezésre. Maga Fekete is, bár tömböket értett a mahallén, mivel arra nézve semmi adata nem volt, hogy egy utcáról nevezett tömböt az utca melyik oldalán tételezzen fel, Budáról készült térképén az utca vonalába írta be: pl. „Szent György utca mahalleszi”. Az ő nyomán más szerzők valami sajátos tartalmat éreztek bele a mahallé-ba. Borsos Béla így ír: „A török hódoltság első felében... egy központi mag körül kialakuló zegzugos sikátorok és terecskék, apró házikók zavaros halmazából előálló városrészek, az úgynevezett „mahallék” kifejlődhettek.” Első deftereink közé tartozik az 1546. évi budai összeírás, amely Buda városát 10 mahallé szerint írja össze. Világos, hogy a megszállástól számított ötödik évre Budán ún. törökös városrészek nem épültek, Buda ilyen sajátos átalakuláson nem mehetett át. (A térképek, régészeti feltárások, városképek nem is utalnak ilyenre!) Nyilvánvaló, hogy a mahalle fogalom körüli zavarról van szó. Vass Előd világított rá arra, hogy ugyanazt a fizikai valóságot az európai és keleti szemlélet másként közelíti meg. „A török város szemlélet szerint... az utcák nem összekötik, hanem elválasztják a két oldalán épült házcsoportokat.. ,”2 A mahelle 2 Vass 1979. p. 21. 3 Fekete Lajos: Budapest a törökkorban (Budapest története ül., szerk. Szendy Károly) Bp. 1944. p. 100,10. sz. jegyzet. 7
