Tanulmányok Csongrád megye történetéből 14. (Szeged, 1989)

Labádi Lajos: Szentes város közigazgatása 1849 és 1860 között

szentesi főszolgabíró hamarosan kiderítette, hogy Boros Sámuel szülőhelyén, Túrke- viben bujkál, de elfogni nem sikerült. Az ekkor már 63 éves Boros bizonytalan helyzetének tisztázása érdekében 1851 őszén jelentkezett a Pesti Cs. Kir. Haditörvényszék előtt. Az ellene folyó vizsgálat több hónapon át elhúzódott. Ennek során a szentesi városi tanács megpróbált segíteni volt polgármesterén. Többek között hivatalos igazolást állított ki arról, hogy Boros Sámuel a szabadságharc idején a „forradalmi kormány rendeletéit teljesíteni kénytelenített, mivel a nem teljesítés élte kockáztatásával járt volna”. Érdemeként hozták fel, hogy a szabadságharc utolsó napjaiban a parancs ellenére nem semmisíttette meg a Szentes határában felhalmozott gabonát és takarmányt, ez által a császári csapatok birtokába juthatott. A beigazolt vádak természetesen súlyosabbnak bizonyultak, mint a jó szándékból előadott mentő körülmények. A Pesti Cs. Kir. Haditörvényszék 1851. október 1-jén Boros Sámuelt felség- árulás bűntette miatt teljes vagyonelkobzásra és kötél általi halálra ítélte. Az uralkodó utóbb az ítéletet kegyelemből 4 évi várfogságra változtatta, melyet Boros a josef- stadti börtönben töltött le.15

A megtorló intézkedések jelentős része a volt honvédek, honvédtisztek és nemzetőrök ellen irányult. Az újonnan kinevezett helyi hatóságokat szigorú parancsokkal kötelezték a szabadságharcban fegyveresen részt vett személyek névjegyzékeinek összeállítására. Nem volt titok, hogy a névjegyzékben szereplők minimális bün- tése a császári seregbe történő besorozás. A Szentes járási főszolgabíró 1849 novemberétől több ízben felszólította a szentesi elöljáróságot a névjegyzékek elkészítésére, de eredménytelenül. A városi tanács heteken át halogatta a népszerűtlen feladat teljesítését. Az egyre türelmetlenebb sürgetéseknek engedve, december végére készítettek egy névjegyzéket. Ennek nyomán 1850 januárjában megkezdődött a volt szentesi honvédek összefogdosása és cs. kir. sorozó bizottság elé állítása. Az üldöző hatóságok rövid időn belül 66 személyt fogtak le és kísértek Szegedre. Közülük 22 bizonyult katonai szolgálatra alkalmasnak. Ez csak a kezdetet jelentette. Január végére Basa János szentesi főkapitány összeállított egy újabb névjegyzéket, melyben már 283 volt önkéntes honvéd neve szerepelt. A besorozandó volt honvédek nagy számára való tekintettel az illetékes katonai parancsnokság elhatározta, hogy a jövőben a szentesieket nem Szegeden, hanem helyben fogja felavató bizottság elé állítani. A bizottság megérkezéséig a tanács feladatává tették, hogy vegye számba és gyűjtse be a felava- tandókat. Annyi engedményt tettek, hogy a szentesieket szüleik vagy gazdáik kezessége mellett ideiglenesen elengedheti. Az idegeneket azonban fogva kellett tartaniok.

Basa József főszolgabíró hamarosan értesítette a városi elöljáróságot, hogy a Cs. Kir. Katonai Felavató Bizottmány március 2-án érkezik Szentesre. Egyben tudatta, hogy a bizottmány elé állítandók mindazok az egyének, akik a felkelő seregbe „akármiféle nevezet alatt szolgáltak”, vagyis nemcsak a honvédek, hanem a mozgó és 10 hetes nemzetőrök is. Kötelességükké tette, hogy a bizottmány munkájának segítése érdekében március 3-tól folyamatosan, naponként legalább 50 besorozandó egyént állítsanak elő. Lelkűkre kötötte, hogy senki semmi szín alatt el ne titkoltassék.16

A sorozó bizottmány a jelzett időben valóban megérkezett, s báró Ripperda őrnagy elnöklete alatt megkezdte működését. Az összeállított névjegyzék tanúsága szerint a bizottmány megérkezéséig az előállítandók száma 552 főre emelkedett (ebből 440 volt honvéd és 112 mozgó nemzetőr). Ténylegesen előállítható volt 231 fő

16 CsmL (SzF) 937/1849., 141, 291/1850. Megyefőnöki ir„ 115, 1241/1850. Szolgabírói levelezőkönyv, 1864/1851., 1935/1852. Tanácsi ir., Barta László—Labádi Lajos: Boros Sámuel. Szentes, 1986.

16 CsmL (SzF) 257, 285, 355, 375/1849., 299/1850. Szolgabírói levelezőkönyv; 338—339 569/1850. Megyefőnöki ir.; 134/1850. Tanácsi jgyk.

203