Tanulmányok Csongrád megye történetéből 14. (Szeged, 1989)

Labádi Lajos: Szentes város közigazgatása 1849 és 1860 között

1851 nyarán úgy ítélték meg a helyzetet, hogy „a községek törvényes végrendezése, a jelenlegi körülmények között még ki nem vihető” ugyan, de valamiféle rendezés tovább nem tűr halasztást.88 Ezért a Helytartóság egy utasítást dolgozott ki: „Utasítás a községi közügyek ideiglenes szabályozására Magyarország szabad kir. városaiban s rendezett tanáccsal bíró egyéb községeiben” címen, melyet 1851. augusztus 18-án hoztak nyilvánosságra.

Az Utasítás „községi képviseletről” szóló része kimondta, hogy a jövőben a község „közügyeiben a községi választmány és tanács által képviseltetik”. A községi választmány hatáskörébe utalta:

— a községi pénztár és valamennyi pénzalap előköltségvetéseinek, ill. számadásainak megvizsgálását,

— a községi tulajdonok elidegenítését,

— a szerződések megkötését, meghosszabbítását, felmondását,

— a városi tisztviselők fizetéseinek megállapítását,

— perek indítását és megszüntetését,

— helyi rendszabályok kidolgozását... stb, vagyis a város belgazdálkodásával kapcsolatos legfontosabb teendőket.

Az Utasítás a községi választmány határozatainak végrehajtására a városi tanácsot jelölte ki. Ugyanakkor a tanács feladatává tette mindazoknak a községi ügyeknek a megvitatását és intézését, amelyek nem lettek a községi választmány hatáskörébe utalva. Ennek értelmében a tanács, mint „közvetlen közigazgatási hatóság” : nyilvántartja és kezeli a város valamennyi ingó és ingatlan vagyonát, gondoskodik ezek célirányos felhasználásáról; szakközegei által ellátja a helyrendőrségi teendőket; a büntető törvényszék elé nem tartozó kihágási ügyekben (100 pft-ig terjedően) első bíróságként ítélkezik. Ezeken kívül a tanács feladata a törvények és rendeletek kihirdetése, az egyenesadó beszedése, az újoncállítás lebonyolítása, a katonai elszállásolás, élelmezés és előfogatozás megszervezése... stb. A hatáskörök ily módon történt elosztása révén a községi választmány és a tanács egymással részben alá-, részben mellérendeltségi viszonyba került.

A községi választmányok létrehozásával a feloszlatott városi képviselő-testületeket kívánták pótolni. Arról természetesen gondoskodtak, hogy a választmányok működése megmaradjon a „törvényes” keretek között. Erre nézve az Utasítás több pontja is biztosítékul szolgált. Elvben megengedhetőnek tartotta például a választmány tagjainak lakosság általi megválasztását, de a választás engedélyezésének megadását a helytartó hatáskörébe utalta. Ez a gyakorlatban azt eredményezte, hogy az ország legtöbb helységében megyefőnöki előterjesztésre, kinevezés útján állították fel a községi választmányokat. Az Utasítás előírta azt is, hogy a tanácskozásra kerülő tárgyak jegyzékét tanácskozás előtt fel kell terjeszteni jóváhagyásra az elöljáró közigazgatási hatósághoz. Tárgyalni csak a jegyzékben feltüntetett ügyeket szabad. A tanácskozásról felvett jegyzőkönyveket szintén be kellett mutatni a felettes hatóságnak. A választmányi végzéseket és határozatokat csak az egyes tárgyakra nézve kijelölt hatóság (megyefőnök, kerületi főispán, belügyminiszter, helytartó) jóváhagyása után lehetett végrehajtani. További biztosítékul szolgált, hogy a választmány ülésein a kormány által kinevezett polgármester elnökölt, aki a választmány törvénybe ütköas „Magyarország ideiglenes közigazgatási rendezete”. Gyűjteménye a Magyarország számára kibocsátott Legfelsőbb Manifesztumok és Szózatoknak... Buda, 1849. Egyetemi Nyomda 2. füzet 181—205. o.; Belügyminiszteri rendelet „a Magyarországbani politikai közigazgatási hatóságok szervezete tárgyában”. Kormánylap, 1850. évf. XXIV. darab 309.; CsmL (SzF) 6971/1851. Megyefőnöki ir.

210