Tanulmányok Csongrád megye történetéből 14. (Szeged, 1989)

Labádi Lajos: Szentes város közigazgatása 1849 és 1860 között

dási jogát, és 1849 novemberétől sorra érvénytelennek minősítették a városi törvény­szék által hozott ítéleteket. Az elöljáróság óvást emelt ez ellen, s továbbra is gyako­rolta a bíráskodási jogot. December folyamán azonban határozott parancs érkezett, amely világosan meghagyta, hogy „a tanács vagy annak egyes tagjai, mindennemű bíráskodástól, az ítélet megsemmisítése, ezen kívül pedig hivatalaiktóli elmozdítása terhe alatt eltíltatnak”.36 A város vezetői nem nyugodtak bele egykönnyen a bíráskodási jog elvesztésébe. A kérdéssel kapcsolatos általános véleménynek Nagy Sámuel főbíró adott hangot, aki a december 22-i tanácsülésen kifejtette, hogy az igazságszolgáltatás folyamatban levő átszervezése során a város elöljáróságának résen kell lennie, „nehogy Szentes városa kezéről a már egy ízben drága pénzen megvásárlott, később pedig Ő Felsége által kegyelmesen adatott első bírósági hatóság valamiképp elessék”. Ezért indítvá­nyozta, hogy folyamodványban forduljanak báró Geringer polgári főbiztoshoz, kérve az első bírósági hatóság Szentes város kezén való meghagyását. Indítványát egyhan­gúan elfogadták. A mesterien megszerkesztett folyamodványt 1850. január utolsó napjaiban kül­döttség vitte Budára. Geringer személyesen fogadta a küldötteket, s ígéretet tett, hogy intézkedni fog az ügyben. Ez annyiból állt, hogy a szentesiek kérvényét véleményezésre leküldte a kerületi főbiztoshoz, aki azt továbbította Temesváry István megyefőnök­höz. Temesváry bekérette a város bíráskodási jogára vonatkozó dokumentumokat, és ezek tanulmányozása után a következő álláspontra jutott: „Bár Szentes városa által előterjesztett okokat egészen figyelem nélkülieknek nem állíthatom, és annak a megyei többi községek feletti némi elsőbbségét elismerem, mindazon által a jelen körülmények közti kivételes állapotban kivételilegesen elsőbírósági joggal felruház- hatónak — a törvénykezési rendszer foganatba vételét, s életbe léptetését megelőzőleg — nem véleményezhetem, és így azt ennek s a behozandó községi rendszernek türelem- meli bevárására utasítandónak tartom.” A felettes hatóságok magukévá tették a megyefőnök véleményét, azzal a megszorítással, hogy az új községi rendszer behozá­sáig megengedhető Szentesnek a 12 pengőforintig terjedő ítélkezési és bíráskodási jog. Ez nem számított különösebben jelentős kedvezménynek, hisz a 12 pft-ig terjedő bíráskodási jogot már a korábbi törvények (1836 :XX. te., 1840:IX. te.) biztosították a rendezett tanáccsal nem rendelkező községeknek is. Az első bíráskodási jog elvesz­tésével tovább zsugorodott a rendezett tanácsi jog, ezzel pedig a város önkormány­zati hatásköre. Az elkövetkező hónapokban még történtek lépések a bíráskodási jog visszaszerzése érdekében, de 1850 őszétől, a cs. kir. járásbíróságok — azon belül a szentesi járásbíróság — felállításától kezdve a városi törvényszék korábbi hatás­körébe történő helyreállítása reménytelenné vált.37 A város bizonytalan jogi helyzetén nem változtattak az időközben napvilágot látott közigazgatási rendeletek és utasítások. Az 1849. október végén nyilvánosságra hozott „Magyarország ideiglenes közigazgatási rendezete”, valamint az ezt módosító, „a Magyarországbani politikai közigazgatási hatóságok szervezete tárgyában” kidolgozott és 1850 szeptemberében kibocsátott új szervező rendelet csak járási szintig szabályozták a közigazgatás rendjét, a városok és községek belső irányításának meghatározása elmaradt. Erre pedig nagy szükség lett volna, elsősorban az úrbéri viszonyok, valamint a korábbi vármegyei igazgatási rend megszűnte miatt. A városi és községi belkormányzat szabályozásának hiányát a felsőbb hatóságok is érzékelték. 36 CsmL (SzF) 581, 742/1849. Tanácsi jgyk.; 484/1849. Szolgabírói levelezőkönyv. 37 CsmL (SzF) 908/1849., 129, 140, 356/1850. Tanácsi jgyk. és ir.; 666, 1271/1850. Megye­főnöki ir. 209

Next

/
Thumbnails
Contents