Tanulmányok Csongrád megye történetéből 14. (Szeged, 1989)
Labádi Lajos: Szentes város közigazgatása 1849 és 1860 között
A császári alapelveknek megfelelő, új, definitiv közigazgatási rendszer jelentős változásokat hozott a magyarországi helytartóság, a megyei hatóságok és szolgabírói hivatalok szervezetében. Az 1853. január 19-én közzétett szervező rendelet az országos főhatóságként működő Helytartóságot öt osztályra bontotta, s az egyes osztályokat a kerületi fővárosokba helyezte ki. Ez az intézkedés egyértelműen Magyar- ország közigazgatási egységének megbontására irányult. A megyei hatóságok hatáskörében alapvető változás nem történt. Ezzel szemben a járási szolgabírói hivatalok tevékenységi köre nagymértékben módosult. Felszámolták az olmützi alkotmány egyik fő vívmányát, mely a közigazgatás és igazságszolgáltatás szétválasztását járási szinten is elrendelte. Megszüntették az 1850 óta önállóan működő közigazgatási szolgabíróságokat és járási bíróságokat, s helyükbe állították a mindkét feladatkört ellátó ún. vegyes szolgabíróságokat.48 Az ország új területi beosztása szerint Csongrád megye a pesti kerületből szervezett budai helytartósági osztály alá került. A helytartósági osztály — mely 1853. május l-jén kezdte meg működését — vezetőjéül (alelnökéül) Augusz Antal volt kerületi főispánt nevezték ki. Javaslatára megerősítették tisztségében Bonyhády István megyefőnököt, akit egyben helytartósági tanácsnokká létptettek elő. A megyehatóság átszervezése 1853 nyarán befejeződött. Ezután hozzáláthattak az új mintájú szolgabírói hivatalok felállításához. Elsőként a székhelyek kijelölésére került sor. Ez a kérdés mozgásba hozta a rendezett tanácsú városok elöljáróságait. Mivel az érintett városok a járásbíróságok felállításával elvesztették első folyamodású városi bíróságaikat, most nem volt közömbös számukra, hogy a szervezés alatt álló — közigazgatási és bíráskodási teendőket első fokon egyaránt ellátó — vegyes szolgabírói hivatalok helyileg hova kerülnek. A városok lakosságának érdeke nyilvánvalóan azt diktálta, hogy ha már saját hatóságaik előtt nem is intézhetik kisebb-nagyobb peres ügyeiket, az új hivatalok legalább helyileg ne távolodjanak el. Ez ugyanis költségesebbé és körülményesebbé tette volna ügyeik intézését. Ebből a meggondolásból valamennyi város arra törekedett, hogy a felállítandó új hatóság székhelye városukba kerüljön. Ezt az érdekeltséget a felsőbb hatóságok is jól ismerték, s igyekeztek kihasználni. Erre utal többek között Bonyhády megyefőnök egyik 1853 májusában közölt körlevele. Ebben felszólította a megye városait, hogy amennyiben szeretnék hogy náluk közigazgatási vagy igazságszolgáltatási hivatal települjön meg, akkor felsőbb helyen tegyenek felajánlásokat, elsősorban a hivatalok elhelyezésére alkalmas, államivá váló épületekre nézve, de egyéb formában is. A többi városhoz hasonlóan Szentes is benyújtotta igényét az új főszolgabírói hivatal székhelyének elnyerésére. Épületfelajánlását felsőbb helyen elfogadták, de kevésnek találták. Erről Augusz helytartósági alelnök bizalmas levélben tájékoztatta Bonyhády megyefőnököt. Nem titkolta, hogy Szentesnek van esélye a székhely elnyerésére, de üdvös volna, ha az eddig tett felajánlását némileg megnövelné. Erre nézve konkrét tanácsot is adott. Közölte, hogy a napokban az ő elnöklete alatt megtartott úrbérkármentesítő ülésen Szentes részére a már korábban kiutalt 24 796 pft-on felül újabb 12 398 pft-ot utalványoztak. Vagyis „ha csak ezen utóbbi summa által a közönség elébbi ajánlatát szaporítja, a főbírói hivatali nagyszerű épület tökéletesen felépül, és a közönség saját érdekét a legkitűnőbben biztosította”. A megyefőnök június közepén személyesen megjelent Szentesen, s a községi választmány előtt kertelés nélkül előadta a felsőbbség óhaját. Útja eredménnyel zárult. A választmány ugyanis határozatilag kimondta, hogy a főszolgabírói székhely elnyerése érdekében felajánlja a kincstárnak a város részére legutóbb kiutalt úrbérkárpótlási summát. 48 Kormánylap, 1852. évf. I. darab 2.; 1853. évf. III. darab 24.; Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár. 53. o. 215
